A dízeltiltás szembeköpi a kispénzű autósokat

Előre leszögezem: szerintem is tenni kell a légszennyezés ellen, a következő bekezdésekben nem amellett fogok kardoskodni, hogy minél többen és minél hosszabb ideig fuldokolhassunk a szmogtól. De nem véletlenül osztja meg a dízelek kitiltásának terve a közvéleményt. Néhány nappal ezelőtt elég nagy visszhangja volt annak a javaslatnak, amely szerint 2024-től az Euro 3-as és 4-es vagy ezeknél rosszabb besorolású dízelautók nem közlekedhetnének Budapesten, de a környezetvédők már jövőre elkezdenék a korlátozások bevezetését. A fővárosi közgyűlés egyébként még idén döntene a céldátumokról.

Erről egy kicsit az a tévéreklám jut eszembe – fene tudja, melyik háztartásigép-gyártótól –, hogy ne mosogass kézzel, mert azzal csak a vizet pazarlod, a megoldás a mosogatógép. Hát, bakker, elárulok egy titkot: az emberek többsége nem azért suvickolja kiázott kézzel az edényeit, hogy közben kéjesen gondolhasson a haldokló bébifókákra, hanem mert nincs pénze mosogatógépre, meg hozzá való tablettára. Igen, tudom, hosszú távon spórolhatna a vízfelhasználással, de a havi egy-két ezrest ki tudja köhögni, miközben egy százezres gép megvásárlása nagyon messze van a realitásától.

A fent linkelt cikkek azt is írják, hogy egy reprezentatív közvélemény-kutatás szerint a magyarok 76 százaléka egyetért az alacsony besorolású járművek kitiltásával. Itt azért ne felejtsük el, mennyire sokat számít, hogyan teszik fel a kérdést. Mennyivel másképp hangzik egy ilyen: Támogatja-e ön, hogy a szennyező járművek kitiltásával jelentősen javítsuk Budapest levegőminőségét?, mint az, hogy: Támogatja, hogy az édesapja/unokatestvére/szomszédja tizenkét éves, százezret sem futott Octaviája többé a közelébe se mehessen a fővárosnak?

Az persze nem vitás: lépni kell, hogy ne fulladjunk bele a saját mocskunkba, de ennyire feszes ütemezéssel akkorát köpünk a másik levesébe, hogy még a szomszéd étvágya is elmegy tőle. Mert – és most tessék kapaszkodni – öreg dízellel nem a gazdagok járnak, hanem azok, akik ezt engedhetik meg maguknak. Mert számít nekik a fogyasztás, nem mindegy, hogy hat litert tankolnak száz kilométerre vagy kilencet, és ha alkatrészt kell venni, akkor a 70 ezres felújított adagolóra még kipréselik a Deákokat, de egy bonyolult üzemanyagrendszer sok százezres rendbe tétele csődbe vinné a családot. Ez az egy autójuk van, ezzel járnak városban, ezzel mennek messzire, ezzel viszik a gyereket, ebbe pakolják a nagy csomagokat. Magyarul egy elkapkodott és átgondolatlan szabályozás nem lenne több, mint egy bújtatott vagyoni cenzus a budapesti autózásra.

És itt most nem arról van szó, hogy kimondottan szegény emberek alól húzzuk ki az autót - már ha egyáltalán van nekik. Nem, ez a javaslat vastagon érinti az idehaza átlagembernek számítókat, azokat a dolgos, családos embereket, akiknek amúgy jut meleg ételre, tiszta ruhára, fenn tudnak tartani egy autót. De nincsenek millióik a cserére, százezreik egy fiatal autó szervizelésére. Azt a pénzt elviszi a rezsi, a kaja, a gyerek iskoláztatása, a lakás törlesztője vagy az albérlet.

Mert milyen autókról is van szó pontosan? Az Euro 5-öt 2009 szeptemberében tették kötelezővé, tehát az Euro 4-esek ma legalább tizenkét évesek. Összehasonlításképpen: a hazai autópark átlagéletkora 2020-ban 14,7 év volt. Vagyis a hazai átlagnál fiatalabb autókat akarunk kizárni a fővárosból, szép nagy részét az idehaza futó kocsiknak. És itt idéznék is egy másik cikkből: „Nyugat-Európából egyre több használt, régi és olcsó dízelautó áramlik a közép-kelet-európai országok piacaira, így hazánkba is, ami rendkívül vonzó a magyar vevők számára.” Öreg? Olcsó? Mihez képest? Mondom még egyszer: közel 15 év a hazai autók átlagéletkora, az import használt autóké az idei első negyedévben 11,3. Hogy a behozott autók olcsók lennének? Higgyék el, nem annak, aki most Euro 2-essel jár.

És mielőtt bárki is azzal jönne, hogy nem kötelező mindenkinek autózni: de igen, vannak, akiknek muszáj. Mert Budapesten nemcsak budapestiek autóznak, van a városnak egy marha nagy agglomerációja is, ahonnan minden reggel tömegek utaznak be a városba. Persze, van vonat, busz, HÉV, meg akármi, de ha láttunk már tömeget, bátran szorozzuk meg kettővel, nagyjából látni fogjuk, mi lesz, ha ezrek alól húzzuk ki az autót. Segítek: káosz. És akkor még azokról nem is beszéltünk, akik távolabbról jönnek ügyet intézni, bevásárolni vagy orvoshoz. Az országnak ugyanis van egy olyan sajátossága, hogy elég erősen Budapest-központú.

Oké, mondhatjuk persze azt is, hogy aki mindenképp autózni akar, adja el a büdös, mocskos dízelét, és vegyen tisztábbat, amit csillámpónik kakija hajt, és hegyi levegőt párologtatnak a kipufogón keresztül. Aha, csak éppen abban a pillanatban, hogy kitiltjuk a korszerűtlen dízelt, lényegében kizsebeljük azokat, akik ilyennel járnak. Kinek fog kelleni utána egy ilyen autó? Mennyire lesz eladható? És egyáltalán mennyiért? Lehet abból a pénzből később bármilyen korszerűbb autót venni? Aligha! A piac azonnal reagál, ezek az emberek meg ottmaradnak autó nélkül, vagy beleugranak egy erőn felüli hitelbe, hogy fiatalítsanak.

Mondom még egyszer: véletlenül sem azt akarom ezzel mondani, hogy minden jól van úgy, ahogy, köhögjük csak ki a tüdőnket, miközben jóízűt szippantunk a szmogfelhőbe, és szívecskét rajzolunk az aszfaltra rajzolt koromfoltokba. Nem, a budapestieknek nyilván joguk van a frissebb levegőhöz, de nemcsak nekik: nálunk, Borsodban az egyik legrosszabb a levegőminőség országszerte, és erről nem kizárólag a közlekedés tehet. Elavult, füstokádó gyárak, a vegyes tüzelés kereteit szabadon értelmező, ruhával, szeméttel, műanyaggal fűtő emberek – sokszor kényszerből.

De akkor mi a megoldás? A dugódíj vagy behajtási díj biztosan nem. Miért is? Aki fizet, már nem is szennyez annyira? Hagyjuk már! Ha egyszer valamitől meg akarunk szabadulni, ne legyen kibúvó alóla a pénz. A kulcs szerintem inkább az, hogy mielőtt bármit is kitiltunk bárhonnan, teremtsünk helyette alternatívát. Ennyi járna azoknak az autósoknak, akik fejőstehénként kifizették a vagyonszerzési illetéket, perkálják a biztosítást, az adókat, közben rekordáron tankolnak, és kerülgetik a kátyúkat a toldozott-foldozott hazai úthálózaton.

Mondjuk, kezdetnek az ütemezést kellene átgondolni, hogy időt hagyjunk a váltásra, mert egy ilyen intézkedés nyomán sok embernek a mindennapi életét kellene átalakítani. Ne az Euro 3-4 legyen az első lépcső, hanem vágjuk ki inkább a szar autókat. Hajtásmódtól függetlenül a szétrohadt, nulla fékhatással bíró, olajzabáló, füstokádó, kormoló borzalmakat. Azokat, amik nemcsak a tüdőnket károsítják, hanem konkrétan életveszélyt jelentenek minden közlekedő számára, a zebrán átkelő óvodáscsoporttól kezdve a robogósokon át a többi autósig, mindenkire.

Vagy ha sürget az idő, hát legyen valamiféle roncsprémium. Találjunk ki egy olyan konstrukciót, amellyel a kispénzűek is át tudnak ülni korszerűbb autóba, ha nem is teljesen újba. Így nem lehetetlenítjük el a munkába járásukat, a mindennapi teendőik ellátását. Valóban azokhoz kerüljön a támogatás, akiknek a legnagyobb szükségük van rá – persze ennek is megvan a veszélye, lásd építőipar napjainkban, ahol az eszeveszett drágulás miatt végül épp azok maradnak hoppon, akikre a kabátot szabták.

Ha pedig az autók kiszorítása a cél (itt jegyzem meg, a város szerintem is az élhetetlenség határát súrolja bizonyos napszakokban, nemcsak az éppen közlekedő, hanem a parkoló kocsik miatt is), akkor könyörgöm, rakjuk körbe a várost P+R parkolókkal, ahol az agglomerációból vagy távolabbról érkezők biztonsággal le tudják tenni az autót, ha tömegközlekedéssel továbbindulnak. Apropó, a tömegközlekedést is fel kell ám készíteni a megnövekvő forgalomra, ha át akarjuk terelni az autósokat. Természetesen elektromos, de legalább gázos buszokkal, ha már...

Köszönjük, hogy idén ennyire eljöttetek a Parkoló Parádéra!

2025-ben újra találkozunk!