Ha ilyen volt Lamborghini élete, traktor elé vetem magam

A huszadik század valós autós legendái közül Ferruccio Lamborghini krónikája tartogat némi muníciót. A háború után gazdaságos traktorjaival befutó vállalkozó légkondik és kazánok gyártásával ágyazott meg a sportautós és csónakmotoros kalandnak, melyet részben Enzo Ferrari provokált ki egy fehér 250 GT/E gyenge kuplungjával. Az orrmotoros kezdetek után 1966-ban a Lamborghini a középmotoros szupersportautó műfaját is megteremtette a Miurával, mert épp futotta rá a helyi tehetségből.

Ferruccio első felesége belehalt a szülés komplikációiba. Az egészséges csecsemő mellé gyorsan jött a második feleség, majd az olasz sztrájkok, amit az autó és a traktorgyár eladása követett még a Countach sorozatgyártása előtt. Ez a házasság válással zárult, majd Ferruccio harmadik frigyéből született egy Lamborghini lány is, Patrizia, miközben a család egy kellemes szőlőbirtokra vonult vissza. Ebből a lendületes három évtizedből egy akkora rakás tehéntrágyát alkotni, mint amilyet az egyébként Oscar-díjas Bobby Moresco készített, másfajta művészet.

A Lamborghini: The Man Behind the Legend olyan film, melynek dialógusait Coelho-mémekből ollózták össze, hogy aztán a fáradt olasz szenior pornósnak sminkelt Frank Grillo tekintetéből beszéd közben kiolvashassunk némi szekunder szégyent. Lamborghini örök nemezise, Enzo Ferrari sem kacsintott volna senkire, mint ahogy gyára kerítésére sem tett nevetséges reklámtáblákat a hatvanas években, mert nem olyan fából faragták. Cserébe minimum szociális szinten megsemmisítette volna, aki így meri ábrázolni.

További érdekesség, hogy valószínűleg biztosítási okokból minden autós jelenet a létező leglassabb tempóval zajlik, ami komikusan hat az amúgy drámainak szánt részeknél. A humortenger itt még nem apad ki, hiszen a Ferruccio és Enzo örök csatáját szimbolizálni hivatott gyorsulási verseny egy Ferrari Mondial QV és egy Lamborghini Countach 5000 QV között zajlik, és a Mondial nyer.

A szép nőkőn és 1939-es Fiat buszokon túl értékelendő, hogy a film kitér a fiatal Ferruccio találmányára, mellyel az egész traktoros üzlet indult. A háborúban műszakilag kiképzett Lamborghini ugyanis rájött, hogy a visszamaradt roncsokból és olyan Morris motorokból, melyek benzinnel indultak, ám az olcsó dízellel tudták folytatni, hatalmas pénzeket csinálhat az ötvenes években. Az átalakított angol technika után jött a saját traktormotor, vele az olcsó, kompakt munkagépek, majd a milliók, és velük az autós álom.

Az is stimmel, hogy Enzo Ferrari lenézte, mint úgy általában mindenkit, aki kevesebb volt Alberto Ascarinál, Clay Regazzoninál vagy Gilles Villeneuve-nél. 

Széles tömegeket a moziba csalogató, egyben tisztességes autós filmet csinálni kihívás. A producereket nem érdekli az önmagában is erős alapsztori, így színeznek, butítanak, a végeredmény pedig csalódás. A tényeket ettől még el lehetne engedni, ha amúgy jó a film.

Három éve ígéretesen indult az itthon feltehetőleg egy unatkozó gyakornoknak hála „Az aszfalt királyai"-nak fordított Ford v Ferrari, melyben Matt Damon és Christian Bale próbált úgy tenni, mintha Hollywood nem írta volna túl a Ford csatáját Enzo Ferrari ellen. Persze túlírta, de legalább nem volt olyan kínos, mint Mondial QV-val indulni egy Countach 5000 QV ellen.

Az életben Ferruccio Lamborghini Countach-a ráadásul fehér volt. A Ferrarija is, míg a Miura SV-je piros.

A filmben csak rajzokon ábrázolt első Lamborghini prototípus, az eredetileg be sem fejezett 350GTV valóban túl komplikáltnak bizonyult a sorozatgyártáshoz. Franco Scaglione 1963-as mesterművét ezért rajzolta át a Carozzeria Touring, így jutottak el a 350 GT-ig. Scaglione rég nincs köztünk, a karrierje során bő tíz Lamborghinit tervező Marcello Gandini viszont még él, és humoránál van.

Ez csak azért fontos, mert biztos küldene egy újabb levelet, ha látná, hogy a Lambo-film szerint maga Ferruccio tervezte a Miurát, valami banketten egy szalvétára firkálva. A Bertone meg egy tésztamárka, ugye?