Kocsit alapvetően nem azért vesz az ember, hogy összetörje. A lóerők, a nagy csomagtartó és a metálfény mellett azonban egyre fontosabb kérdés, hány légzsák van benne. Mintha készülnénk valamire.
A magára hagyott test nyugalomban van, vagy egyenes vonalú, egyenletes mozgást végez. Ezzel a mondattal mindenki találkozott már, aki eredményesen elvégezte az általános iskolát, de tegye fel a kezét, aki emlékszik rá. Pedig hasznos egy mondat, mert az autózásban csomó mindent el lehet magyarázni vele. Ma például a légzsákot. Okkal. Frontális ütközésnél vagy ráfutásos balesetnél K. József (†) folytatja egyenes vonalú egyenletes mozgását Bátonyterenye irányába a szélvédőn keresztül, ha ebben sem biztonsági öv, sem légzsák nem akadályozza. A mérnöki feladat K. Józsefet oly módon lelassítani 60-80-as tempóról nullára, hogy közben ne menjen tönkre. (Ennél nagyobb sebességnél nem érdemes próbálkozni. Úgysem sikerül.)
Első közelítésben hegesszük K. Józsefet az üléshez, az ülést meg csavarozzuk böszme nagy csavarokkal a kasztnihoz. Az ütközés pillanatában K. József a kasztnival együtt megáll. Belső szervei, agyveleje, és szemgolyói azonban folytatják egyenes vonalú egyenletes mozgásukat Bátonyterenye irányába, ennek minden következményével együtt.
K. József ugyanis - mindannyiunkhoz hasonlóan - szar anyagból van. Porból s hamuból. Nem bírja az extrém gyorsulásokat és lassulásokat, na. Fokozatosan, kíméletesen kell megfogni az álló kasztniban még azelőtt, hogy kifejelne a szélvédőn, és térde közt magával vinné a kormánykereket. Valami rugalmas dolog kell tehát, ami óvatosan, mégis gyorsan és határozottan lassít.
Nem nyert: ez nem a légzsák, hanem a biztonsági öv. Az átlagember számára eltéphetetlennek tűnő szalagot háromtonnás terhelésre méretezik, Fekete László könnyedén elhúzna vele egy kisebb dízelmozdonyt a Keleti egyik végéből a másikba. Ez az öv az ütközéskor ébredő iszonyatos erők hatására mégis jelentősen nyúlik, így emészti fel a test mozgási energiáját. Segítségére van ebben az överő-határoló is, ami nagy erő hatására kontrolláltan utánaenged egy picit az övnek, hangyányit javítva K. József túlélési esélyeit.
Sokat persze nem engedhet, mert a test lelassítására rendelkezésre álló fél méter a műszerfalig rettentően kevés. Még akkor is, ha hozzászámítjuk az energiaelnyelő gyűrődőzónák által nyert további fél métert is. Hatvanas tempónál K. József teste ezt az egyméteres távot hat század másodperc alatt teszi meg, tehát minden centiméter és minden ezred másodperc számít. Egy pirotechnikai övfeszítőnek ennél nagyságrenddel kevesebb ideje van arra, hogy feszesre húzza a gurtnit, és minél előbb megkezdje a bent ülők lassítását.
A személyautókban használt hárompontos öv kompromisszum a kényelem és a biztonság között. A versenyautókban fellelhető négy, sőt öt-hat pontos öveket a mindennapokban kényelmetlennek találnánk. Egyrészt mert kevés mozgást engednek az ülésben, tovább nehezítve, hogy megtöröljük a hátsó ülésen szintén beszíjazott gyerek orrát, másrészt, mert a becsatolásuk hosszabb időt vesz igénybe. A hárompontos öv viszont nagyon kis felületen próbálja megfogni azt az 50-80-110 kilót, ráadásul aszimmetrikusan: az egyik váll, és így a fej is viszonylag szabadon bicsaklik előre, közeli kapcsolatba kerülve a kormánnyal vagy a kesztyűtartóval, míg a másik a túl nagy överő hatására gyakran megsérül.
Ezen próbál segíteni a légzsák, ami, mint a neve is mutatja, levegőből és zsákból áll. Illetve állt a 70-es években, mikor az első kísérleteket folytatták a később elég megbízhatatlannak bizonyult sűrített levegős rendszerekkel. A biztonsági övet bekötni nem nagyon szerető amerikaiak eredetileg az öv helyettesítésének eszközét látták benne, de hamar kiderült, hogy erre nem alkalmas. Szériaérett a 80-as években lett, és bár a felfúvódásért már régen nem levegő, hanem egy pici pirotechnikai töltet (gázgenerátor) felelős, ami néhány ezredmásodperc alatt 60-150 liter nitrogéngázzal tölti meg a zacskót, a név maradt.
K. József (43 éves) vagy a szembejövő (végülis mindegy) elnézett valamit, és öszecsattantak. A gyűrődőzóna elöl szépen nyeli el az energiát, a kocsi egyre csak rövidül és lassul. A légzsák-elektronika ijedten dörzsöli a szemeit, hogy ekkora lassulást ő bizony fékezéskor nem nagyon szokott látni. K. József teste már épp emelkedik ki az ülésből, amikor döntés születik: övfeszítő be, légzsák ki! A töltetek berobbannak, az öv feszül, a zsák fúvódik.
Ez persze nem garancia semmire, de a statisztikák szerint kb. harminc százalékkal javítja K. József túlélési esélyeit ahhoz képest, mintha csak a biztonsági övet kapcsolta volna be. A légzsák nem légzáró: a belecsapódó test - vagy a direkt e célra készült réseken, vagy magán a részben légáteresztő anyagon át - kipréseli a gázokat a lufiból, és közben szépen lelassul. A folyamat nagyon gyorsan lejátszódik, ezért csak laborban és gügye amerikai filmekben látni képeket felfúvódott légzsákról. A helyszínelőknek és a fotóriportereknek mindig csak a petyhüdt koton látványa marad.
Kivételt képeznek ez alól szegény tűzoltók: számukra az elmúlt években komoly veszélyforrássá váltak az autóban gombamód szaporodó légzsákok. A féltucatnyi vagy annál is több lufi közül ugyanis csak azokat pukkantja el a vezérlő, amelyek megítélése szerint szükségesek az életmentéshez az adott ütközési helyzetben. Olyannyira, hogy akár az is megesik, hogy az övfeszítőket berobbantja, a zacsikat meg nem.
Nem mintha takarékoskodna, hanem mert több zsák egyidejű felfúvódása zárt ablakok mellett egy pillanatra komoly nyomásnövekedést okoz az utastérben, megnövelve például a dobhártyasérülés veszélyét. A rettentő hanghatásról nem is beszélve. A rommá tört autóban ezért egyre gyakrabban maradnak még aktív légzsákok, és nem egyszer előfordult, hogy a feszítő-vágóval dolgozó tűzoltókat vagy mentősöket megsebesítette egy-egy alattomos töltet.
A légzsák tényleg nem játékszer: kezelésére, tárolására, szállítására a robbanóanyagokéhoz hasonló előírások érvényesek. Csak abban a helyzetben mentenek életet, ahogy azt a tervezőasztalon megálmodták: szépen, egyenesen ülve, becsatolt biztonsági övvel. Sok más esetben viszont kimondottan veszélyesek lehetnek. Unalomig ismert, lerágott csont, mégis előfordul, hogy az utasülésre kerül a hátrafelé néző gyerekülés, de az utasoldali légzsákot - bár erre gyakorlatilag minden új autóban van lehetőség - elfelejtik kikapcsolni.
Súlyos sérüléseket szenvedhetnek a lábukat lazán a kesztyűtartón nyugtató, vagy rossz pillanatban cipőfűzőt kötni lehajoló mitfárerek is. Ugyanez vonatkozik a magasított (gyerek-) ülésen ülő gyerekekre, akiknek lába már a légzsák működési területébe esik.
Alapvetően veszélyes a zsákhoz túl közel kerülni. A nagyon alacsony vagy nagyon kezdő vezetők kormányba csimpaszkodó, orrukkal is kormányozó módszere nem kimondottan segíti a túlélést. De olyan esetet is följegyeztek már, hogy a padlólemezhez egészen kis sebességnél felcsapódó nagyobb kő vagy vasdarab által működésbe hozott légzsák sebesített meg egy, a vezető térdére ültetett kisgyereket.
A be nem kapcsolt biztonsági öv légzsákos autóban kétszeresen is öl. Európában a tervezők alapvetően abból indulnak ki, hogy az ember bekapcsolta az övét, és ennek megfelelően választják meg a lufi méretét, alakját, a töltet erősségét és a gyújtás időpontját. K. József (††) tehát nem elég, hogy kifejel a szélvédőn, de előtte még közvetlen közelről meg is szemlélheti, ahogy a pirotechnikai töltet háromszázzal az arcába robban.
A közhiedelemmel ellentétben a cigaretta, szemüveg, de még egy pipa sem jelent különösebb extra veszélyforrást. Ezek a tárgyak ugyanis olyan gyorsulásoknál, ahol a légzsák működésbe lép, már réges régen önálló életet élnek, és folytatják egyenes vonalú egyenletes mozgásukat Bátonyterenye irányába, miközben K. Józsefet visszatartja a remélhetőleg mégiscsak becsatolt biztonsági öv. Ha meg nem, már úgy is mindegy, lásd fenn.
Míg a vezető- és utasoldali légzsák hovatovább mindenütt szériatartozéknak számít, az oldal- és függönylégzsákok csak mostanában kezdenek szaporodni a pórnépnek is megfizethető kategóriákban.
Igaz ugyan, hogy az ember legnagyobb valószínűséggel frontális ütközésnél szenved súlyos sérülést, egy meg nem adott elsőbbségnél azonban a frontlégzsákok vajmi keveset használnak. A helyzet annyiban jobb, hogy oldalról már csak a neve okán sem szenvedhetünk el frontális ütközést, ahol a szemben haladó járművek sebessége összeadódik - hacsak nem épp kilinccsel előre autózunk. Annyiban viszont mindenképp rosszabb, hogy az ember teste rettentő közel van az ajtóhoz, és terjedelmes energiaelnyelő gyűrődő zónák híján kis sebességnél is könnyű súlyos sérüléseket szerezni.
Ez ellen vetette be a kilencvenes évek közepén a Volvo és a Merci az oldallégzsákokat, amelyeket azóta is az ajtókárpitba vagy az ülések oldalába építenek a gyártók. Itt az utólag felhelyezett üléshuzatokkal lehet probléma, amik vagy elszakadnak a megfelelő időben a megfelelő helyen, vagy nem. A gyújtást a keresztirányú gyorsulásérzékelő vagy ritkábban az ajtó deformációját mérő szenzor jelei alapján végzi a légzsákvezérlő. Mivel egyáltalán nincs hely a test kontrollált, óvatos lassítgatására, ezek a lufik másként is épülnek fel: nincs rajtuk a gázok eltávozására szolgáló külön nyílás. A felfúvódott zsák hosszú másodpercekig feszes marad, hogy például többszöri szaltó közben is védje az embert a kemény alkatrészek okozta sérüléstől.
Történt pedig, hogy K. József (21 éves) örömautózásra indult Bátonyterenye felé a péntek délutáni verőfényben. Nem is ment kimondottan gyorsan: ballal lazán kikönyökölt a lehúzott ablakon, jobbal a rádión matatott. Egyszerűen élvezte az autózást, amikor egy jobbkanyarban váratlanul eléugrott egy őz. Vagy egy kerékpáros. Vagy egy lerobbant román kisbusz. (Vagy egy egyujjas kifordított bundakesztyű.) Sok(három) éves vezetési rutinjával még félrekapta a kormányt, így nem ütközött semminek, de ez pont elég volt ahhoz, hogy végképp elhagyja a Bátonyterenye felé vezető utat. Hatalmas mázlival az út menti fákat is elkerülte, de a szántóföldön legalább háromszor pördült meg. Eközben bal keze olyan szerencsétlenül lógott ki az ablakon, hogy az autó minden egyes átfordulásnál maga alá gyűrte, így az orvosoknak esélyük sem volt összerakni.
Nosza, tegyünk oda is légzsákot! - mondták erre a Volvo mérnökei nem sokkal az ezredforduló előtt, és lőn. A tetőkárpitba integrált fej- vagy függönylégzsák szükség esetén alig néhány ezred másodperc alatt egybefüggő védőfalat alkot A-oszloptól a C-oszlopig. Az oldallégzsákhoz hasonlóan ezek is hosszabb ideig maradnak felfúvódva, és némiképp csökkentik az erős oldalütközés következményeit, valamint megakadályozzák, hogy K. József keze vagy feje a lehúzott (összetört) ablakon kilógjon. Azt azonban senki se gondolja komolyan, hogy egy oldalról támadó villanyoszlop vagy fa ellen érdemi védelmet jelent egy vékony nejlonzacskó.
Léteznek továbbá egzotikumok, mint a vezető térdét vagy a gyalogosokat védő légzsákok, meg a több lépcsőben kinyílók, de ezekről majd akkor írunk, ha a mi autónkba is beépülnek. A Mars-szonda leszállásához használtról még később. Még egy dolog: a légzsák öregszik. Napjainkban sem példa nélküli, hogy egy-egy elfelejtett, hatvanéves repülőbomba valahol felrobban, ékes bizonyítékát adva annak, milyen sokáig aktív és üzemképes maradhat egy robbanótöltet. A gyártók eleinte mégis tízévenkénti cserét javasoltak a pirotechnika és a zsák anyagának elöregedése miatt. Örvendetes ugyanakkor, hogy a hosszú évek tapasztalata és a tovább csiszolt technológia alapján ez az ajánlott időintervallum lassan, de biztosan hosszabbodik, nagyobb esélyt adva a túlélésre a használt autót vásárlóknak.
