Hogy lehet SZEMÉT egy rendőr?

Aztán szegény Óberling Józsefnek úgynevezett doorstep-sajtótájékoztatón (kilép-szónokol-bemegy) kellett elmesélnie a jogszabályokat, hogy nekik mit kell bejelenteniük és mit nem, de ahogy elnézem, ezzel csak olajat öntött a tűzre.

Nem védeni szeretném a rendőröket, de azért ebben benne van a magyar mentalitás: „nehogy már megbüntessen ez a g*ci” – és most nem a Turette-szindrómámat akarom kiélni, csak visszaadni a valódi szövegkörnyezetet, amelyben a büntetés és a rendőr szavak szerepelnek, amikor a beszélő a szenvedő alany.

Mert mi magyarok nem tudunk veszíteni, olyan játékszabályok mentén sem, hogy ha pl. 130-cal szabad menni, te meg 131-gyel mész, és bemértek, akkor te veszítettél. Egy ilyen nem túl népszerű műfajból a rendőr csak rosszul tud kijönni népszerűség szempontjából, pláne a magyarok, akik a kelleténél gyakrabban állnak be szemét helyekre mérni. Az olyan esetekről ne is beszéljek, amikor mondjuk ahelyett, hogy pótoltatnák a lelopott 70-es táblát, inkább elkezdenek 50-re traffizni.

Bárki tudná folytatni a sort. De mondom: nem lehet úgy traffizni, hogy azt az emberek szeressék. Ha mérés kezdetét szende szüzek jelzik feltartott figyelmeztető táblákkal, akkor sem. De hoznék pár elrettentő példát, mondjuk a németekét. Ott picit komolyabban veszik a munkát a Polizei-nál, így ha hoznak valamilyen szabályt, elkezdik betartatni. Ha mondjuk a kamionos vezetés közben nem hetyeghet ledér hölgyekkel, akkor átépített lakóautók púpjának füstüvege mögül vadásznak az ilyenekre. Ha pedig kimutatják, hogy a gyorshajtásnál sokkal veszélyesebb a kis követési távolság, meg a másik letolása az autópályán, beszerzik az ehhez szükséges műszert, és elkezdik szétbüntetni azokat, akik ilyesmit tesznek. És a többszörösére büntetik, mint a gyorshajtást.

És ami a legborzasztóbb! A német rendőrség civil kukákba (!!!) is szerel traffipaxot, sőt, nem átallanak a kerékpárút sövénye mögé bújva videózni, hogy melyik bringás megy át a piroson. Mi ez, ha nem sunyiság, szemétség?! És ott vannak a britek. A belvárosokban akár 50 méterenként telepített traffipax – oké, nincs mindegyik dobozban gép, na de a mi VÉDÁ-nkat a Holdról is ki lehet szúrni, és ha túl vagy rajta, lehet újra nyomni a gázt.

Mit is panaszkodunk?

A rendőrség alapvetően egy erőszakszervezet, vagyis arra van, hogy kezdetben szép szóval, majd mindenféle büntetésekkel, legvégső esetben gumibottal, vagy akár kardlapozással jogkövető magatartásra vegyen rá minket. Mindenhol így van. Vajon melyik tüntető szereti a kardlapozó, vagy könnygázozó rendőrt? És a traffipaxolót?

Na ugye.

Azonban a rendőrség traffipaxoló munkájának van ám egy másik nézete. Magyarországon abszurd szintre emelték a büntetési tételeket, tehát ugyanazért a sebességtúllépésért Ausztriában kevesebbet kell fizetni, de tán a németeknél is. Figyelembe véve, hogy ezeknek az országoknak a jövedelemszintje többszöröse a magyarnak, még érthetetlenebb a büntetési tételek nagysága. Nem mintha diszkont-gyorshajtásra vágynék, de mind tudjuk, hogy nem az abszolút gyorshajtás az első számú baleseti ok, hanem a relatív gyorshajtás. Tudják, tükörjégen a 30 is sok, ahol amúgy 100-zal lenne szabad menni.

Cserébe viszont nem is nagyon szigorú a sebességmérés, én legalábbis nem nevezném annak, hogy az 50-es korlátozásnál legtöbbször 69-re állítják a traffikat, vagyis még csak annyira vissza sem kell fognunk magunkat. Tehát míg az osztrák kisebb büntetést fizet 50 helyett 55-ért, mi mehetünk ugyanott 65-tel bünti nélkül. Majd nem értjük, miért nem tudnak megállni a zebránál az autók, ha a puhatestű elhiszi, hogy ott neki ott elsőbbsége van. A magyar rendőrség átlagon túli népszerűtlensége nem amiatt van, mert túl sokat traffipaxolnak, túl szigorúak, vagy hogy nem írják ki reggel a netre, hol fognak mérni. Sokkal inkább az a baj, hogy a hétköznapi ügymenetben a polgár a sebességmérésen kívül nemigen találkozik mással.

Pedig még egy egybites idióta is felfogja, hogy neki nem jó, amikor átmegy a zöldön, és keresztirányban még egy-két autó átcsúszik a piroson. Ezeket SOHA nem szedi ki senki a forgalomból, ahogy a dupla záróvonalon megfordulókat sem, és még sorolhatnám a teljesen mindennapos, durva szabálytalanságokat.

Annál a rendőrségnél, amely pár ezer fős, nulla színvonalú focimeccsekre százasával tud kivezényelni rendőröket, nincs két-három ember, hogy amikor a Hungária körút-Kőbányai út kereszteződésében elromlik a lámpa a reggeli csúcsidőben, levezényeljék a forgalmat. Tényleg aprócska utak ezek, 2x2 sáv keresztezi a 2x3 sávot, plusz mindkét úton villamos. Nem baj, majd megjavul a lámpa. Az olyan esetekről ne is beszéljünk, amikor a szélvihar elbontja a fél várost, káosz van mindenhol – mondom: egyetlen fontos kereszteződésre sincs kapacitás. Persze ha delegáció jön, akad ember forgalomirányításra az Üllői út teljes hosszában.

A rendőrség mindent megtett annak érdekében, hogy az emberek fejében a közlekedésrendészet=traffipaxolás egyenlőség alakuljon ki, ami óriási hiba. Ez azt jelenti, hogy a rendőrök munkájából nem sok pozitív jut nekünk, csak a méricskélés, meg a büntetésgyártás. Az olyan kampányok, mint „Az anyádat hívd, ne a 112-t” biztos jó poénnak tűnnek elsőre, de összességében ez sem pozitív üzenet. Miért várják, hogy még szeressék is őket?