Nemcsak a présgépek, hanem a gyár többi része is vidám legószínű, pirosak, sárgák, kékek, zöldek: ha egy munkás nem akar a monotóniába fulladni, egyszerűen csak fel kell néznie szürke munkaruhájáról.
A préscsarnokban készült darabok a hegesztőterembe kerülnek, itt rakják össze belőlük a karosszériát. Védőszemüvegben és ózonillatban sétálok, a " Bolygó neve: Halál " rakodórobotjához hasonló biomechanikus karok lógnak a piros és sárga állványzatról, csak szervomotorok és Ellen Ripley helyett copfos lányos irányítják őket havonta kétszáz euróért, szikrákat csapnak mindenfelé, az egyik eltalál (nem vészes). Ipari élmény. Hasonló ponthegesztőkkel piruetteznek a japán autóipari robotok is, de azok valószínűleg többe kerülnek havonta.
Kijövünk. Még mindig nem értem, hogy tudnak 5000 euróért megcsinálni egy autót, de az egész gyárnak meglepően high-tech hangulata van. A széthulló szocialista nagyipar már csak távoli emlék. Különösen azután, hogy egy hirdetőtáblán néhány oszlopdiagram mellett megpillantom a " kaizen" varázsszót. Japánul szó szerint fejlődést, pontosabban folyamatos fejlődést jelent, egyben a japán ipar mögötti filozófia. A Nissan és a Renault kilencvenes évek végi egymásra találása ide is eljutott.
A gyár alatt a völgyben egy kisebb városnyi csarnok áll, ez a CKD (Complete, Knocked Down), itt pakolják lapos dobozokba a távoli összeszerelő üzemekbe szánt Loganokat. Oroszországban, Kolumbiában és Marokkóban építenek összeszerelő üzemeket, ahol helyi munkaerő rakja majd össze az autókat. Ja igen, Iránban is, most hogy a Paykan nyugdíjba ment.
A CKD jelenleg 35 ezer négyzetméteren terül el, ezt jövőre kétszeresére tervezik bővíteni. A hely nemrég kezdett működni, egyelőre a hatalmas tükörsima betonfelületek dominálnak. Hirtelen keréken futó járműért sóvárgok, Diablo, gördeszka, távirányítós autó, mindegy. Az egyik soron két alkalmazott próbál a földről egy ívelt fekete csíkot feltisztítani, közelebb sétálok és úgy teszek, mintha nem hallgatóznék.
- Dan, mit szólsz egy targoncadrifthez műszak után?
- Adrian, ne hülyéskedj, a múltkor is kis híján kirúgtak amikor
belecsúsztunk az egyik polcba és a fele ledőlt.
- Napjaink vannak hátra Dan, ha feltöltik a raktárat, oda a
pálya.
- Mondasz valamit.
- Szerinted tudja ez a fényképezős gyerek, hogy targoncával is
lehet driftelni?
- Kizártnak tartom.
- Hahaha.
- Hahaha.
A CKD előtt egy felborult talicska áll. Annak is van kereke. Visszaszállok a sajtóbuszra.
Épülő betonkupolás ortodox templom, türkizkék házak és az árvíztől elpusztult szénakazlak között megyünk tovább a központi alkatrészraktár felé. A videójáték-hangulat tovább folytatódik, ez ugyanis a minden játékban szereplő "Warehouse" pálya, dobozokkal, polcokkal és targoncákkal. A raktár igazgatóhelyettese sétál mellettünk, azt mondja hogy ez itt egy szabvány Renault raktár, ami a Dacia alkatrészek mellett a helyi Renault és Nissan alkatrészigényt is kiszolgálja. Nincs okom kételkedni. Meglátok egy kupac Logan-ajtó tetején egy vállról indítható rakétát, de otthagyom.
Bukarest határában aztán megállunk egy Dacia+Renault szalon mellett. A szalon igazgatója vajszínű ingben mosolyog, lenyomja a telefonját, büszkén gesztikulál. Négy és fél millió euróból épült a hely, az egyik asztalon egy lila iMac ül: a Renault alkatrészkatalógus szoftverének kell, amit Macre fejlesztettek. A bemutatóterem mögött szerelőcsarnok, mögötte egy frontálisan ütközött Thalia, a szélvédőn hatalmas kráter az utasülés előtti oldalon. Biztonsági öv, biztonsági öv, lehet hogy még James Dean is él, ha beköti.
Ambiciózus és szerethető ez az egész program, amit a Renault
kitalált. Bár a szupersportkocsiktól és hotrodoktól benzingőzös
fejemmel nem tudom azt mondani rá, hogy szép, mégis borzasztó fontos,
hogy valaki leállt ezzel foglalkozni, és beleölt egy zsák pénzt. És
hogy nem egy levetett nyugat-európai modellt dobtak a plebsznek, hanem
szépen leültek és végiggondolták, miként lehet egyszerű célszerszámot
készíteni, ami arrébbvisz egy csomó embert és az összes cuccát. Mélán
rágcsálok egy masnira kötött snidlinget. Még egy-két év, és terítve
lesz a világ egy olcsó, de jó autóval, és Nicholas Negroponte
100 dolláros laptopjával. Mi
a forradalom, ha nem ez?
