2023.09.07. 10:13

A Neue Klasse 2025-re lesz kész, az első modellt pedig két éven belül hat másik követi. A kulcs a fiatal vásárlók megszólítása, a komplex elektromos technológia körül a márka eddigi legtisztább formavilágával. A Vision Neue Klasse mindenesetre bíztató, nekem máris nagy kedvencem.

Két nappal a Vision Neue Klasse leleplezése előtt, még az új Mini Cooper és Countryman müncheni bemutatóján merült fel részleteiben a beszélgetések alatt, hogy a jelenleg többek közt a tudatosan karikatúrának érződő XM-et is kínáló BMW stílusa merre tolódik hamarosan.

Szerintük a fenntarthatóság technológiai megközelítése egyben a kedvesebb hangulatú, visszafogottabb és legfőképp az emberekre fókuszáló járművek gyártását is követeli, hiszen olyan vásárlókat kell meggyőzniük, akik alapból autót sem akarnak, miközben egy minden téren pozitívabb hangulatú világban szeretnének élni. Ehhez a vágyhoz pedig letisztult, mégis karakteres formák illenek, valamint fény a króm eddig elvárt csillogása helyett.

Hogy ez az okosan kitalált kommunikáció miről is szól valójában, arról mindjárt. Előtte csak annyit, hogy én annak is örülnék, ha a 3-as BMW utódjaként két év múlva piacra kerülő első autó a Neue Klasse platformon kellően hasonlítana a most bemutatott koncepcióra. A széles vese az integrált lámpákkal viszont mindenképp marad, ahogy a BMW ténylegesen az elektromos korszakába lép.

420A9197

A bajorok sok lapot tettek a debreceni gyár zökkenőmentes indulására. Az egész új generáció innen indul 2025-ben, hogy aztán később Mexikóban és Kínában is gyártásba kerülhessen az a hat további modell, amit a tervek szerint 24 hónapon belül az első után küld majd a BMW.

Domagoj Dukec 2019 óta a BMW Design feje, amikor pedig az egyik Vision Neue Klasse mellett megkérdeztem tőle, mégis hányat csináltak ebből a koncepcióból, megnyugtatott, hogy csak azt a kettőt, amit épp látok. Szokásos módon házon belül, mert egyetlen autó logisztikai okokból nem lett volna elég a promóciós turnéhoz. Ezután felvetettem, hogy amennyiben elfogadja dicséretnek, szerintem akad ebben a stílusgyakorlatban némi olaszos vonalvezetés is. Erre aztán szerteágazó gondolatokat kaptam a horvát dizájnertől.

Első körben a stílusosságot feszegette, majd sorolni kezdte azokat az olasz formatervezőket, akik nagy hatással voltak a BMW-re. Gandininál azonban el is akadt, hogy aztán pár mondattal későbbi elegáns mentésként bedobja még Michelotti és Giugiaro nevét is. Marcello Gandini az első 5-öst ispirálta Paul Bracq mellett, míg Giovanni Michelotti a BMW 700-zal kezdett, hogy aztán a Neue Klasséban is segítsen Wilhelm Hofmeisternek. Giorgietto Giugiaro pedig a BMW M1 atyja.

Domagoj Dukec szerint Európában minél délebbre mész, annál nyugodtabbak az emberek. Ebben a mediterrán közegben pedig Olaszország amellett, hogy alapvetően egy ipari környezet, a Sprezzatura elve szerint halad előre. Lakói  jól néznek ki, ráadásul erőlködés nélkül.  Ott van még a Monaco di Baviera elnevezés, meg az építészeti párhuzam Firenzével, bizonyítandó, hogy München és az olaszok között mindig is szoros volt a kapcsolat.

Ennek nyugtázását követően ha megnézzük ezt a művészi értelemben rossz, demonstrációs szempontból viszont lényeges képet, azt látjuk, hogy a kapcsolat a BMW lámpái és hűtőrácsa között is új szintre emelkedik majd.

Dukec és csapata úgy látják, eddig a krómozás volt az ékszer, mely funkció nélkül, puszta díszítésként szolgált. Ugyanígy a vese, külön kerettel és rácsozással, valamint a fényszórók, melyeknek darabját legyártani is vagy 400 euró, az ő tippje szerint úgy száz különböző elemből. A krómozás ráadásul nem fenntartható eljárás, míg a helyébe lépő fény biztonságot ad, és képes információk megjelenítésére is. Igaz, a normál LED fénye nem látszik nappal, de épp ezért használnak majd E-ink technológiát is, mely napfényben is tökéletesen működik.

A BMW tehát úgy szeretne a hatékonyság növelése mellett zöldebb lenni, hogy integrál, vagy egész egyszerűen elhagy bizonyos eddig megszokott, mostanra szükségtelen elemeket a Neue Klasse bevezetésével. Például egyben lesz a hátsó diffúzor és a lökhárító, a teljes front a fényáradattal, míg a karosszéria simább felületekkel és élekkel kommunikálja a márka új stílusának koncentrált változatát. Semmi kilincs, hisz amúgy is minden elektromos.

Az időtlen arányok számítanak, és ezt értik nagyon az olaszok, többek közt. Dukec szerint mindenki a minimalizmus felé mozdul. A Mercedes határozottan, a Tesla már rég, az Audi pedig ki tudja, de a lényeg, hogy az egyszerűség és a fenntarthatóság nem az unalomról szólnak, hanem arról, hogy mit mutat meg a márka az értékeiből. Szerinte a BMW az ellentmondások leküzdésével jutott magasra, hiszen a hatvanas években kombinálta a dinamizmust az eleganciával, majd a hatékonyságot a töretlen gyorsassággal.

A BMW most a termék egész életciklusát teszi kevésbé pazarlóvá, mert az nem elég, hogy egy autógyártó több újrahasznosított műanyagot használ, vagy a vegán bőrről magyaráz. A karaktert kevesebb vonallal is lehet hangsúlyozni, úgy, mintha gyerekek rajzolták volna, az áldott művészi naivitással felvértezve a prekoncepciók és elvárások helyett. Ezen a ponton a szabad alkotás kapcsán előkerült még egy Picasso hasonlat is.

A BMW Design első embere azzal zárta gondolatait, hogy a céljuk valami menő dolog létrehozása volt egy olyan generáció számára, melyet alapvetően kevésbé érdekelnek az autók. A Neue Klasse az eddigi legösszetettebb modelljük, a 800-voltos platformon 700-1000 kilométeres tervezett hatótávval, és egy futurista beltérrel, melyben a kellemes anyagok mellett az új panoráma szélvédőre vetítés a legnagyobb dobás. 

Dukec szerint aki tudja, mi van a BMW logója mögött, látni fogja, hogy a Neue Klasse is pontosan azt emeli új szintre, amiért az emberek eleve szeretik a márkát.

Nem vész el hát semmi, csak átalakul. Idővel az 5-ös is, ez egészen biztos, ám a legkonzervatívabb BMW modellként talán utoljára, és valószínűleg a legkevésbé.

Adrian van Hooydonk már 2009 óta az összes BMW márka dizájn direktora, és Dukec és az egész stáb főnökeként jóval diplomatikusabban is fogalmaz a jövő termékeivel kapcsolatban. Hosszú tengelytáv, rövid túlnyúlások, ezek fontosak. Tudod, a szokásos.

Az autóipar legnyugodtabb hollandja azt azért elmondta, hogy a Neue Klasse koncepció terpesze, a kerekeket hangsúlyozó karosszéria és a beltér újdonságai visszatérnek a 2025-ös sorozatgyártással, amivel elkezdődik a teljes kínálatuk fokozatos lecserőlédőse is.

Hogy sikerül-e tartani az ütemet az új autógyárral Magyarországon, a jövő zenéje, de az idei koncepciókat elnézve már biztosnak látszik, hogy a BMW két kockával gurított, és szeretne egy dupla hatost a végén, a fiatalabb ellenfelekkel szemben is.

A németek ugyan hivatalosan 2023-ban is komolytalannak állítják be a kínai márkák fenyegetését, ám ne legyenek illúzióink. Nyugat- Európában már most is tényezők, az MG valóban tud olcsón villanyautót adni a helyi adók ellenére is, ami pedig az egyéb elektromos kihívásokat illeti, a Tesla halvány ráncfelvarrásain is csak egy pár napig érdemes nevetni, hiszen a siker bizonyítja, mi érdekli a vásárlókat igazán. Például az ár.

Nekem viszont kéne egy ilyen Vision Neue Klasse. Gurulni gurul, a BMW Múzeumnak pedig szerintem nincs szüksége kettőre. Tele a raktár már így is.