Előre-hátra rögzít, tolatókameraként és éjjellátóként használhatjuk, van hozzá egy nagyon jó minőségű, 8 hüvelykes IPS kijelző, készenlétben van akkor is, amikor mi az autótól távol vagyunk, és a jelenlegi árfolyamok melletti 70 ezer forintot érő 200 dollárjáért még egy 128 GB-os microSD és egy USB-s kártyaolvasó is belefért a csomagba. A hiba nem is az elméletben, hanem a megvalósításban van.
Nem ez az első Lanmodo eszköz, ami nálunk járt: az első generációs, még rögzítési funkciók nélküli éjjellátót Papp Tibi tesztelte korábban, a második szériás, dashcam-funkcióval ellátott, de hátsó kamera nélküli Vast Pro pedig Nyegleo autójában próbált bizonyítani. Ezek a korábbi kamerák funkcionalitásban jóval szerényebbek voltak mai tesztünk alanyánál, viszont a valódi éjjellátó rendszerek minőségét sokkal inkább tudták hozni.
![](https://kep.index.hu/1/0/4213/42133/421337/42133730_e9232f50c31bb8630494b2a3e5f7f211_wm.jpg)
A Vast M1 esetén az érdemi éjjellátást egyszerűen odadobták azért, hogy jobb menetrögzítő váljon belőle, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a 45 fok körüli, elég szűk látószöget felvitték 75-re, így a városi szituációkat sokkal élethűbben, nagyobb átfogással látjuk, viszont országúton vagy autópályán egyáltalán nem lát távolabb nálunk, az optika fényerejét pedig mesterségesen növeli a megjelenített képen.
A Lanmodo Vast M1 esetén a Night Vision finoman szólva is füllentés, menetrögzítőként viszont több esélye van elődeinél
Viszonylag kicsi a doboz, mégis úgy ugranak elő belőle a tartozékok, mint nyulak a kalapból. Kapunk egy nagy kijelzőt, két kamerát, mindenféle tappancsos és ragasztós talpat, szivargyújtós és OBD-II-es tápkábelt, végtelen mennyiségű vezetéket, csavarokat, szerszámokat, de még egy külön becsomagolt 128 GB-os microSD-t és egy USB-s kártyaolvasót is.
![](https://kep.index.hu/1/0/4213/42133/421337/42133732_ea30733c6e7aee069d292e957b63d011_wm.jpg)
A komponensek felszerelésére sokféle opció van, a jelkábelek hossza még kisbuszos környezetben is elegendő lesz, arra viszont mérget vehetünk, hogy a leggondosabb beépítés után sem lesz épp diszkrét kiegészítője az autónak a Vast M1. Egyrészt, a kijelzőből három darab, körülbelül húszcentis vezetéken lóg ki minden csatlakozó, így akár a műszerfalra, akár a szélvédőre, tükör helyére rakjuk fel a méretes holttérgenerátort, a kábeleket aligha tudjuk majd kulturáltan elvezetni, a vaskos csatlakozókat biztos nem lehet a tetőkárpit alá vagy a műszerfal mögé betömködni.
![](https://kep.index.hu/1/0/4213/42133/421339/42133998_832385bf83e67eb6f2e4b37a46ef5d33_wm.jpg)
A hátsó modul esetén is hasonló a helyzet, a hosszú jelkábel nincs egyben a kamerával, tehát ott még egy csatlakozót el kell tüntetnünk, illetve – bár ez nyilván nem a konkrét termék hibája – alapvetően szívás az autó hátuljától egészen előre, a kijelzőig elvinni a kábelt, külön finom, ha a csomagtartó együtt nyílik a szélvédővel, ilyenkor az egyetlen, valóban igényes megoldás, ha bele tudjuk vezetni az autó saját, csomagtérajtós kábelcsatornájába a kamera vezetékét. Sokórás munkára készüljön és stratégiai nyugalommal szerelkezzen fel, aki otthon nekivág.
![](https://kep.index.hu/1/0/4213/42134/421340/42134056_6f07ef239b0e4f814dba5a068b3a6d79_wm.jpg)
Az előző Lanmodo kamerák esetén is volt problémánk a ragasztók minőségével, és bár a kijelző, illetve az első kamera felfogatása itt stabilnak bizonyult, hátul a leggondosabb zsírtalanítás ellenére is állandóan lepotyogott az öntapadó felület, ha végleges felszerelésben gondolkodunk, akkor csavarozni is lehet a hátsó kamerát, minden ehhez szükséges tartozék a dobozban figyel. A hosszabbítón egyébként lóg egy szál pozitív vezeték is, amit a tolatólámpára köthetünk, hogy a hátramenetbe kapcsolás utáni másodpercben már megjelenjen a kijelzőn a hátsó kamera képe.
Az IPS kijelző minősége tényleg nagyon jó
8 hüvelykes megjelenítőről beszélünk, színek szempontjából pazar, a betekintési szögek hibátlanok, fényerőből pedig jut bőven, ez a Vast M1 egyik legnagyobb erőssége, viszont a konstrukciós bakik ezt az egységet sem kerülték el. Praktikusan a műszerfalra rakhatjuk egy széles talp segítségével a kijelzőt, ilyenkor viszont egy személyautóban szinte biztosan előrébb lesz a kijelző, mint a tükör mögötti első kamera, tehát amikor élőben nézzük a képet, akkor az esti felvételeknél meg is zavarjuk a felvett videót, ami pedig szintén sokkoló, hogy az összes kezelőszervet olyan helyre rakták, mintha direkt ki akartak volna ba..brálni a kedves felhasználóval.
![](https://kep.index.hu/1/0/4213/42134/421340/42134058_57c648617b51342f8840c8b59d39a404_wm.jpg)
Fent van a hat darab kezelőgomb, amiknek a piktogramjait ilyenkor nem is látod, nyomkodás közben összetapicskolod a szélvédődet belülről, Wi-Fi híján pedig a felvételek archiválásához mindig ki kell majd vedd a memóriakártyát, de az meg alul van, szóval forgathatod, feszegetheted az egész egységet, és nőgyógyászokat megszégyenítő finom mozdulatokkal kell kibányászd és visszaimádkozd a kártyát.
![Nagyon szerencsétlen helyen kell belerakni a microSD-t](https://kep.index.hu/1/0/4213/42134/421340/42134068_8c25d0f2a16d62fa706fb954e860f8a4_wm.jpg)
Ha fejjel lefelé, a belső visszapillantó tükör mellé akarod felrakni a kijelzőt, akkor ugyanez a helyzet pepitában, miközben az egység két oldalán semmilyen kezelőszerv nincs. Ilyenkor nem csak azt érzem, hogy a tesztelők hiányoztak a képletből, de látom lelki szemeim előtt, ahogy a fejlesztők háttal ültek a mozinak, és még rossz filmre is ültek be. Valójában egyébként azt tudom elképzelni, hogy ezt a kijelzőt eredetileg nem autós környezetbe szánták, a Lanmodo pedig változtatások nélkül vette át a fejlesztést, így viszont azt nem értem, hogy kalapozott össze ez a projekt 90 millió forintnyi dollárt az IndieGogón, és mi történt ezzel a pénzzel.
Nem csak hardveres, szoftveres téren is megvannak a gyengeségek
Oké, mondjuk azt, hogy óvatosan nyomkodjuk a felső gombokat, megtanuljuk, melyik mire való, a kártyát pedig csak akkor vesszük ki, ha tényleg valami baleseti szituációról kell lementenünk valamit – ez pedig remélhetőleg nem lesz mindennapos. Vannak azonban problémák a szoftveres megvalósítással is. Egyrészt, a nagyon széles kijelzőn egy erős alsó-felső vágással látjuk az egyik kép középső sávját, arra pedig opciónk sincs, hogy a két 16:9-es képet egymás mellé téve egyszerre lássuk, mi történik az autó előtt és mögött.
Ugyanez a helyzet az elkészült fájlokkal is: két külön mappába, két teljesen külön videót ment el, a fájlnevekből kell összeraknunk, melyik hova tartozik, és utána a saját vágóprogramunkkal kényszerülünk összerakni a felvételt, ha egy hatásos, értelmezhető videót szeretnénk arról, mi történt pontosan. A hangot az elöl lévő kamera mikrofonja veszi fel elég gyenge minőségben, ez a hangsáv viszont rákerül a hátsó kamera képére is, így legalább tényleg könnyű szinkronizálni az egyébként is egyforma hosszúságú felvételeket.
![](https://kep.index.hu/1/0/4213/42134/421340/42134086_752515c345dba1f747cd44fec9764871_wm.jpg)
Ami a menürendszert illeti, egy szokásos dashcam-szinten elvárható minimálprogramot kapunk, ez azt jelenti, hogy beállíthatjuk a dátumot és az időt, ami a felvételre kerül, meghatározhatjuk, hány perces darabokat rögzítsen a folyamatosan újraírt memóriakártyára, variálhatunk a fényerővel, beállíthatjuk, mi legyen a vészes szituációnak minősített érzékenység (ha rezgést érzékel, rögzített helyre rakja az ahhoz tartozó videót), illetve van egy szintén szögegyszerű visszanéző felület, ahol elöl-hátul külön nézhetjük meg a felvett videókat. Videót felvenni csak az autóhoz kötött áramforrással tud a Vast M1, de az időt nem felejti el akkor sem, ha hosszabb ideig marad tápegység nélkül.
A szivargyújtós energiaellátás értelemszerű, amikor az autó ad neki áramot, akkor bekapcsol és rögzít, a legtöbb autónál ez a gyújtással van párhuzamban, az OBD-II esetén viszont egy kapcsoló segítségével választhatunk, hogy ténylegesen csak gyújtásra legyen készenlétben, vagy folyamatosan figyelje a saját giroszkópját, és ha valami történik az autóval, akkor kezdjen el rögzíteni egy szakaszt. A diagnosztikai csatlakozón keresztül természetesen folyamatosan figyeli, hogy elkezd-e esni az akkumulátor feszültsége, és ha igen, akkor leállítja ezt a készenlétet, hogy még be tudjuk indítani az autót, mikor legközelebb beleülünk, de egy plázaparkolást vagy egy utcai éjszakát minden körülmények között ki kellene bírnia, ha jó állapotban van az autónk 12 V-os aksija.
![](https://kep.index.hu/1/0/4213/42134/421340/42134096_bce11ea6eb3e108d385dd7b511456379_wm.jpg)
Nem túl jó a felvett videók minősége. Tesztfelvételeink szinte mindent megmutatnak arról, mi a problémánk a felvett tartalommal, kicsit több nyers felvételt alaposan átnézve azonban kijelenthetjük, a rendszámok és a feliratok sokszor akár 10-15 méteres távolságból sem olvashatók le még az első kamerával sem, ami egy ilyen kamera esetén kardinális probléma. Nappal az első kamera színvilága rendben van, a hátsóé kicsit fakó, este viszont a hátsó nyomokban sem tartalmaz szaturációt, minden egyes beeső fényfoszlányt arra használ, hogy valami értelmes körvonalat adjon a tárgyaknak, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Az első kamera a beharangozott éjjellátás miatt inkább túlszaturált, túlexponált, a mesterséges fényforrások gigantikus becsillanásokat (szakszerűen inkább lens flare) generálnak, képzajból pedig sokkal több jut az elfogadhatónál.
![Szokásos kínai árazás, ráírják a magasat, hogy nagyon kedvezőnek tűnjön a normál](https://kep.index.hu/1/0/4213/42134/421341/42134148_0e7982a7ab3f9b2a6b78d918efdd227a_wm.jpg)
Hirtelenjében nagyon jól hangzik, hogy egy 390 dolláros teljes árú (ami valójában persze soha nem volt annyi) kamerát 199 dollárért meg lehet venni, és mindez egy csapással megadja az első-hátsó dashcam, a tolatókamera és az éjjellátó által elérhető funkcionalitást, de a valóság teljesen más, a nettó képminőséget nézve a legutóbbi dashcam-tesztünk alsópolcos, jelentősen olcsóbb tagjai is tudtak hasonlót vagy jobbat produkálni, a praktikus bakik tömkelege pedig a mindennapi használatot is keserűvé teszi. Nagy kár érte, mert a papíron nyújtott szolgáltatáscsomag alapján nagyon vonzó a Vast M1, ráadásul én személy szerint is nagy híve vagyok a menetrögzítő kameráknak, ezt viszont a teszt végeztével azonnal kivettem az autómból.
Ilyen és ehhez hasonló tartalmakért kövesd a Totalcar TeChno Facebook-oldalát is!
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=0thA4uchz4z8jgoCRrjw6uUUnKQFaphXhF49ybHqN0r.B7/stparam=uafodmjgku/fastid=gvsizggmkyvgllaijwbcnbspdnle/nc=0)