Dízel vagy benzin? Döntse el most!

2014.08.19. 06:09 Módosítva: 2014.08.19. 07:22
0 hozzászólás

Amióta úgy rendesen elszaladtak az üzemanyagárak, és ezzel nagyjából párhuzamosan megtanultak a mérnökök egyre tüzesebb dízeleket építeni, más státuszba kerültek a d betűs autók. A társadalom két táborra szakadt, univerzális igazság nincs, de vannak tipikus esetek, ahol alapos mérlegeléssel és egy kis számolással könnyebb meghozni a helyes döntést.

Minden negyedik, ötödik Nepperűző-kérdésben – és jön belőlük hetente néha száz is – felteszi egy vívódó autóvásárló-jelölt a nagy kérdést: dízel vagy benzines? Sokszor hiányzik egy-két ismeretlen a képlet megoldásához, például hol, mennyit megy, és mi a fontos neki, legtöbbször nincs is egyértelmű megfejtés. Ha már ennyien nem tudják kibogozni a csomót, magamra vállaltam a hálátlan feladatot, hogy a döntésképtelen vevőjelölteknek legalább összeszedjem a legfontosabb szempontokat, számokat, ami alapján talán közelebb kerülnek a saját dilemmájuk feloldásához. Remélem, a végén egy páran fellélegeznek: rájönnek, miért való nekik egy benzines/dízel.

Mielőtt belevágnánk, muszáj megjegyezni, hogy természetesen minden típus és motor más és más, csillió kivétel létezik. Ekkora átfogású fejtegetésben lehetetlen mindenre kitérni, minden állításnak az ellentéte is igaz lehet - én szóltam. Tipikus, az autók mondjuk 80%-ára érvényes bölcsességeket szándékozok szemtelenül kinyilatkoztatni, amelyek nagy valószínűséggel igazak, de nem minden esetben. Egy adott autóról, amit meg szeretne venni, sajnos nem lehet előre tudni, mikor fog tönkremenni, a legtöbb, amit tehetünk, az a kockázatok felmérése. Aki ennél pontosabbra vágyik, forduljon márkakereskedőjéhez, vagy diktálja le jósnőjének az alvázszámot.

Számoljunk

Nyessük le a felesleget, nézzük a lényeget. Mindenki, aki háromnál többször megnyitotta már a Totalcart, tudja, ha dízelt vesz, magasabb fenntartási költségekért kisebb fogyasztást kap (aki itt felhördül, ugorjon vissza az előző bekezdéshez). Egy tipikus, középkategóriás autónál például bő két liter üzemanyagot meg tud spórolni száz kilométerenként, ami százezer kilométer autóhasználat alatt mai áron számolva úgy 800-850 ezer forint. Nem rossz, mi? A nagy kérdés, hogy a zsebben maradt közel egymillió forintból mennyit kell fájó szívvel odaadni a kék köpenyes uraknak. Ez az, aminek csak a kockázatát lehet mérlegelni, előre tudni lehetetlen.

Merre húz a szíve?

Szerintem a legfontosabb, hogy az ember szeresse az autóját. Mert jól érzi magát benne, mert lehet cuccolni vele, mert jó a hangja, mert keveset eszik vagy mert zöld - teljesen mindegy. Ha a tulajdonos úgy érzi, autója boldogabbá teszi az életét, minden racionális érv felejtős, nem is szabad ezen rágódni. Hótmindegy, hányszor kell szervizbe vinni, mennyit kell beletankolni vagy mit gondolnak róla a szomszédok, akinél erős az érzelmi kapocs, ne foglalkozzon vele. Persze csak amennyiben belefér a költségvetésébe, ez elengedhetetlen kelléke az örömteli együttélésnek, hiszen sokan éppen azért utálják meg autójukat, mert kizabálja őket a vagyonukból.

Így a legkönnyebb eldönteni a dízel versus benzin kérdést. Ha nem bírja a dízel szagát, nem szeret egy kúton tankolni traktorokkal, vagy gyűlöli a kerregést, az épp elég ok, hogy benzinest vegyen. Nem kell fölösleges látszatérvekkel takarózni.

A barikád másik oldalán be kell látni, a benzinesek ellen kevés hasonló kirekesztő mondás áll meg: ha azt írnám, vegyen dízelt, ha minden tankolásnál felszisszen a végösszeg láttán, fel lehetne sorolni egy sereg kis étvágyú benzinest. Bődületes nyomatékú (turbós) benzinesek is akadnak bőven, és találni olyat is, ami azonnal reagál a gázadásra. De a tipikus tünetegyüttes, a kellemes, alulról jövő tolás, a nyugis, brummogó hang, és a főleg nagyobb autóknál látványosan alacsony fogyasztás sok autóssal kedveltette meg a modern, közvetlen befecskendezéses turbódízeleket. Ezt se szégyen bevallani. Ha mindenki kizárólag az eszére hallgatna, korunk egyetlen autótípusát Toyota Priusnak hívnák.

Mire használja?

Aki földúton jár, ne vegyen Ferrarit. Majdnem ugyanilyen egyértelmű, hogy extrém rövid utakra – két-három kilométerre gondolok – nem szabad modern, részecskeszűrős dízelt venni. Nem fogja bírni, rövid távon telerakja a szűrőt korommal, és még ha új, vagy nagyon zsenge motorról is van szó, nehezen fogja tudni magát normál üzemben regenerálni. Az eltömődött koromszűrőt aztán a szervizben vagy forszírozottan kiégetik, vagy leszerelik, és furfangos eljárásokkal kipucolják; nyűg és kiadás a vége.

Ez a probléma előfordul vadonatúj autóknál is, használt, sokat futottaknál szinte törvényszerűen. Azért is értelmetlen ilyen felhasználói profillal dízelt venni, mert nem tud bemelegedni, hidegen pedig az igazán modern dízel (értsd: az utóbbi öt-tíz év termése) nem is fogyaszt olyan jól. Ha valamiért mégis ilyen helyzetbe kerültünk, és szaggatott lejátszásra kényszerítjük dízelünket, az egyetlen megelőző megoldás, hogy időnként kivisszük az autót kiégetni országútra, autópályára, ahol végig tudja futtatni az úgynevezett regenerációs ciklust. Szintén nem egy környezetbarát, spórolós művelet.

Mondanám, hogy rövid utakra tuti a benzines, de az a szomorú helyzet, hogy ilyen használat mellett az aktuális, közvetlen befecskendezéses turbósok másképpen, de szintén kötelet tekernek a nyakukra. Nagyon típusfüggő, milyen mértékű a hajlam, de a szívócsatornák és a szívószelep elkokszosodása elég jellemző probléma a túlnyomórészt városban használt modern benzineseknél. Az új autók között alig akad már hagyományos, szívócső-befecskendezéses, pedig ezek, meg a rég kihalt elő-/örvénykamrás dízelek viselik el leginkább tartósan a beindítom-leállítom üzemet. Marad a bicikli meg a robogó, vagy a tömegközlekedés.

A másik véglet a hosszútávfutás autópályán. Azt imádja a dízel. Jól átmelegszik, közepes fordulaton, közepes terheléssel szalad – a mesebeli, öt-, hat-, hétszázezres futásteljesítmények bontatlan motorral ilyen jellegű használattal szoktak összejönni. Ha megkapja a szükséges karbantartást, és nem nyúzzák agyon - pláne hidegen - sztrádán hosszú és fáradságos munka megölni egy jól sikerült dízelmotort.

Nyilván kevesen vannak, akik csak erre vagy csak arra használják privát autójukat, de akinél két hónapnyi városi araszolásra jut egy vidéki kirándulás, illetve aki ötven kilométerről jár be nap mint nap dolgozni a végén egy kis döcögéssel az agglomerációban, el tudja helyezni magát a skálán.

Mennyit tud rászánni?

Új autónál a modern dízelek elleni legerősebb érv, a fenyegető sokszázezres, váratlan javítás nem nagyon játszik be, legalábbis garanciaidőn belül. De egy újautósra minimum tíz, ha nem húsz vagy harminc használtautó-vásárló jut, vagyis a túlnyomó többség valamilyen szűkösebb költségkereten belül keres autót. Ha ebbe belefér egy nagyon fiatal, két-három éves, tutira keveset futott gép, amiben benne van még mondjuk százezer problémamentes kilométer ígérete, nem biztos, hogy annyira rettegni kell a dízeltől. A félmilliós, milliós javítások ritkán jönnek elő százötven-kétszázezer kilométernél hamarabb.

Azon persze megint el lehetne merengeni, elhihetünk-e bármilyen óraállást, és arról is parttalan vitákat lehetne indítani, mennyinél kezd el igazán kockázatos lenni egy dízelmotor. Talán megegyezhetünk, hogy két-háromszázezer között már erősen benne van a pakliban egy nagyobb falat, egy turbó- vagy üzemanyagrendszer-javítás, esetleg egy kettős tömegű lendkerék. Ezek költsége jelentős tud lenni, valahol a százezer és egymillió között, típustól és attól függően, milyen igényesen áll neki az ember.

Ezért szamárvezetőnek meg lehet húzni egy éles határvonalat valahol egymillió környékén, aminél lejjebb bődületes kockázat dízelt venni, hogy finoman fogalmazzak. Persze, mérettől és márkától függően van némi szórás, de ha veszünk egy korai, közös nyomócsöves dízelt félmillió körül, amelynél bármelyik nap beköszönhet egy az autó értékével megegyező javítás, akkor tudjuk, hogy ez nem egy kockázatkerülő döntés. Márpedig kevés az egymillió alatt megvásárolható dízel autó, amiben még nincs minimum kétszázezer kilométer. Aki ilyesmivel szemezget, jobb, ha alaposan kiképzi magát az adott típusnál használt technikából, legyen az adagoló, PD-elem vagy közös nyomócső, és utánanéz az alkatrészáraknak, hogy tudja, mire számíthat. A másik véglet, a kellő megértéssel kis pénzből fenntartható, tizen-, huszonéves puruttyadízel persze valós alternatíva sokaknak, de ezeket sajnos hamarosan elviszi a rozsdamanó.

Ha most felcsillan a benzinpártiak szeme, óvatosságra inteném őket is. Kezdenek kikopni az átlagautós látóköréből a minimális rizikót rejtő, szögegyszerű szívó benzinesek. Már a tíz-, tizenöt éves korosztályban is ott az EGR-szelep, a gyújtótrafó/-k és a lambdaszonda/-ák, hogy csak néhány olyan benzinspecifikus hibaforrást említsek, amik szépen sorjában szintén százezreket tudnak kihúzni a zsebünkből. Az összegek és a kockázat ezzel együtt jóval kisebb, majdnem egy nagyságrenddel, mint egy hasonló korú modernebb dízelnél.

De ahogy belegyalogolunk a kétezres évekbe, egyre mélyebben gázolunk a közvetlen befecskendezéses, és/vagy turbós benzinesekben. Ezekről pedig sok mindent lehet mondani, de azt nem, hogy végletekig kiforrottak és megbízhatók. Egy GDI-ben, TSI-ben közel ugyanakkora rizikót látok, mint egy HDI-ben vagy TDI-ben. Itt is vannak szerencsésebb és kevésbé szerencsés típusok, a kockázati szint viszont már csak azért is alacsonyabb, mert a benzinesek jellemzően kevesebbet mennek.

Ezért egy régi vágású, olcsóbb benzines, ami ne adj' isten még keveset is futott, hosszú távon pénzügyileg is simán kiüthet egy korosabb dízelt. Fordítva, egy újszerű dízel egy nagyobb bódéban hamar megkeresi a pénzét, ha egy hamvas, apró turbómotoros benzinessel állítjuk párba. A libikóka a drágább, újszerű autóknál könnyen billen a dízel felé, de ahogy lefelé megyünk árban és felfelé kilométerben, azonnal áthuppan a benzines oldalra.

Mennyire fontos a kiszámíthatóság?

Aki biztonsági játékos, annak csak szívó benzinest mernék ajánlani, abból is néhány közismerten problémamentes motort. A japán gyártás többnyire jó előjel, nem véletlenül ők azok, akiknél még ma is találni turbótlan, viszonylag nagy köbcentis benzinmotorokat. Ilyeneknél az állapotfelmérés is egyértelmű, egy veszteségmérés és egy alapos kiolvasás sok mindent elmond. Ezek a motorok többnyire egyenletesen fogynak, a váratlan események általában jeladóknak, érzékelőknek, tömítéseknek köszönhetők, ami persze okozhat nagy bosszút és tízezres kiadásokat, de egy közös nyomócsöves rendszer javításához képest nem tragédia.

Ha szeret rulettezni, és nem teszi padlóra egy néhány százezres szervizszámla, bevállalhat egy modernebb, turbós benzinest is. Megvan a vonzerejük, de nehéz olyan alaposan körbejárni a témát laikusként, hogy kiszűrjük a problémás, vezérműlánc-kopásra, kokszosodásra hajlamos típusokat, évjáratokat. Sokszor a modellciklus közepén reszelgettek a gyártók egy keveset a nyűgös konstrukciókon, és egy hírhedt modell bizonyos alvázszámtól kezdődően problémamentessé vált. A hisztisebb benzinesek azonban meglepően kevés futás után, bőven százezer kilométer alatt is tudnak rémisztő jelenségeket produkálni.

Aki a rulettben is szeret a színek helyett a számokra tenni, vegyen sokat futott modern dízelt. Ha mázlija van, és nem épp alatta kotlik meg, baromi jó vétel lehet. Végül is, ha tíz-húsz ezer kilométer után továbbpattintja, megúszhatja. De arra játszani, hogy mindent megcsinál rajta, és aztán jó lesz pár évig, költséges lehet. A részecskeszűrő után jöhet a befecskendező rendszer, majd a turbó, aztán a kettős tömegű lendkerék, és már rá is ment, amit majd öt év alatt megpróbál tojással a talpa alatt visszaspórolni. Nem érdemes abban hinni, hogy ez velünk nem történhet meg.

Az internetes fórumok tele vannak rémtörténetekkel, és önjelölt vagy valódi gurukkal, így ma már igazán alapos kutatással ki lehet deríteni pár dolgot, de igazi rálátása a problémás típusokra a legkevesebbeknek van. Ha minden nap, nagyon kell az autó, ha idegzsábát kap a hibajelző sárga lámpától, ha rémálmaiban az autópálya szélén áll felnyitott motorháztetővel, kerülje a kockázatot.

Mekkora autó kell?

Régebben kisautóba sok gyártó nem is tett dízelt – nem véletlenül. A várósi lótifutiba jellemzően lassan megy a kilométer, nincs is akkora különbség a fogyasztásban, ezért a drágább dízeltechnika nehezen hozza vissza a felárát. Ma már változott a helyzet, a legkisebb autók is ezerszer használhatóbbak lettek, sokan tekerik is beléjük fáradhatatlanul a kilométereket. A fogyasztáskülönbség viszont nem sokat változott, könnyen lehet találni hat liter körül fogyasztó benzineseket, négy alá bemenni pedig bármilyen dízellel művészet.

A nehéz, nagy dögök azok, amikben nemigen alternatíva a benzinmotor. Egy családi kombi vagy hétüléses egyterű vidáman elmegy hét-nyolc literrel, ha egy jó dízel van benne, míg ugyanaz egy kellően erős benzinessel tíz-tizenkettőt vagy többet is bekajálhat. Ha pedig szélsőséges esetben öt literrel többet kell tankolni száz kilométerenként, huszonötezer kilométer alatt elmegy egy félmilliós motorjavítás ára, és azért ennyire sűrűn nem krepál be a legrosszabb dízel sem. Ezért az ökölszabály az, hogy kicsibe inkább benzinest, nagyba inkább dízelt.

Bejátszik a környezetvédelem?

A kormot okádó dízel a négy keréken járó tüdőrák, tartja a közmondás. Sokáig lehet dilemmázni ezen is, de hitelesen cáfolni nehéz lenne. Féllábon ugrálnék örömömben, ha megtalálnám azt a független tanulmányt, amely hitelesen, életszerűen elemzi a különböző motortípusok kipufogógázának egészségre gyakorolt hatását. Amíg nincs ilyen, csak a megérzéseinkre hagyatkozhatunk.

Azok pedig azt mondják, hogy a benzinesekből kevésbé gyilkos gáz jön ki. Bár a közvetlen befecskendezéses benzinesek is úgy tudnak kormolni, hogy feketébb a kipufogócsövük, mint egy jól karbantartott, részecskeszűrős dízelé, mifelénk, a kiütött katalizátorok és a chiptuning országában éppen eleget lehet fulladozni a tetszőleges korú és technikájú dízelek mögött. Akinél a számok mellett ez is szempont, minél újabb és minél benzinesebb autót vesz, annál tisztább lehet a lelkiismerete.

Itt megint meg kell említeni a Priust és a valódi hibrideket, amelyek nem csak fogyasztásban – környezettudatosok számára ökológiai lábnyomban –, de mérgező kipufogógázok tekintetében is lekörözik a teljes hagyományos mezőnyt.

Hány kilométerre veszi az autót?

Szokták mondani, hogy évi húszezer alatt nem éri meg a dízel. Szamárvezetőnek nem rossz ez sem, de én nem csak ezen agyalnék, hanem azon is, hogy összesen mennyit szeretne elmenni az ember az adott autóval. Nagyon kevesen vannak, akik nyolc-tíz évig vagy még tovább megtartják az autójukat, inkább jellemző a három-négyéves ciklus. Ennyi idő alatt jellemzően megváltozik az élethelyzetünk, elköltözünk, munkahelyet váltunk vagy beüt egy gazdasági válság. Érdemes végiggondolni, hogy az évi futások összege mennyi lesz a végén.

Tízezret megy karácsonytól karácsonyig, és tudja, hogy három év múlva úgyis kinövi, vagy megunja az autóját? Nem javasolnám a sokat futott dízelt. Ha éppen ezalatt a harmincezer alatt krepál be, nem fog örülni, ha az autó vételárát ki kell köhögni a javításra. Kockázatkedvelők előnyben. Összejön évente negyvenezer is, és négy-öt évig kibírja autócsere nélkül? Akkor az ön helyében elgondolkodnék egy fiatalabb dízelen. Még ha be is üt a krach, és becsúszik egy félmilliós soron kívüli javítás, ennyi tankolásból röhögve visszajön az ára. Csak arra figyeljen nagyon oda, hogy masszív autót legyen, ami nem térdel teljesen le a tervezett használat végére.

Számoljunk még egyszer

Több okosságot nem mondok, most már nagyjából megvannak a legfontosabb paraméterek. Ha nem rest, töltse ki kiszámolós táblázatunkat és számolja ki, tokkal-vonóval mennyibe fog fájni a következő autója havonta, vagy szorozza fel a végösszeget annyi hónappal, ameddig meg szeretné tartani, az az igazán húzós. Biztos vagyok benne, segíteni fog a döntésben, ha eljátszik egy kicsit a paraméterekkel.

Talán nem túl merész levonni azt a következtetést, hogy használt, főleg olcsóbb autóknál csak speciális esetekben éri meg a dízel. Ha nagy autó kell, ha sokat megy vele, és jellemzően nem városban. És ha nem dönti romba a család költségvetését egy nagyobb lélegzetvételű váratlan javítás. Érdemes végiggondolni és főleg -számolni az autó egész nálunk töltött életpályáját, és akkor talán nem éri meglepetés.

Kapcsolódó blogposztunkban hozzászólhat.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.