Megjött az új Android Auto, sokan már csalódtak is benne

2022.08.24. 16:41

Már jó ideje lehetett számítani az Android Auto következő nagyobb frissítésére, most pedig meg is jött a 8.0 verzió. Ugyanakkor a sokak által várt, teljesen új felület, a Coolwalk UI továbbra sem épült be az alkalmazásba, ezt sokan csalódottan vették tudomásul, hiszen a fejlesztők elég rég beígérték az Apple CarPlayre hajazó, a korábbiaktól merőben eltérő megjelenést.

715cbc5be9

Az app új verzióját már letöltő felhasználók arról számolnak be, hogy semmi érdemleges változást nem vettek észre a szoftver felületein. Bár egyelőre a most behozott változtatások jegyzékét nem tette közzé a Google, jó eséllyel leginkább az eddig is meglévő szolgáltatások finomítását végezték, valamint hibajavítások történtek. Ez már csak azért is furcsa, mert a nagyobb átdolgozásokat gyakran ütemezik az olyan kerek verziószámokra, mint amilyen a 8.0 is.

Az Android Auto 8.0 már hivatalosan is elérhető, de a Google Play Áruházban nem feltétlenül egyszerre jelenik meg mindenki számára. Aki mégis mihamarabb telepítené, APK-ból megteheti.

Ilyen és ehhez hasonló tartalmakért kövesd a Totalcar TeChno Facebook-oldalát is!