Termékteszt: Parkside PASSK 20-Li A1 ütvecsavarozó

Papp Tibi tavaly már írt majdnem ugyanerről, akkor három dolgot tudtunk meg:
- a termék harmatos, nem oldja le még a  közepesen meghúzott kerékcsavart sem
- a géphez adott szerszám hulladék, egy rendes dugókulccsal többre képes
- és jött egy szerszámbuzik számára kötelező olvasmánynak számító levél, ami ha nem volt meg, most pótold, mert az ott leírtakat úgy veszem, hogy mindenki tudja (pl. ezért nem méregettem nyomatékkulccsal, hogy mennyi a lehet a valós nyomatéka a gépnek).

A tavalyi ütvecsavarozóhoz képest annyi a különbség, hogy ennek a töltője gyorsabb, illetve nem fekete az eleje, hanem ezüst színű. Valamint a történelmien gyenge forintnál is olcsóbb, 25 rugóért kínálták. Ha már ott voltam, vettem mellé egy szett felnivédő betétes króm-molibdén csavarkulcsot is négy rugóért.

Meggyőződésem, hogy a gép kevesebbet számít, mint a befogott szerszám, és Sipos is megírta, hogy mekkora csoda. Gyárilag adnak mellé négy méretben gépi kulcsot, de azok mintha történelemkönyvből származnának, még króm-vanádium ötvetű acélból vannak. A Cr-Va anyaggal nincs semmi baj, a kéziszerszámoknál jól bevált, de gépi használatra a króm-molibdén (Cr-Mo) a tulajdonságai miatt jobb, a komoly szerszámgyártók vagy 10 éve nem is dolgoznak másból. De lehet, hogy tévedek, és 20 éve.

A kettőnek ugyanis egészen más erőhatást kell elviselnie, az egyik nagyon gyors, egymás után érkező ütések erejét viszi át jól, a másik pedig az egyenletes húzást. Éppen ezért a kézi dugókulcs ütvecsavarozón törni fog, és a gépi kulcs sem lesz ideális kéziszerszámhoz.

Van az a mítosz, miszerint a gépi kulcs mindenre jó, mert vastagabb - ez részben igaz, például a régi gépi kulcsokra, amelyek ugyanabból az anyagból készültek, mint a kéziek, csak túlméretezték őket, ma viszont ugyanolyan vékonyat tudnak gyártani gépre is. Csak ahhoz kell a Cr-Mo. Apropó: a gépi és a kézi kulcsokat ránézésre is azonnal meg lehet különböztetni, a gépi dugókulcs soha nem fényes, a krómbevonat ugyanis lepattogna az ütésektől. És ugyanezért ha van kerékőr a kocsidon, azt kézzel hajtsd ki, mert annak a kulcsa biztosan nem gépi lesz.

Az anyag mellett fontos a szerszámnál a méretpontosság, a gép és a szerszám, illetve a szerszám és a csavar közötti hézagon rengeteg nyomaték tud elveszni - simán lehet akár csak ezzel is nagyot javítani.

Pro tipp: ha bitfejet teszel az ütvecsavarozóra, ugyanúgy érdemes impact/torziós/gépi bitfejet használni, mert különben törni fog, mint ropi.

A gép sokat nem változott, viszont most volt időm megfigyelni a jó és a rossz apróságokat. A doboznál egy sor figyelmességet találni, például kívülről két helyen is fel van tüntetve rajta, hogy milyen gép lakik benne - ez azért fontos, mert ha valaki alaposan betáraz Parkside motyókból, akkor megkönnyíti a munkát, ha azonnal a megfelelőt veszi le a polcról.

Szintén kedves gesztus, hogy a dobozban külön helye van a kezelési útmutatónak, és az üregekben fel van tüntetve, melyik alkatrész való oda. Plusz pont, hogy van helye a pótakksinak, ha pedig nincs, tudom akku nélkül tárolni a gépet. Nálam az ütvecsavarozóra viszonylag ritkán lesz szükség, de olyankor jó, ha nem szopja le álmában az ampert, elvégre ki tudja, melyik reggel kel fel úgy a csajom, hogy építsek galériát a gyerekszobába.

Az viszont bénaság, hogy ha már van egy jól végiggondolt rendszer, akkor a pótakku helyére miért nem fér oda a Cr-Mo kerékkulcskészlet dobozostul, hogy ne kallódjon külön?

A gép nem nehéz, de aki fúró-csavarozóhoz szokott, annak elsőre meglepő lesz, a géptest akkumulátorral együtt 2,6 kiló, de a komolyabb, erősebb gépek ennél simán nehezebbek 0,5-1 kilóval is. Nincs mit tenni, az ütőerőhöz súly kell, a drágábbak mégis valahogyan könnyebbnek érződnek a jobb súlyelosztás és ergonómia miatt.

Alapvetően nem kelt sittes benyomást, egyedül a kapcsolók gagyik, mind az irányváltó, mind a ravasz, ráadásul hitvány a vezérlése, nem adagolható finoman a fordulat. 

A szerszám rögzítését biztosítógyűrűvel oldották meg, ami számomra szimpatikusabb, mint az ütközőcsapos megoldás - észérveim nincsenek, fel is hívtam szerszámtanácsadómat és dealeremet, Szigetszer Tomit, hogy mégis, miért jobb az egyik, mint a másik, ő végül azt mondta, hogy az ütközőcsaposat talán azért szeretik, mert akár félkézzel is lehet rajta szerszámot cserélni, míg a biztosítógyűrűsnél ez kétkezes feladat. Mindenesetre a Milwaukee a legtöbb modellből gyárt ilyet is, olyat is, de a nagyágyúján, a 2400 Nm-es brutálon gyűrű van, ahogyan a Feinnél is, ugyanakkor a rögzítéstechnikában elég nagy pitonnak számító Hiltinél mintha az ütközőcsapra esküdnének.

A Parkside-Workzone FB csoportban megerősítették a gyanúmat, hogy nagy a gyártási szórás, aki lidlös/aldis gépet vesz, az azonnal próbálja ki, hogy hibás-e, vagy az év vétele. Még a vásárlás napján lementem a garázsba, és próbából rálazítottam az autó kerekére - a gyári, gagyi szerszámmal is simán lecsavarta, lényegében pár másodperc alatt. Tuk-tuk-tuk-tuk, kész. Gyorsan rápróbáltam a Cr-Moval is, azzal is simán vitte, nem éreztem a kettő között különbséget, pedig a kerékcsavarok egészen biztosan 120 Nm fölé voltak húzva, legalábbis a nyomatékkulcs mozdítás nélkül kattant le rajtuk.

Visszarakásnál a leggyengébb fokozatra kapcsolva vertem rá a csavart, majd nyomatékkullcsal véglegesítettem - próbából végigoldogattam a többit is, a Parkside nem szarozott, másodpercek alatt lekapta mindet, függetlenül attól, hogy a Cr-Va vagy a Cr-Mo szerszám volt fent.

A nyomatékkulcsos ellenőrzés után tehát biztosan állíthatom, hogy ha a készülék nem hibás, az előírás szerint meghúzott csavarokat simán leszedi. Elégedett vagyok a vétellel - ennyiért rendes kézi dugókulcskészletet nem adnak jobb márkából.

Az viszont továbbra sem szerencsés, hogy a gépen az ütéserőt öt fokozatban lehet állítani, amit félrevezetően Nm-ben adtak meg 100-150-200-300-400-as osztásban -  ezeket az értékeket viszont nem garantálja semmi, úgyhogy a valós meghúzási nyomatékot mindig kéziszerszámmal kell beállítani.