Bemutató: DJI Robomaster S1

Amikor behívtak sorkatonának, inkább megküzdöttem a bürokrácia útvesztőivel, és a polgári szolgálatot választottam, de a katonai gépek mégis vonzzanak. Talán mert ha jól csinálják őket, akkor hiába látszanak pazarlónak, valójában a végletekig célszerű masina mondjuk egy tank, vagy hadihajó, melynek tervezésébe iszonyú energiákat öltek komoly mérnök arcok. Hogy aztán a harctéren gyakran az első lövéssel menjen az egész a levesbe, mint a Blücher cirkáló. Azt hosszú tervezés után három évig építettek, majd egy évig gyakorolt a legénysége, mire végül 1940 április 5-én hivatalosan szolgálatba lépett. Aztán négy nappal később, a legelső bevetésen elsüllyesztették. Érdekes történet a Blücheré, akár a haditechnika, akár a hübrisz érdekel valakit, de ennél fontosabb, hogy a fiaimhoz is könnyű harci gépeken keresztül kapcsolódni. Úgyhogy a DJI Robomaster S1 tesztdrónt úgy hoztam el kipróbálásra, hogy tudtam, én nem sokat fogom vezetni.

A kínai DJI-t elsősorban repülő drónok gyártójaként ismerjük, bár egy csomó más robotikát, vagy giroszkópot igénylő területre beléptek azóta, és a kameráik is egyre jobbak. A Robomaster S1 azonban nem munkaeszköz, hanem oktatásra való. És nem tankvezetőket akarnak vele képezni, hanem a jövő mérnökeit, a DJI ugyanis évente rendez egyetemistáknak drónharc bajnokságot, Robomaster néven, amit online közvetítenek, és szó szerint milliók nézik.

2013-ban még amolyan belsős csapatépítőként indult a drónharc, de a DJI annyira ráment a robotikai képzés területére, hogy 2015-ben már országos versenyt hirdettek Kínában. Adtak hozzá technikai keretrendszert és érzékelőket, hogy a csapatok tudása összevethető legyen, de tavaly bemutatták ezt a készletet is, mely a Robomaster termékcsalád első tagja, ezért Step 1 a neve. A versenyen továbbra is saját építésű drónokkal mennek ölre a csapatok, de ez a kis szürke gép tavaly már nemhivatalos kabalafigurává lépett elő. És ha van legalább kettő belőle, akár küzdelemre is használható, megtanulni a versenyen szabályrendszerét, és a robotprogramozás alapjait. Csakhogy nem vagyunk Kínában, belőlem nem lesz DJI mérnök Sencsen különleges gazdasági övezetében, és amúgy is csak egyet kaptunk kipróbálni. Úgyhogy inkább az érdekelt, milyen otthoni játékként a Robomaster S1, tehát elővettük a távirányítós Leopard II-t ellenfélnek, és nagyobbik fiam értő drónvezetésével videót forgattunk róla.

A DJI tank legnagyobb meglepetése számomra az, hogy Mecanum kerekeket használ. Nekem se volt fogalmam, mi ez, de kiderült, hogy ez egy omnidirekcionális, magyarul: minden irányú kerék, és ilyet használnak a Robomaster versenyen. Egy Bengt Erland Ilon nevű svéd mérnök fejlesztette ki még a ’70-es években, a lényege, hogy a futófelületen nem bütykök vannak, hanem görgők, így megfelelő vezérlés esetén oldalazva is tud mozogni a masina. Az amerikai repülőgép-hordozókon és az ipari robotikában elterjedt megoldás egyetlen hátránya, hogy sík felület kell hozzá. Egy gyárban vagy raktárban ez amúgy is elvárás, az S1 felhasználását viszont kissé korlátozza. Innentől ugyanis beltérben van a helye, esetleg még jó állapotú aszfaltos parkolók és focipályák jöhetnek szóba, de a füves udvar nem való ennek a robottanknak. 

Bár a mozgása a Mecanum kerekektől lesz ennyire menő, az S1 felhasználásának tulajdonképpen ez a legnagyobb korlátja is: az átlag háztartásban egyszerűen nincsenek ekkora nyitott terek. A videót mi sem otthon, hanem egy kijárási korlátozások miatt zárva tartó faluházban vettük fel. De a DJI is gondolt arra, hogy nem minden pálya egyforma, ezért az S1 három sebességbeállítást ismer, és a lassúval még egy szűk, széklábakkal és macskákkal tagolt lakásban is lehet lavírozni (vagy tehenekkel tagolt tanyán ;) a szerk.).

Vezetéskor egyébként a kamera képére hagyatkozhatunk, ami ugyan nem mutatja, milyen széles a drón, így elsőre elütjük majd az asztal lábát, de ahogy az autóvezetés, ez is csak gyakorlat kérdése. Ha programozzuk a mozgását, akkor tud akár teljesen külön életet élni a torony és a test, de a távirányítás egyszerűsítése érdekében, amikor simán csak vezetjük, akkor arra fordul az S1 teste is, amerre a toronykamerával nézünk.

A kezelésére szolgáló applikációt telefonra és számítógépre is letölthetjük, a lényeg, hogy Wi-Fi kapcsolatot tudjon létesíteni az eszköz a drónnal. Ez lehetséges a helyi hálózaton keresztül is de direktben egyszerűbb. Ha csak rajcsúroznánk vele, akkor a telefon, esetleg a tablet a javallott, mert egy billentyűzet nyilacskáival nem lehet olyan szépen, organikusan mozogni vele, mint az érintőképernyős megoldással. A vezérlés kiosztása nagyjából olyan, mint a legtöbb androidra vagy iPhone-ra fejlesztett játéké: a bal kezünk ujjához eső virtuális joystick-kel teljesen szabadon, 360°-ban irányíthatjuk, merre mozduljon a test, míg a jobb kezünkkel irányítjuk a kamerát, és lőhetünk.

Fiam ki tudja hányféle hasonló játékot vezérelt már, tehát ezzel a drónnal is tanulás nélkül boldogult, de nekem sem okozott gondot. A kezelő appnak van azonban programozó felülete is, ahhoz viszont jobb a nagyképernyő, tehát ha valamilyen feladatsort szeretnénk megtanítani az S1-nek, akkor érdemes a notebookkal kapcsolódni. És a programozás nem csak egyetemistáknak való, mert Python mellett a Scartch nyelvet is tudja, márpedig azt már 8-10 éves kortól oktatják gyerekeknek. Szóval a DJI nem viccelt, amikor azt mondta, a jövő mérnökeit akarja kiképezni.

A Robomaster versenyszabályzat 17 és 42 milliméteres műanyag lövedékeket ismer, de otthoni használatra ez azért veszélyes lenne. Hogy mégse csak lézerharcolni lehessen, az S1 vízzselé golyókkal is tud lőni. Ezek a 7-8 milliméteres kis izék nagy nedvszívó anyagból készülnek, tehát nedvesen kell tartani őket, cserébe nem ütnek még akkorát sem, mint egy műanyag lövedék, és a víz elpárolgásával gyakorlatilag eltűnnek. Amíg dobozban vannak, olyan, mintha kaviárba nyúlnánk, de azért megenni nem javasolt, és állatra se lőjünk vele, hiszen amellett, hogy kínzás, még bizonyára kellemetlen is, ha szembe megy. Emberi szemet viszont csak akkor találhatunk el, ha lefekszik az áldozat, mert zselélövő beállításban nem emelkedik olyan magasra az ágyúcső, mint egyébként. A védőszemüveg ennek ellenére javasolt. A robot testén érzékelőket helyeztek el, elöl, mindkét oldalt és hátul van egy-egy, ami a lézert és a zselégolyót is érzékeli, a fejen viszont csak a fényt fogja fel, a találatokat pedig életerő-fogyással jelzi. Ilyesmi megoldással harcol a Leopard II játéktankunk is, amit elővettem ellenfélnek, de sajnos nem reagáltak egymás lövéseire – úgy látszik, amit én egyforma villogó fénynek látok, abban azért vannak különbségek. Bölcsész vagyok, ne lőjetek...

Az S1 gyors, és teljesen meglepő irányokban képes mozogni, így sokáig élvezet jaszkarizni vele és a lövöldözés is jó móka. Az egyetlen csalódás a kamerája, mely még akkor is csapnivaló képet rögzít, ha SD kártyát teszünk bele. Ha ezt kihagyjuk, akkor az aktuális vezérlő eszköz memóriájába küld át videó jelet, de az persze még rosszabb minőségű és csak 720p felbontású. Kár, pedig van benne egy jópofa videó funkció: emberfelismerő szoftvert futtathatunk, és ha megvan a „célpont”, a kamera onnantól az ő mozgását követi, tehát eljátszhatjuk, hogy mi vagyunk Tony Stark és éppen a Vasember ruhát építjük titkos laborunkban. A dolog működik, csak az eredmény nem lesz valami jó minőségű, hiába tud kártyára akár 1080p-ben rögzíteni.

A tesztdrónt adó Myactioncam-nél most bruttó közel 200 ezer Ft egy Robomaster S1 készlet, amennyiért már repülő DJI drónt is kapunk, bár csak a belépő szintről, és azokkal lőni sem lehet. De talán nem is a lövöldözés az S1 legérdekesebb tulajdonsága, hiszen ha harcolni akarunk, akkor legalább kettőt kell venni belőle. Sokkal izgalmasabb a programozhatóság, mellyel nagyon elszánt szülők, vagy inkább és elsősorban, gyerekeknek szóló programozó tanfolyamok számára lehet tökéletes segédeszköz. Végeredményben tehát a DJI nem hazudtolta meg magát. Ahogyan a minőségi kamerával felszerelt drónok esetében, itt is játéknak tűnik a kütyü, de ha komolyan vesszük, akkor a segítségével piacképes tudás sajátítható el. És közben még jól is szórakozunk az odavezető úton.