Az anya épp megterített a vacsorához, ami karácsonykor mindig különleges alkalom. Furcsa dolog ez, hisz az étel nem különbözik attól, amit bármikor készít, amikor összejön a kicsiny, három tagból álló család, de a körítés bizony fontos. Az mindent megváltoztat. Az is karácsonyi hagyománynak mondható, hogy a férje és a fia most is épp egymás autóját mustrálja a vacsora előtt.
Bár Judit ezt nem érti, de megérti. Úgyis mindig ugyanaz a nóta van, kié a jobb, lenyűgözőverseny zajlik, aminek úgysem lehet győztese. Ekkor felmordult egy motor, és az anya tudja, hogy másik nem is fog. A karácsony a családoknál általában a szeretet és a feszültség ünnepe tud lenni egyszerre, de itt a feszültség biztosan a másik, néma autóban marad, mikor a férje és a gyermek feljönnek a vacsorához.
Péter látja, hogy Peti, a fia nem érti. Ennyiből már tudja, hogy igaza van, fiatal még a csávó, honnan tudhatná, hogy mi a jó az életben? Sebaj, legalább ilyenkor megpróbálja vele megkóstoltatni az élet egyik igazán finom, olajjal és gázokkal teli falatkáját. Persze a házban rájuk váró vacsora is csodálatos, de anélkül el tudja képzelni az életet, elvégre létezik üres kifli is a világon. A benzinmotor hangját azonban nem pótolhatja semmi. A test nem élhet lélek nélkül, úgyhogy elsősorban a lelket kell jóllakatni.
A garázs száraz levegőjét megfestette a dohányfüst, ami lustán játszott a szálló porral. Péter óvatosan lefejtette a ponyvát, ami megóvja az autóját ezen porszemcséktől, amik bizony ilyenkor alig láthatóan, de mohón rávetik magukat az öreg fémtestre. Sebaj, karácsony van, ilyenkor még a por sem ellenség. A kis Peti nézte a rituálét, Péter próbálta lassan szedni le a ponyvát, hogy minél fenségesebb legyen a folyamat, amint előbukkannak a kecses vonalak.
Péter úgy érezte, hogy kijelentései földrengést keltve zuhannak a kis Peti elé, szerencsés gyermek, hogy még ilyen komoly, pótolhatatlan tanításokban lehet része az apján keresztül. Az apa megfontolt mozdulatokkal elhelyezkedett a valódi bőrülésben, majd lassan slisszantotta helyére az indítókulcsot, ezekben az időkben a gyújtáskapcsolót is kímélni kell. Az önindító azonnal életre keltette a hatalmas benzinmotort. Az apa kikászálódott az ülésből, odament fiához, és amint közel ért, máris lecsapott egy újabb tanítással.
Nevetése őszintén harsant fel a motor dübörgése közepette, hisz őt magát is meglepte, hogy erre az összefüggésre eddig még sosem gondolt. Biztos a bortól van, amit ma megivott, az hite szerint könnyedén meg tudja zsírozni a berozsdásodott agytekervényeket, ezért gyakran kenegeti azokat. Nézte a fiát, aki egykedvűen viselte a felé sugárzó mosolyt, de na, talán most már megérti, hogy miért is tartja az apja ezt az autót a háznál. Nagyon ritkán lehet már velük kimenni az utcára, és őrületes adó sújtja az üzembentartókat, de Péter már a végsőkig ki fog tartani. Felhamozott alkatrészeket, és hiába használja ritkán az autót, a karbantartásokat nem lehet elmismásolni. Az ember teste tud regenerálódni, de az autóé nem. Ezért is ennyire fontos. Erre vigyázni kell. Ez még igazi autó. Ezt szabad annak hívni egyáltalán.
Ennek még van lelke.
Amikor Peti begördült a szülei háza elé, a garázsajtó előtt állt meg, és jól tudta, hogy ma még ez az ajtó ki lesz nyitva, és az apja ki fogja ereszteni a még bent szunnyadó hangot az utcára. Nemcsak azt, hanem minden egyéb molekulát is, amit Peti szerint nem kellene, de hát ez már csak így megy, mindenkinek kell valami hülye hobbi. Az öregek felett sok szempontból eljárt már az idő, ezért nyilván a szenvedélyeik is idejétmúltak, többnyire károsak. Peti kiszállt az autójából, közben belegondolt abba, hogy a kényelem olyan fokán jár a saját autójával, hogy ahhoz képest szegény apja a sárban dagonyázik azzal a vacakkal. Hadd tegye, ha jól érzi magát benne. Az öreg nem is tud arról, hogy a fia az anyján keresztül sunyiban fizeti az összes adót, ami azzal a csühögő ekhósszekérrel együtt jár ott a garázsban.
A karácsonyi vacsora előtt legtöbbször az a program, hogy ott találja magát a füstös, szeszáztatta levegőjű garázsban, és nézi, ahogy az apja próbálja elmagyarázni neki, hogy ami nem jó, az tulajdonképpen jó. Nem is csak elmagyarázza, demonstrálja. Peti néha elgondolkodik, hogy mi lesz ezzel az autóval, ha az apja már nem lesz köztük. Ő biztosan nem fog vele járni, túl nagy, túl kényelmetlen, túl bonyolult, túl drága, túl büdös. De amíg az apja él, addig biztosan meglesz, és addig ő is biztosan szippantani fog a motor végtermékéből párat minden évben, ha akarja, ha nem. De karácsonykor igazából akarja, hisz látja, hogy mennyire örül ennek a faterja. Bár igaz, néha nagy hülyeségeket beszél az öreg, most például megpendítette a tévedésnek azt a húrját, miszerint a villanymotor egy csicska. Peti nem akart belemenni abba, hogy anélkül brümmögve tologathatnák ezt a nagy játékautót. Egy-két csípés belefér ilyenkor. Érdekesnek találja ezt a rajongást, szinte már lenyűgözi.
A telefonjára nézett, amin a kint álló autójának az applikációja jelzi számára a külső hőmérsékletet, tudja, hogy aznap este mikorra akar hazaérni, ezért az útviszonyok és az időjárás alapján jelzi majd neki diszkréten, hogy mikor kell elindulnia. Nem kell törődnie alkatrészbeszerzésekkel, karbantartásokkal, az autója mindent elintéz helyette. A beltérben a levegő hőmérséklete mindig állandó, mindig tiszta, semmi sem hideg, semmi sem meleg, amihez a sofőrnek hozzá kell nyúlnia. Az autója tulajdonképpen ismeri őt, barátokká váltak. Ezért is különösen megdöbbentő Peti számára az, ahogyan az apja képes ezért a zajos, mégis szótlan vacakért rajongani. Hisz csak olyan, mint egy kávédaráló. Semmit nem tesz meg magától, csak egy néma halmaza a különböző módokon felhasznált anyagoknak. Mondjuk azt meg kell hagyni, hogy van egyfajta megjelenése...
Csak hiányzik belőle a lélek.
Judit még felment a padlásra némi baracklekvárért, megfontoltan szedve a lépcsőfokokat. Mindig ez az autómustra van a karácsonyi vacsora előtt, de nem bánja, mosolyogva nyugtázza a hóbortot. Valahol mindenkinek ki kell eresztenie a gőzt. Járkálnak a nagyvilágban sokkal nagyobb gőztartályok, sokkal veszélyesebb karbantartási folyamatokkal. Miközben ezen morfondírozott, a polcról levett üveg megmozdításakor felzavart két legyet a téli rejtekükből. Az egyikük különösen sután mozgó, erőtlen kis vacak volt, a másik jóval elevenebb.
Mindkettőt szórakozottan lecsapta.
Visszatért a konyhába, és addigra már az asztalnál ült a két férfi. Jól ismerte már mindkettejük arcán azt a fura, önelégült mosolyt. A férfiak mindig, mindenből versenyt képesek csinálni, de úgy tűnik, hogy megint mindketten nyertek az autómustrában. Akibe túl sok lélek szorult, könnyedén tud adni belőle tárgyaknak is, valószínűleg ez történik mindkettejüknél, ezért vannak úgy oda a négykerekű élettársukért. Nem mintha meg kéne az ilyet magyarázni. Ha nekik ez hozzájárul a boldogságukhoz, akkor minden a legnagyobb rendben.
A padláson mindkét porban fekvő légynek megrezzentek a lábaik.
