Öt szomorú trend az autózásban

SUV-os reflux

A városi terepjárók kárhoztatása az autós újságíró tisztje, unalmas, de olvasóként is könnyű lehet belefásulni: szörnyű őket vezetni, csomagterük nem nagyobb, mint egy kombié; az egyterűek praktikusabbak náluk; ha feleslegesnek érzed magad, csak gondolj a az összkerékhajtásukra; jellemzően többet fogyasztanak; nagyobb súlyuk miatt jobban amortizálják az infrastruktúrát; balesetben veszélyesebbek a másik félre; és így tovább. Ezek jól látható, de az amerikai extremitásokat (pl. GMC Yukon) leszámítva nem nagyságrendi különbségek, egy normál méretű, FWD crossover 40 felett áldás a deréknak, és a gyereküléssel is jobb magasan babrálni, mint a földig hajolva.

Nagyobb baj, hogy a városi terepjáró olyan tünet, ami további tünetet okoz – a crossover/SUV/SAV reflux, ami miatt tönkremennek a fogak: a kisautó, kompakt, szedán, kombi kínálat egyre szűkül, helyettük gyártói és fogyasztói oldalról is egyre inkább a nagyobb profittal eladható, az extrázást jobban elbíró, magasított modellek élveznek előnyt. A kispénzű embernek így választék híján marad a Dacia, a Suzuki, a használtautó - vagy ha minden így megy tovább, a kínai.

Ellenpélda: Toyota Aygo X

Kiüresített tradíció

Van a nepotizmusnak fonákja? Talán azok az emberek állnak hozzá legközelebb, akik eredmények híján a származásukba és rangjukba kapaszkodnak. Van ilyenből sok, egész pártokat tartanak el, de az autóiparban is zajlik hasonló. No, nem azt mondom, hogy a modern autók egytől egyig érdemtelenek (lumpenek! semmirekellők!), hiszen egy modern kompaktban is több a tudomány, mint a 80-as években összesen, de mégiscsak visszás, hogy dús tradíciót jelző nevek, apró becses biléták kerülnek fel arra méltatlan, középszerű típusokra.

Magánembernél ez nem baj, kutyaólnak való 316d-ken maximum megmosolyogtató az ///M, de amikor a gyártó csinálja ugyanezt, felbugyog a tulajdonosban a kékvér. Rangot, címet demokratizálni, a történelemben erre forradalmak épültek, a jelen autói kapcsán persze maximum vihar az ezüstkanálban. Én az egyenlőség barátja vagyok, de nem bánom, ha a termék nem mutatja magát többnek annál, ami. A marketing ilyenformán nem különb a szerelemnél (közhelyes leginkább), mindent szabad benne; ha van egy bejáratott márkanév, használni kell. Tartástól függ, hogy mire.

Ellenpélda: Alpine A110

Lóerők, kilowattok

Közismert idézet, hogy az embereket isten teremtette, de Colt tette őket egyenlővé. Az autókat meg az LS-motor. Valahogy 2000 után kezdték azt hinni a világ sporadikus luxusműhelyei, hogy ha egy túlerős V8-ast házasítanak egy kétajtós kasznival, kész is van a sportautó. Ez egészen a Devel Sixteenig érvényes is volt, az 5000 lóerősre tervezett arab szörnyeteg, beton-Shai-Hulud, kövér pontot tett a zsáner végére. Legalább is azt hittük, pedig a villanymotorokkal talán még az LS-eknél is könnyebb túlzásba esni.

Az elektromos szupersportautó-bumm már megtörtént, boldog boldogtalan 1000 lóerő fölötti villanyszobrokat épít, de az nem egészen egyértelmű, hogy a páraszabályzott garázsok takarítószemélyzetén és a Concorsók arisztokratáin kívül ez kinek jó. Szép dolog a választék, vasfüggönyön innen talán nagyobbra is értékeljük, mint kéne ("...azért őrzi, vigyázza az ételt, nem akarja, hogy visszajöjjön a koplalás" - a Bakter), de mintha a közelmúltban túltelítődött volna a szegmens. Sportautóban persze bocsánatos, néha követelmény a túlzás, de a villany-SUV-kben esztelen: vezetni nem tudó emberek lába alatt nem presztízs a 4-500 lóerő és instant nyomaték, hanem a közlekedés többi résztvevőjére irányuló veszély.

Ellenpélda: nincs 

Petyhüdt ceruzák

A formatervezésnek sokáig megvoltak a maga korlátai, de lassan mindet felszámolták: 1950-ben alkalmaztak először tervezőszoftvert, aztán a gyártástechnológia is elért oda, hogy a hagymázas látomásokban elképzelt hullámzó íveket is tömeggyártott lemezzé lehessen préselni. A belső égésű motor eltűnése a maradék kötelmeket is felszámolta: nem egy 1x1x1 méteres, érinthetetlen virtuális kocka simogatásával kell már kezdeni a rajzolást, elég a padlóba tenni egy arasznyi vastag tepsit, fölötte szabad a kéz.

A panaszkodásom kiindulópontja először a fantáziátlan, könnyen újrahasznosítható motívumok elszaporodása volt, kezdve a fantáziátlan fényszóróktól: a dupla fénykarikát/L-alakot/félkört mindenki magáévá tette, ott a BMW-ken, Skodákon, Jaguarokon, Mazdákon, Volkswageneken, és másokon. Vagy épp a fordított pipa forma: R8, Civic, Astra. Hátul vízszintes fényhíd, nulla ötlet: Chiron, 7-es, A8, Porschék, UX, EQC, Avalon, Polestar, Lexusok. Ezt végül elvetettem, mert általában az egyszerű formák a legidőtállóbbak, nem lustaságból rajzol hát mindenki ilyet. A modern formaterveket sokkal inkább a jobb légellenállás követelménye csapja agyon: a fenti tervezői szabadság ellenére is olyan unalmas, semmitmondó autók keletkeznek miatta, amilyenek a Teslák, vagy az EQ Mercedesek.

Ellenpélda: Tesla Cybertruck, Hyundai Ioniq 5

Skizma, egyházszakadás

A széles és tagolt témákban nem nehéz csoportosulni - még az ultrák is műanyag székekkel mennek egymásnak, pedig a stadionokban aztán nem fenomenológiáról diszkusszálnak. A szakadás, amit a villanyautók megjelenése hozott az autózásban, mégis meghökkentő: a dízel- és benzinmotorok rajongói évtizedeken át bejzliben ácsorgó bácsik módjára határozottan, de barátságosan tromfolgattak egymásra, de az elektromos hajtás olyan radikálisan új és más, hogy végletesen polarizálta a közönséget.

A bácsik az asztal szélének csapkodva szúróeszközt csinálnak a kriglikből, böknék nyakon a teslás nyikhajokat, ha nem gyorsulnának akkorát. A vita jó és kell is, hogy rávilágítson a közlekedés és az elektromobilitás problémáira, de az új technológia átfogó ismeretigénye miatt könnyű tájékozatlan szélsőségekben gondolkodni, egyébként művelt emberek is bizonytalan eredetű panelekben, ösztönből vitatkoznak. Ezen mondjuk nincs mit csodálkozni.

Ellenpélda: ?

+1: Régenmindenjobbvót

Zavar még valami? Az elharapódzó érintőképernyők? A zugfirkászok? Minden? Kommentelj!