Ezért baromság a kerékbilincselés

Mindennapos látvány Budapesten: egy tahó, vagy figyelmetlen autós, nem törődve a jól látható burkolati jellel, beáll a rokkantaknak fenntartott parkolóhelyre, és otthagyja a kocsiját. Akiben van egy cseppnyi jó érzés, rosszallva nézi hátrányos helyzetű embertársaink semmibe vételét, és azt kívánja, mielőbb távozzon a szabálysértő. Aki talán távozna is perceken belül, de hamar ott terem a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság autója, kipattan belőle két közteres, kerékbilincset raknak a tilosban álló kocsira, és eltűnnek.

A visszatérő autós azzal szembesül, hogy egyrészt fizethet helyszíni bírságot, ami teljesen rendben van, hiszen vétett. Másrészt viszont telefonálhat a rendészetnek, várhat fél órát (hivatalosan maximum két órát), és fizethet a kerékbilincs leszedéséért is. Míg ott szobrozik, és esetleg sokkal nagyobb veszteséget kénytelen elszenvedni a kényszervárakozás miatt, mint az említett két összeg, elgondolkozhat: mire is megy ki ez az egész?

Addig tiszta sor, hogy be kell tartani, vagy ha másképp nem megy, be kell tartatni a szabályokat, többek közt a parkolásra vonatkozókat, különben élhetetlen káoszba süllyed a város. Épp ezért pellengérez ki az Index annyi rendellenesen parkoló bunkót. A módszerek megítélése azonban már korántsem egységes. Ha közérdek fűződik ahhoz, hogy egy autó ne várakozzon ott, ahol éppen áll, akkor ugyanaz a közérdek azt követeli, hogy rövidítsük le, vagy legalább ne hosszabbítsuk meg a zavaró állapotot.

Az újabb szabálysértés esélyét csökkenteni lehet pénzbírsággal („Mikulás-csomag”), de ezzel az a baj, hogy igazságtalanná teszi a vagyoni egyenlőtlenség: valaki meg sem érzi, mást akár egzisztenciális vészhelyzetbe hozhat az ezért járó 50 ezer forintos bírság. Rövidíteni lehet a jogellenes helyzetet a tilosban parkoló kocsi elszállításával is – pár éve megszokott látvány volt a Fővárosban az autólopó jármű, de ma már csak ritkábban alkalmazzák.

A kerékbilincselés viszont nem megszünteti, megrövidíti, hanem meghosszabbítja az illegális helyfoglalást. Igaz ugyan, hogy jelentős a visszatartó ereje, hiszen „hatására nagyobb hangsúlyt fordítanak a közlekedési szabályok betartására a gépjárművezetők”, ahogy egyik fővárosi kerület illetékese fogalmazott, mégis visszás egy jogszerűtlen helyzet rögzítését a jog eszközeivel. Mintha a tetten ért besurranó tolvajt nem elvinné a rendőr, hanem odabilincselné a radiátorhoz, hogy aztán bámulhassuk egymást.

A szabálysértő parkolás addig az elkövető sara, amíg oda nem bilincselik a kocsiját, mert attól fogva már a bilincselőé. Ezen vélemény ellen vehemensen tiltakoznak a rendészetek, holott a megbilincselt autó már nem a gazdájára vár, hanem a jogellenes állapotot meghosszabbító rendészre. Aki ezt nem látja be, azzal nem vitatkozom.

Lehet saccolni, hogy általában a szándékos, illetve kényszerített szabálysértés szokott-e tovább tartani – úgy sejtem, hogy az utóbbi lehet hosszabb, tehát a szabálytalan parkolások jó részének ha nem is felelőse, de előidézője a bilincselő közterületes. Jogilag kétségkívül rendben van a rendészet eljárása, de van világ a jogszabályokon túl is. Nem lehet minden élethelyzetet aprólékosan szabályozni. Sok függ a jogalkalmazó hozzáállásától, eljáráskultúrájától. Még ha netán jogos is kilőni a sétáló család mellől a póráz nélkül, de tőlük néhány lépésnyire futkosó kutyát, akkor is embertelen és elfogadhatatlan.

Szerintem különösképp nem igazolható autót odabilincselni egy rokkant-parkolóhelyre. Volna ötletem áthidaló megoldásra, amelyet nem tartalmaz a jogszabály, de fülünkbe súg a humánum. A főnöki székből úgy igazítanám el a rendészeimet, hogy ilyen esetben várjanak mondjuk tíz percet, készüljenek fel a bilincselésre, és ha közben befut a tényleg csak rövid ideig szabálytalankodó autós, fizettessék ki a csökkentett, felező költséget (ezt olyankor fizettetik, ha befut az autó gazdája, miközben még tart a bilincselés folyamata), és távozzanak isten hírével, szabaduljon fel a hely.

Rögtön nem keselyűnek, hanem békeangyalnak tűnnének az autósok szemében, és ennek is lehetne visszatartó hatása. Azt pedig elképzelni sem tudom, hogy egy ilyen intézkedésért felelősségre vonnának, elmarasztalnának engem, mint igazgatót – különösen, hogy tudtommal a rendészet nem érdekelt anyagilag a bilincselésben, nem kvóta teljesítésére törekszik.

Van egyéb fonákság is a rendszerben. Az autók a járdára merőlegesen állnak. Szabad helyet keresve halad az autós, és meg is lát egyet, a túloldalon. Hopp, már be is kanyarodott. Szabályos volt a manőver? Teljes mértékben – záróvonal nincs, balra kanyarodási tilalom nincs. Szabályosan parkol? Nem! Azért nem, mert alattomos csapdába lépett: a helyen túl, csak a szembejövő irányból láthatóan várakozni tilos tábla van, alatta kiegészítéssel, hogy ennek vagy annak (üzlet, intézmény) van fenntartva a parkolási lehetőség.

Az ilyen helyeket persze jól ismerik a közterületesek, sorra végigjárják őket, mint kirakott varsáit a halász, és bilincselnek buzgón. Évek óta ugyanazokon a helyeken. Ha a szabályos parkolás az egyetlen cél, akkor Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóságnak – vagy az egyes kerületekben illetékes igazgatóságnak – ha nem is kodifikált, de erkölcsi kötelessége mindent elkövetni, hogy apró forgalomtechnikai beavatkozással, például a másik irányból látható, vagy az úttestre merőleges tábla kihelyezésével oldja meg a problémát az illetékes Budapest Közút Zrt.

Érdeklődésemre azt válaszolta a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság Sajtószolgálata, hogy „a Rendészeti Igazgatóság évi több száz esetben tesz javaslatot a Budapest Közút Zrt. részére útburkolati jelek felfestésére, forgalomtechnikai megváltoztatására, egyértelműsítésre. A nevezett mozgáskorlátozott parkolóhelyre is tettünk jelzést.” A hely a hetedik kerületi Damjanich utca 41-43 előtti kettős rokkantparkoló. A Budapest Közút Forgalomtechnikai Főosztályától pedig azt a tájékoztatást kaptam, hogy „a Damjanich utca 41-43. sz. előtt lévő két darab mozgáskorlátozott várakozóhelyet burkolati jel is jelzi, valamint a jelzőtábla is észlelhető akár a Városliget felől is.

Az egyértelműbb forgalmi rend kialakítása érdekében a táblát át fogjuk helyezni a két várakozóhely közé és kiegészítő táblán nyíllal jelezzük, hogy mely várakozóhelyekre vonatkozik”. És ez már meg is történt.

Mindenesetre ha csapdahelyzetet észlel valaki, akár kerékbilincselés áldozatként, akár csak nyitott szemmel járó közlekedőként, itt jelentheti be, és ezen a mailcímen kérheti az orvoslást. (Van arra is lehetőség, hogy hasonló, kerékbilincselős szituációban egy előre megadott számon felhívják az embert, ezzel egy korábbi cikkünkben foglalkoztunk.)

Úgy látom, hogy vannak jó szándékkal meghozott szabályok, van egy jogilag tökéletesen körülbástyázva működő rendészet, de ami az utcáinkon gyakorlatilag folyik, mégis nagyon emlékeztet a sarcolásra. Ugyanis teljes mértékben hiányzik az elfogadó közvélekedés és a közmegelégedettség fontos előfeltétele: a szabályok emberséges alkalmazása, illetve a szabálytalanságokat indukáló helyzetek felszámolása – gyorsan, hatékonyan, mindenütt! Rendezett világban akarunk élni, de valami olyat kaptunk a nyakunkba, ami több tekintetben visszatetsző. A megoldás léptéke már túllép azon, ami egy cikkben javasolható lenne, ez már politikai kérdés, amelyre Budapest Főpolgármesteri Hivatalától várunk választ.

A téma körüljárása után továbbra is baromságnak tartom a kerékbilincselést – elvileg általában, és egyes konkrét gyakorlati esetekben is. Ellenvéleményt eddig csak és kizárólag rendészetektől kaptam.