Amikor a kereskedő tapló, és eladni sem akar

Aláírom, nem vagyok egyszerű eset, ha autóvásárlásról van szó. Szeretem több oldalról megrágni a kérdést, ez valószínűleg főleg azért van, mert óvatosan bánok a pénzemmel. Az eladók ebből mondjuk nem sokat észlelnek, mert mire felemelem a telefont vagy elmegyek megnézni egy konkrét autót, letisztul, mit akarok. Kérdezni szeretek, de nem akadékoskodok, a jó autóval nem kötekszem, és alkudni se nagyon tudok. Cserébe amit lehet, igyekszem már telefonon kideríteni: egyrészt sokat elárul egy rövid beszélgetés is a másik félről, másrészt meg nem szívesen autózok 300-400 kilométert, hogy a helyszínen derüljön ki, mennyire kotvány a hirdetésben még jól kinéző portéka.

Most viszonylagos nyugalomban keresgélek, mivel nem magamnak lesz az autó. Családon belül segítek, a célpont is elég egyértelmű: B6-os vagy B7-es Audi A4, mindenképpen 1,9-es PD TDI-vel, kétmillióig. Ma délelőtt mégis sikerült olyan szinten felnyomnom az agyam, hogy egy órával a telefon lerakása után még mindig káromkodok, a pulzusom érezhetően megugrott, és nincs kedvem mára több emberi érintkezéshez. Idegenekkel legalábbis semmiképp.

Találtam ugyanis egy aránylag faszán kinéző B7-est, a képek és a leírás alapján biztató. Aszongyahogy: ÁTVIZSGÁLT autó, GARANCIÁVAL. Kereskedés, a város és a telep neve most nem fontos. Kérem hívjon, satöbbi. Na mondom, ez jó lehet, ráadásul oda-vissza kijövök talán 200 kilométerből is. Nem autópályán ugyan, így időben nem lesz kevés, de mentem már Ózdról Zalaegerszeg vagy Pécs mellé is kocsiért – akkor persze lyukra futottam. Emelem hát a telefont, két csörgés után beleszól emberünk, határozott bemutatkozással. Mondom, hogy mit találtam, mit szeretnék. Persze, az autó megvan még.

Itt következett volna a normális ügymenetben az, hogy felteszek kemény 4-5 darab kérdést. Az elsőt még megugrottuk, nevezetesen készséggel elmondta, hogy a hirdetésben is feltüntetett vezérléscsere 10 ezerrel ezelőtt volt. Kezdek örülni, egészen addig, amíg rá nem kérdezek arra, hogy lehet-e tudni valamit a PD-elemek állapotáról. Mivel ÁTVIZSGÁLT autóról van szó, erre akár érdemi választ is kaphattam volna, de simán el tudtam volna fogadni azt is, ha simán annyit mond, nem tudja, mert beszámított autó vagy frissen behozott vagy akármi. De nem. Ekkor váltott a hangnem lekezelőre, a stílus passzív-agresszívre.

Hát jók. Fülre megmondom, hogy jók. Jó az autó. Meg amúgy is, ez egy nagyon buta kérdés volt, a PD-elem az vagy jó, vagy nem. Ez jó.

Itt azért felkaptam a vizet, nem is a válasz tartalmi részére, mert hát fingja nincs róla, van ez így. Bár az autó ÁTVIZSGÁLT. A stílus viszont gombócot gyúrt a torkomba, de ahelyett, hogy ráraktam volna a telefont a francba, nyugodt hangon elmondtam, hogy a kérdés annyira azért nem buta, mert a PD-elemeknek pont vannak mérhető tulajdonságaik, például a korrekciós értékeket is ki lehet ám olvasni, amiből rögtön következtetni lehet arra, hogy kell-e rögtön elemenként 65 ezer plusz áfás felújítással számolni. Bár én is olyan kicseszett nagy jampi lennék, hogy fülre megmondjam bármilyen autóról, hogy jó vagy sem. Nyilván nem vártam új autót, de azért azt szeretném tudni, hogy a rokonnak rögtön ki kell-e csengetnie még vagy 2-3 kilót.

Tizenöt éves autóról beszélünk. Én nem fogok regélni róla. El kell jönni megnézni. Jó az autó.

Regélni? Ember! Hát vegyél már vissza! Ekkor tartott vagy 32 másodperce a beszélgetés. Tudtommal egy autókereskedést hívtam, te meg autókereskedő vagy. Aki elvileg eladni akar. Meg amúgy is elég nagy a mellény egy olyan telepre, ahol kemény kilenc kocsiból áll a kínálat, a legdrágább is 3 millió, de te így lenézed azt, aki kicsivel 2 milla alatt akar tőled elhozni egy kocsit? Tizenöt éves? Igen, tudom. Hát aztán! Ennyiért mindenki vegyen bátran szart, kérdés nélkül? Tessék csak egy kicsit leereszkedni ide közénk, a Földre, annak is abba az országába, ahol 15 éves a járműpark átlagéletkora. Pont annyi, amennyi ennek a nyomorult B7-nek a kora mellesleg.

Persze ezek az én számból már nem hangozhattak el, mert közben rövidre zártuk a beszélgetést, emberünk erősen érzékeltette, hogy nem szívesen hallgatja tovább búgó hangomat.

Ez az 1.9 TDI egy legendás motor. Legendásan megbízható, utána lehet nézni! El kell jönni, ki kell próbálni.

Mondom, tudom, volt három TDI-m, és ezt a hirdetést se véletlenül találtam meg. Nem mintha ezek között nem lenne ezernyi kotla, hiszen eleve százszor kerülték meg a Földet. Köszöntem szépen a tájékoztatást, és az idegtől remegő kézzel kinyomtam a telefont. Ebből üzlet tuti nem lesz, majd eladja másnak, aki nem kérdez. Mi meg veszünk másikat, lehetőleg nem egy országos nagy gyökértől. Mert ilyen alaktól akkor se, ha a világ legjobb vételét engedem el. Sajnálom, én már ilyen vagyok. Meg amúgy is, milyen átvizsgáláson eshetett át az az autó, amelyről nem hajlandó beszélni, és főleg, a beígért garanciát mi a fenére vállalja?

És mielőtt felmerülne, hogy biztos én is fasz voltam, hát nem. Most visszanéztem a híváslistámat, kerek egy percig tartott a csevej. Odáig már nem jutottunk el, hogy ha fogalma nincs a kocsiról, legalább gépre lehet-e dugni, de úgy sejtem, azt is mélységes felháborodás kísérte volna. Amúgy lett volna egy beszámítandó autónk is, mindegy.

Értem én, hogy most pörög a használtpiac, mennek fel az árak is, és ha egy autót nem visz el valaki, majd jön érte a következő. Túlkereslet van, nincs se új autó, se használt. De jön még kutyára kamion. Oké, sok a fogalmatlan, amin felidegesíti magát, de ezt akkor se másokon kell levezetni. Ha nem tudja kezelni a helyzetet, keressen más szakmát, menjen orvoshoz, vagy csak simán mondja be a telefonba, hogy hívjam már máskor, mert nem alkalmas. De nyitás után egy órával legyen már egy csipetnyi türelme.

A cikkben szereplő képek illusztrációk, nem a konkrét autóról készültek.