Bármi jobban megéri, mint az új autó

A minap Zirig kollégám felmutatott nekem egy bulvárlapot ebéd közben: diszkrét hitelek, nem kérnek hiteltörténetet, nem kell jövedelemigazolás. Na Zsolt, mi a hirdetésben a furcsaság? Nem láttam, el se hittem volna eddig az ilyet. Nem szerepelt ugyanis cégnév, csak cím és telefonszám. A nyers brutáluzsora korszakába léptünk, egy vese ezer forint, párban ezernyóc, az arany metszőfogért adok egy ötöst, jöhet a gyerek is, eladjuk majd a bányába' havi tízezerér'. A pár éve a csillogó autójára büszke, jól berendezett svájcihiteles lakásban feszítő szomszédunk, aki nem értette, mi miért nem használjuk ki a hétmérföldet lépő csizmát, most a hitel hitelére vesz fel jelzálogkölcsönt, nagyjából az ötödik rétegnél tart.

Pedig a szomszéd tényleg a józan kispolgár mintaképe - volt még pár éve. Szerette, ha rendben mennek a dolgai, ha minden működik, amije van, ha számíthat mindarra a kis kényelemre, amivel aprólékos, szorgalmas munkával körülvette magát az évtizedek során. Például, hogy számíthat a klímás, amúgy szerény, kismotoros Suzuki SX4 biztonságára, hűségére, komfortjára. Húsz év Wartburg után ennyi járt.

Most én mondjam? Hát, sajnos nem járt. Csak számolni kellett volna. És mielőtt megint tömegesen elhisszük, hogy a dolgok visszatértek a régi kerékvágásba, számoljunk megint. Ne essünk még egyszer ugyanabba a hibába.

Egy új, klímás Suzuki SX4 most nagyjából hárommillió forint. Tegyük fel, hogy hat évre tartjuk meg, annál rövidebb időre kevesen terveznek az ilyen árú kocsik tulajai közül.

Manapság kevesen tudnak kitenni az asztalra hárommilliót egyben, aki tud, az is inkább drágább autót vesz. Tehát egy igen nagyvonalú közelítéssel mondjuk egymilliót teszünk le (manapság ez óriási pénz), a maradékra hatévnyi törlesztést kérünk. Az annyi, mint bő 45 ezer forint, havonta. Szorozzuk fel hetvenkettővel, összesen kábé 3 300 000 forint lesz. Plusz az egy misi, amink volt.

Hiteles autó, tehát muszáj rá cascót kötni, mert nincs annál nagyobb baj, mint ha terhelt autót ellopnak vagy rommá törjük. Onnantól kezdve a semmire fizetjük ugyanis a részleteket. A casco és a kötelező felelősségbiztosítás havi szűk tízezer forintból megúszható. Hat év alatt az hétszázezer.

Aztán van még ez a fránya teljesítményadó is, az 1,5-ös Suzuki nem túl erős, de ilyenkor azért soknak tűnik az a 112 lóerő – évi harmincezer forintunk elmegy erre is. Azaz hat év alatt közel kétszázezer.

Új autó, tehát kötelező márkaszervizbe hordani, márkaszervizes óradíjak, márkaszervizes árak mellett. Ha nem így teszünk, nem lesz pecsét a szervizkönyvünkben, ha bármi baj van a kocsival, nem működik a garancia, és ismét csak egy pénztemető hullát finanszírozunk. Persze millió és egy mód van a garanciafüzet kicselezésére, de a visszakereshető szervizlátogatások, az egyre élesebb szemű műszaki igazságügyi szakértők korában (és a hitelező vagy a garanciát adó kereskedő a legjobb szakembereket fogja segítségül hívni vita esetén) ez balul sülhet el. Ne tetézzük a bajt. Mivel feltehetőleg nem, vagy csak épp kihasználjuk majd az évi tizenötezres kilométerkeretet, ezért a lehető legritkábban, évente fogjuk szervizbe vinni az autót.

Így alakulnak majd nagyjából a szervizköltségeink:

1. év (15 000 km) – kb. 28 000 Ft
2. év (30 000 km) – kb. 36 000 Ft
3. év (45 000 km) – kb. 45 000 Ft
4. év (60 000 km) – kb. 36 000 Ft
5. év (75 000 km) – kb. 28 000 Ft
6. év (90 000 km) – kb. 72 000 Ft

Emellett általában a 45 ezer kilométeres szervizre elfogy a fékbetét, az olyan 18 ezer forint munkadíjjal, tuskólábakkal, 60–75 ezer körül a tárcsák is kipergamenesednek – azt 20 ezer forintunk bánja. Hat év alatt tehát otthagyunk nagyjából háromszázezer forintot a szervizben. És ez egy legendásan megbízható Suzuki, aminek ráadásul a szervizdíjai is alacsonyak. Ha komplikáltabb, drágább alkatrészekből álló, megbízhatatlanabb autónk van, és a garancia lejárta után elkezdi igényelni a drága alkatrészeket, máris nem három-, hanem öt–hatszázezer lesz az a szervizköltség.

Gumira is költeni fogunk – egy garnitúra nyári, az annyi, mint 70 ezer, ugyanez téliben másik 80. Százötven, és akkor jól osszuk be a mintázatot.

Az autó fogyaszt is, méghozzá benzint. Vegyük úgy, hogy óvatos, de nem túl hosszú városi megmozdulásokból, ritkábban várost átszelő utakból, még ritkábban vegyes autópályás-országutas túrákból áll majd a közlekedési mixünk. Számoljunk hétliteres fogyasztással száz kilométeren, ez nagyjából reális. 90 ezer kilométer alatt az 6300 liter benzin, azaz körülbelül 2400 ezer forint, ha a benzinárak maradnak a 380-as szinten. Reménykedjünk!

Aztán letelik a hat év, és a százezredik kilométeréhez közeledő, a sarkain itt-ott meghúzott, fényesedő kormányos autónkat el kell adnunk. Kapunk érte – hát, örüljünk az egymillió-háromszáznak, de nagyon.

1 000 000 – vételár

3 300 000 – hitelrészletek összege

700 000 – biztosítási díjak

300 000 – szerviz

200 000 – adó

150 000 – gumik

2 400 000 – benzin

8 050 000 – ennyit költöttünk

1 300 000 – ennyit kapunk vissza

6 750 000 – ennyink ment valójában el

Évi bő 1,1 millió forint, azaz havi közel kilencvenötezer. Hát ezzel kalkuláljunk, ne a 45 ezerrel, amit a hitelintézetben kiszámol nekünk a végtelenül udvarias, okostelefonos intendáns.

Ennyibe került, hogy egy viszonylag tágas, de semmiképpen nem elegáns, luxuskocsinak egyáltalán nem mondható autót vettünk, és nem túl sokat jártunk vele – évi 12–16 ezer kilométert. Pedig amikor aláírtuk 2011-ben a szerződést, a lehető legokosabban döntöttünk – nem választottunk bele a kocsi öregedésével könnyen drágává váló, űrtechnikás dízelmotort, sok-sok elromló extrát, mi több, a létező legmegbízhatóbb márkától vásároltunk, és emiatt egyszer sem szorultunk váratlan szervizre, assistance-ra, mire 2017-ben eladtuk. Okosak voltunk, hiszen egy drágábban szervizelhető, macerásabb, nagyobb értékvesztésű típussal milliókkal kijjebb lennénk.

Vagy mégsem voltunk okosak?