Ellentétben Papp Tibivel, én bölcs döntésnek tartom a kamionok előzési tilalmának bevezetését. Ellentétben Papp Tibivel ugyanis én hetente járok autópályán Pozsonyba, Bécsbe, ritkábban pedig az ország keleti felébe is. Méghozzá hétköznap, amikor az én Tibi barátom a szerkesztőségben dolgozik, tesztet fényképez Budapesten, vagy riportot készít valakivel – természetesen nem az autópályán.
Én viszont ott robbanok föl az átkozott M1-esen, amit a világ nagyvállalatai – a többi közlekedő megkérdezése nélkül – átfunkcionáltak mozgó raktárrá.
Bizony, mert az utóbbi évtizedekben divatba jött „Just in time” beszállítás csak szép megnevezés arra, hogy felszámolják a raktárakat, megspórolják a raktárköltségeket, és az egész hóbelevancot kitolják az autópályára, guruló depóként.
Vasút? Áhh, túl problémás, túl drága. Szívassuk inkább az autósokat, dugítsuk el az autópályákat, az olcsóbb és rugalmasabb – ez a nagyvállalatok hozzáállása.
Az előzési tilalom előtti időszakban már-már pokoli volt a helyzet, és igen: balesetveszélyes is. Az ember ment százharminccal, a belső sávban, szépen, egyenletesen. Előtte a biztonságos követési távolság az előtte haladóhoz képest. Amibe pont elfért egy moldáv, román, bolgár, török vagy isten tudja, milyen kamion. Amelyiknek a moldáv, román, bolgár, török vagy isten tudja, milyen sofőrje úgy ítélte meg, hogy ő abba a résbe még pont belefér. És nem volt rest cselekedni, kivágott, vészfékezésre kényszerített, és gyök kettő sebességkülönbséggel elkezdett előzni. Néha még vissza is lassult, mert az emelkedő miatt váltania kellett, az előzött kamionnak meg nem. Mikor háromszáz kilométeren kétszer esik meg ilyen, azt még elfogadja az ember. Amikor harminc kilométerenként kétszer, azt nem.
A kamionos megélhetési bűnözést – ahogy azt Tibi teszi – elfogadni pedig nem tudom. Nem csak én nem, hanem osztrák kamionos barátom, Gustl sem, akivel tavaly tavasszal egy 32 tonnás MAN pilótafülkéjében végigbeszélgettük Csehország és Lengyelország útjait, egy héten keresztül. Minket is előztek meg dübörgő szerelvények az országúton, mi is láttunk lakott területen átrongyoló teletömött, lengyel kamiont.
Gustl azt mondja, a Lajtán túl ez már nemigen történik meg. Olyan komoly bírságok vannak a szabálytalankodásra és a tachográf manipulálására, hogy azt senki nem meri megkockáztatni. De a többség nem is akarja. Mert pontosan tudja, hogy ezzel mekkora bajt okozhat, és arra senkinek nincs szüksége.
Amióta bevezették az előzési tilalmat, dimenziókkal stresszmentesebb és biztonságosabb lett az M1. Nem kell fékezgetni, kivágódó kamiontól rettegni, kamionversenyt végigvárni, jobbról előzgető idegbetegektől halálra ijedni. Lehet helyette nyugodtan, egyenletes tempóban autózni, kevesebb üzemanyagot fogyasztani, kevesebb veszélyhelyzetbe kerülni. Lehet az autópályát arra használni, amire való, hogy gyorsan, egyenletes tempóval elérjek A-ból B-be. Nem ingyen, hanem borsos díjért, amiért el is várom, hogy biztosítsák azt, amiért fizettem. Ha lassan akarok menni, megyek az országútra.
Egy dologban viszont egyetértek Tibivel: a végső megoldás máshol van, kevesebb kamion kéne. Ehhez viszont az áruszállítást kéne alaposan megreformálni, ami nem csak Magyarország-specifikus probléma. Ha a guruló raktárakat sínre tennék, a kamionok száma is lecsökkenhetne, és akkor nem végtelen kolonnákban döcögnének az autópályán, mint most. Akkor el lehetne törölni az előzési tilalmat.
De csak akkor.
Egyetért? Vitatkozna vele? Véleményét elmondaná másoknak is?
Tegye meg a publikáció blogposztján!
