Ez az 5 dolog rágja legjobban az idegeimet, ha vezetek

2022.10.31. 12:57

Autóban és azon kívül is nyugodt ember vagyok, pár évvel ezelőttig szinte egyáltalán nem lehetett kihozni a béketűrésemből, azóta csak szimplán nehéz. De azért vannak olyan közlekedési helyzetek, olyan fogalmatlanok vagy vadbarmok, akik mindent megtesznek érte. Sokszor sikerrel.

Elalvás a lámpánál

Nem arra gondolok, hogy valaki pár másodperc spéttel találja meg az egyest vagy a gázpedált. Hanem arra, amikor várakozok a sorban, pontosan azon a határon, hogy két lámpaváltás között még éppen átérnék, ha nem töketlenkedne előttem mindenki, de ha akadozik a gépezet, bőven bennragadok, legalább egy újabb zöldig. Mert nem a lámpát figyelik, hanem az előttük lévőt: nem akkor készülnek fel az indulásra, amikor sárga jelzést látnak, hanem amikor a közvetlenül előttük álló autó elindul. Ez egy elcseszett láncreakció, ami miatt végül hárommal-néggyel kevesebben férnek át a zöldön.

sárga lámpa

Nem is konkrétan az a baj, hogy két-három perccel többet kell várni, hanem ilyenkor úgyis lesz olyan tuskó, aki csak azért is áttolja a piroson, nem törődve azzal, hogy már a keresztforgalom is indul. És a késlekedés vissza is hat, rontja a kereszteződések áteresztő képességét, gerjeszti a dugókat. Mindezt miért? Mert valaki a telefonját nyomkodta, vagy a pattanásait, esetleg sminkelt, elbambult vagy bármi – bealudt a lámpánál.

Előzés oldaltávolság nélkül

Általában nem én vagyok, aki feltartja a forgalmat, szeretek haladni, ha lehet, de nem zavar, ha valaki gyorsabb. Ez egy ilyen játék, van, aki siet, van, aki szédül, ha lassan megy – itt most a korlátozásokat és azok betartását ne feszegessük. A gond ott kezdődik, amikor beleáll a seggembe, elkezd tolni – az most mindegy, hogy esetleg már én is felülről karcolom a megengedettet –, és ha nem figyelek rá is egy-egy fékezésnél (minthogy ugye előttem is mennek), biztosan belém is csattan.

elozes

Na, de amikor végre megteheti, hogy megelőz, lehetőleg zéró oldaltávolságot tart, aztán olyan hamar tér vissza a saját sávjába, hogy csoda, ha nem cserélünk festéket. Ennek amúgy csupán az esetek igen kis százalékában kiváltó oka, hogy sokat kell várnia, míg elhúzhat mellettem. Sokszor ugyanezt csinálja a lendületből rám eső, és azzal a svunggal tovább is álló sztrítrészer. Mert a Vindízel is így csinálta a filmben, meg még át is nézett morcosan, mégis ő itt a falkavezér.

Autópályázás

Az autópálya tök jó találmány, ha lehet normálisan használni. És most itt nem is az értelmetlen dugókra gondolok, amikor kilométereken átívelő lassú vonatozás végén kiderül, hogy konkrét oka nem volt a lassulásnak, csak valaki ott felejtette magát a belső sávban, vagy a túloldalon történt egy baleset, és megirigyelték, a nézelődéshez lefékezve ők maguk is akartak generálni egy újabbat.

og

Inkább arra gondolok, hogy pl. az M3-ason időnként teljesen lehetetlen a 130-140 km/h körüli, normálisnak mondható tempóban autózni, mert ha kívül mész, előbb-utóbb azt veszed észre, hogy 80-100 között andalogsz, egyszerűen azért, mert arra álltak be az ott haladók. Vagy ugye a kamionok diktálják a sebességet – ez utóbbival nincs is semmi gond, sőt összességében is mindenki menjen annyival, amennyivel kényelmes és biztonságos, amíg az összeegyeztethető az észszerűséggel. Csakhogy ha beljebb sorolsz egyet, ott már jönnek Fittipaldiék, meg a körzeti villogóbajnokság érmesei. Szóval vagy belehajszolnak a tempózásba, vagy takarodhatsz vissza a külsőbe, a két kamion mögé. De hogy ráállj mondjuk 140-re, és nyugodtan célba érj, arra semmi esélyed.

Körforgalom

A körforgalom sokaknak eleve egy nagy, sötét folt, több okból: fogalmuk nincs, kinek van elsőbbsége, mit kell csinálni, ha véletlenül több sáv is van, és mikor mit kell jelezni, ha kell egyáltalán. Vannak típushibák, akad, aki behajtáskor indexel, akár eleve balra, mert ő a balra eső kijáraton szeretne majd kimenni. Van, aki behajtáskor még jobbra, aztán gyorsan átkattintja balra, ha már úgyis arra megy a kör.

suzki.png

Ezek egyenként is tartogatnak magukban balesetveszélyt, mert nem lehet eldönteni a balra indexelőről, hogy biztosan jobbra fog-e majd menni. De marha bosszantó az is, amikor perceket tököl a behajtás előtt, jól megfontolja, kit engedjen még el, és csak elinduláskor pattintja ki az irányjelzőt, hogy ő bizony jobbra, az első kijáraton szándékozik elhagyni a körforgót. A gyengébbek kedvéért: ilyenkor már az odaérkezéskor nyugodtan közhírré tétetheted, mit is akarsz, és aki neked jobbról jön, tudni fogja, hogy nem keresztezitek egymás útját.

Világítás

Ősszel és télen különösen aktuális, hogy a sofőrök kimutatható hányadának fingja nincs róla, mikor mi a fenét kéne kapcsolgatni, hogy ő is lásson, meg őt is lássák. Agyonismételgetett tétel, hogy a nappali menetfény sokszor csak elöl pislákol, hátrafelé meg olyan sötét marad az autó, mint az ördög segglyuka. Aztán persze a tompított és a távolsági sem egyértelmű sokaknak. Ha már megtanulta, hogy utóbbit lakott területen kívül szabad használni, úgy értelmezi, hogy a tábla után felcsűrjük, a következő táblánál levesszük. Ja, hogy jöttek szembe is? A másik véglet a pirkadat és szürkület környékén felbukkanó lopakodó.

IMG 7264

Aztán persze ott vannak még az indokolatlanul ködlámpázók, a sor elején is ködzárófénnyel grasszálók. A félszeműek, meg a remegő fénnyel közeledők, akiknek vagy súlyosan össze volt csukva a kocsi orra, és csak tákolás lett a vége, vagy a foncsor szabadult el, esetleg az izzó nincs a helyén, a végeredmény ugyanaz: nem tudom eldönteni, a hepehupától vibrál vagy villog rám valamiért, közben meg csak hulladék az egész.

Az oldalról ajánljuk

Ilyen autók cirkáltak a 70-es években Magyarországon. Felismered mindet?
  • Belsőség

Ilyen autók cirkáltak a 70-es években Magyarországon. Felismered mindet?Kvíz: Ismerd fel a 70-es évek autóit!

Lada, Trabant, Wartburg, meg ami még: ebben a kvízben bizonyíthatod, hogy minden autót ismersz, ami a 70-es években népszerű volt Magyarországon.

március 23., 17:01
Súgd meg a rendőrségnek, hogy hol traffizzanak áprilisban
  • Hírek

Súgd meg a rendőrségnek, hogy hol traffizzanak áprilisban

Az elmúlt pár évben volt már ilyenre példa.

március 23., 16:00
Használt plug-int vennék tízmillióból, mit érdemes?
  • Nepperűző

Használt plug-int vennék tízmillióból, mit érdemes?

Skodákat, Peugeot-t és Volvót néztem, de azt olvastam, egyik rosszabb, mint a másik.

március 23., 11:03
Három versenyzőt is kizártak utólag a Kínai Nagydíjról
  • Hírek

Három versenyzőt is kizártak utólag a Kínai Nagydíjról

A súlyhatár és a túlzott kopás volt a probléma.

március 23., 12:51
A McLaren stabilan behúzta a Kínai Nagydíjat
  • Hírek

A McLaren stabilan behúzta a Kínai Nagydíjat

A harmadik hely a Mercedesé lett.

március 23., 10:07
Kaliforniában már jóval könnyebb áramot tankolni, mint benzint
  • Hírek

Kaliforniában már jóval könnyebb áramot tankolni, mint benzint

A 700 ezer otthoni töltőhelyet nem számolva.

tegnap, 17:34
Most ingyen kipróbálhatod a lengyel kókányolós autószerelő szimulátort
  • Hírek

Most ingyen kipróbálhatod a lengyel kókányolós autószerelő szimulátort

A teljes verzió szeptemberben jelenik majd meg.

március 23., 15:00
Hamarosan bemutatják az AUDI első elektromos autóját
  • Hírek

Hamarosan bemutatják az AUDI első elektromos autóját

Ez az AUDI nem az a márka, mint az általunk ismert Audi.

március 23., 12:03
Vágó úr, én itt beszállnék!
  • Szerelem

Vágó úr, én itt beszállnék!Mercedes-Benz E 63 AMG (W211) - 2007.

Ezzel a becsülettel gondozott és karbantartott sportlimuzinnal gondolatban visszautaztunk a gyártási évébe, és ott is ragadtunk egy kicsit.

március 23., 13:47
A Seat marad a hibrid és belső égésű motorok fejlesztésénél
  • Hírek

A Seat marad a hibrid és belső égésű motorok fejlesztésénél

A piaci helyzetük ezt követeli.

március 24., 06:05
A legtoyotább Toyota
  • Tesztek

A legtoyotább ToyotaTeszt: Toyota Camry - 2025.

A korábbi generációknál nem ritka az egymillió fölötti futásteljesítmény, kérdés, hogy sportos hibridként is tudja-e majd.

március 24., 06:05
Logikus: elvették jogsiját, ezért felgyújtotta barátnője autóját
  • Hírek

Logikus: elvették jogsiját, ezért felgyújtotta barátnője autóját

Az ok-okozati összefüggést még mi is keressük.

március 23., 08:49
Ittasan rollereztek, a jogsijuk ment a levesbe
  • Hírek

Ittasan rollereztek, a jogsijuk ment a levesbe

Két zalaegerszegi férfit is pénzbírsággal, illetve több hónapos eltiltással jutalmaztak az ittas rollerezésért.

március 24., 07:48
Kétmillióért vonzó taposóaknát, vagy sokat futott biztonságot? Esetleg kis-Volvót? – Murvaélet #4
  • Közélet

Kétmillióért vonzó taposóaknát, vagy sokat futott biztonságot? Esetleg kis-Volvót? – Murvaélet #4

Kétmillióval a zsebben kerestük a tökéletes használt autót, de nem volt minden darab kegyes hozzánk.

március 23., 06:26
Emberszerű robotok melóznak a Mercedes egyik gyárában
  • Hírek

Emberszerű robotok melóznak a Mercedes egyik gyárában

Egyelőre úgy néz ki, hogy nem veszik el az emberek munkáját.

március 22., 06:04
A Toyota Rav4 egy Wankel-motorral is unalmas?
  • Hírek

A Toyota Rav4 egy Wankel-motorral is unalmas?

Ráadásul átépítették hátsókerék-hajtásúra.

március 23., 06:27
Az Audi már tervezi a következő sportautóját
  • Hírek

Az Audi már tervezi a következő sportautóját

Erről Gernot Döllner CEO beszélt a gyártó egy financiális rendezvényén.

március 22., 06:04
Eggyel bővült a felejthető Alfák sora
  • Tesztek

Eggyel bővült a felejthető Alfák soraTeszt: Alfa Romeo Junior Ibrida Speciale - 2025.

Van, aki vágyik Alfasudra, és biztos egy Arnát is őriznek valahol féltve. A Junior hibrid is lehet még valaki szerelme.

március 22., 06:04
Az év üzlete: ha megveszed ezt a hat Porschét, kapsz hozzá egy kamiont, amire felfér az összes
  • Hírek

Az év üzlete: ha megveszed ezt a hat Porschét, kapsz hozzá egy kamiont, amire felfér az összes

Kizárólag egy tételben lehet megvásárolni.

március 24., 06:05
Itt vannak az első képek az új Alfa Romeo Stelvióról
  • Hírek

Itt vannak az első képek az új Alfa Romeo Stelvióról

Épp a hóban nyüstölik.

március 22., 08:45
Leállt egy kínai márka applikációja, a digitális kulcsosok nem jutottak be az autóikba
  • Hírek

Leállt egy kínai márka applikációja, a digitális kulcsosok nem jutottak be az autóikba

Ezért legyen nálad mindig a kocsikulcs.

március 22., 13:15
Piastrié a pole Kínában, a sprintfutamot Hamilton nyerte
  • Hírek

Piastrié a pole Kínában, a sprintfutamot Hamilton nyerte

Hamiltonnak megvan az első győzelme a Ferrarival, és Piastri is behúzta az F1-es karrierje első pole-pozícióját.

március 22., 14:23
Videó: vonuló mentővel ütközött egy autó Budapesten
  • Hírek

Videó: vonuló mentővel ütközött egy autó Budapesten

A mentő használta a megkülönböztető jelzést.

március 22., 11:28
Európába is eljön az 588 lóerős Smart, ami akkora, mint egy Tesla Model Y
  • Hírek

Európába is eljön az 588 lóerős Smart, ami akkora, mint egy Tesla Model Y

A legnagyobb Smart hatalmas akkumulátorral, nagy hatótávval érkezik, és Európában is kapható lesz.

március 22., 16:04
Nem találok méretben megfelelő gumit a Hyundai-ra, eltérhetek a gyári mérettől?
  • Gumidoktor

Nem találok méretben megfelelő gumit a Hyundai-ra, eltérhetek a gyári mérettől?

A ritka Hyundai Velosterre ritka méretű gumi kell. Mehet rá keskenyebb vagy szélesebb is, vagy ragaszkodjak a gyári mérethez?

március 22., 12:14
Mennyivel kell menni egy félmilliós bírsághoz?
  • Hírek

Mennyivel kell menni egy félmilliós bírsághoz?

Jelentősen túllépte a megengedett sebességet.

március 22., 10:28
Mélymerülés a legkirályabb Nissan Skyline-ok tengerében
  • Szerelem

Mélymerülés a legkirályabb Nissan Skyline-ok tengerébenNagyon menő Skyline-ok – Első rész

A 700 millióstól kezdve, a világverőn át, egészen a legritkább rendszámos darabig. Szuperérdekes Skyline-ok következnek.

március 22., 16:03
Honda NSX (Ferrari 360 Replika)
  • Hírek

Honda NSX (Ferrari 360 Replika)

március 24., 09:04
Smart #5 - Európa
  • Hírek

Smart #5 - Európa

március 22., 15:59