Váltás világos nézetre
-
autóvásárlás
Már új BMW-t sem tudok venni
-
mercedes
Forma-1 szezonzáró Wéber Gáborral
-
-
crossover
A zajszintmérő nem kegyelmez
-
nepper tv
Roadmovie 35. – Három hulla AMG Merci
-
égéstér
Dizájnerek testközelből
-
szentesi istván
Lemaradtál a V8-as Mesterkurzusról? Most megnézheted!
Hátsó kertből a driftpályára
Ez a 100. mérésem az Erőmérőben, kellett valami érdekes, különleges, ez viszont minden várakozásomat felülmúlta! Millió történet kapcsolódik ehhez az autóhoz, és ahogy az embereknél szokták mondani: többet élt, mint öt másik együttvéve. Sok autóra lehetne ezt mondani a Corollával szemben.
Tudtátok, hogy ennek a Corolla generációnak volt elsőkerekes és hátsókerekes verziója is? Az E80 sorozatnál a korábbi modell elemeire épült a hátsókerekes, így például az AE86 és AE85 is maradt a régi hajtási módnál. Hála istennek, vagy minek. Ezt kihasználva építkeztek a motorsportban a Corollára. Elsősorban a pályaversenyeken, de raliban is. Érdekes, hogy a rali VB-n sikerült elérni egy abszolút harmadik helyet is. Az Elefáncsontpart rali nem számít a könnyű versenyek közé!
Főhősünkkel is versenyeznek, egy kicsit más szinten, de a driftkultúrában betöltött szerepét nem lehetett figyelmen kívül hagyni. Magyarán a gazdaságos motorsportot választották a mostani tulajok. Ööö, vagy inkább üzembentartók. Stump Bandi és Csipszer Máté életben tartják ezt a versenyre születtet túlélőt! Még a TC Pályanapon ismertem meg az autót. Vályi Pista és Bandi szerelte, hajtotta. Most az mondhatná Pista, hogy: ... aránlag, sokat versenzett a Hacsi, a hasmagasság tökéletes barátom, akarmilyen kanyarba elfordul... Amikor felhívtam őt a cikkre készülve, küldött néhány jó képet az archívumából. Ez az, ami nekem is bejön: lowcost, de nagyon céltudatosan. Ezt keressük sokan, persze eltérő szinteken.
A motor sem érdektelen. Az A motorcsalád 4A-GE tagját 1983-ban mutatták be és egészen 2000-ig volt gyártásban. Két vezérműtengelyes 16 szelepes vasblokkos aluhengerfejes 1600-as motor. A nagy szelepszög a kipufogó és szívó szelepek között a nagy szívócsatorna keresztmetszettel (Bigport) kombinálva nagyon jó magas fordulati teljesítményt tesz lehetővé és nyilván jól tuningolható. Hátránya lehet, hogy kis és közepes fordulaton a kis örvénylés miatt nem annyira jó a teljesítmény. Persze a japánok a Yamaha közreműködésével kifejlesztettek egy rendszert, amiben a 8 szívócsatornából négyet zárnak, vagyis minden hengerbe csak egy szelepen jut be a levegő ezzel segítve az örvénylést, és mindjárt javul a hengertöltés és a keveredés.
Hosszú lesz a videó, elhívtam Karottát is mint donor donátort. Mindhármukból ömlött a szó, ráadásul én is kíváncsi voltam. Ugye csak egymás között voltunk így a 100. adás alkalmából.
Kicsit ránk sötétedett, órák mentek el, de mégérte. Csipszer kollégával nem bírtunk a kíváncsiságunkkal: felelőst akartunk! Pár nap múlva visszamentünk. De ez már egy másik történet, amit egy vasárnapi Belsőség posztban olvashattok majd!