Autókereskedő: ezért vesztek ócska autót még 2023-ban is

2023.11.27. 06:09

Rettegnek, hogy átcseszik őket. Nem meglepő. Annyi rosszat hallani a tragikusan sikerült, milliós bukással végződő vásárlásokról, dobós cégekről, visszatekert kilométerekről, törött autókról, rejtett hibákról, hogy nem is csodálom. Én is rettegnék. Az internet meg rátesz még egy lapáttal, veri az agyba az ideget, a szűrőkön már csak a legbetegebb hírek csúsznak át, dráma kell, szenvedés, balsors, fájdalom.

Gittelt ingerküszöbök az egekben, a nézők azt akarják látni, hogy valaki náluk is  rosszabbul jár, mert ettől hiszik magukat jobbnak, többnek, szerencsésebbnek. Végül persze simán rácsesznek ők is az autóvásárlásnál, mert felkészülni már túl lusták, túl spúrok, túl elfoglaltak vagy mégsem elég profik. A megoldást a jogtól várják utólag, ha mégis gond adódik, hülyének laikusnak lenni megengedett, sőt társadalmilag is támogatott. Sajnos. 

Jaj, elkalandoztam.

Szóval az igazság az, hogy nem mindig a nepper veszi palira a vevőt, átveri az saját magát. Már a vásárlás előtt, amikor olyan álmot kerget, amit nem engedhet meg magának. A kereskedő meg csupán egy dolgot akar: drágábban eladni, mint amennyiért vette. A duma, a körítés, a meggyőző dallamok már csak precízen adagolt promóciós cseppek, amit épp a vevők realitást nélkülöző vágyai mentén tökéletesített évszázadok alatt.

De nincs is nehéz dolguk, máris elmondom miért.

Álomkergetés, bizalmatlanság és hiszékenység

Hiába a temérdek szomorú történet vagy a számtalan rossz példa, néhányan még mindig elhiszik, hogy ők lesznek a kivételek. Velük nem történhet meg. Ők a kakukktojások, akik vesznek majd a paptól, az idős házaspártól, a gondos tulajtól vagy a családi okokbóltól. Ők bukkannak egyedül a zsírkaraj hirdetésre, így övék lehet a vágyott mirákulum is olcsón, amit senki más nem talált meg a bárki számára elérhető, ingyenes felületen.

Megkímélt, hibátlan, szeretett, gondos, jéghideg, extrás, szervizelt - mi baj lehet? Hiszen ott van mindez a hirdetésben leírva, ráadásul az eladó szóban is megerősítette, hogy makulátlan, koppanásmentes, karctalan, visszatekeretlen.

Kereskedő úr, ugye a kilométer valós? - Igen! - Huh, akkor jó, mert már úgy izgultunk, tudja, hogy van ez manapság! - és ennyi az egész. Megnyugtatódott. De nincs ez másképp a sérülésekkel, az első tulajjal, meg az összes többivel sem. Az eladó csak azt mondja, amit a vevő hallani akar. Aki pedig elhisz. Bármit. Nem jár utána, nem kér segítséget, a JSZP rendszerről sosem hallott, az alvázszámról sem, semmiről sem. De nem is érdekli nagyon, hiszen szavatosság van, majd utólag reklamál inkább, ha valami nem oké. De akkor mindenért.

És akkor, most ki a hibás? Az eladó, mert azt mondja, amit a vevő hallani akar? Vagy a vevő, mert az irreális elvárásait támogató válaszokat várt és kapott? Jó kérdés, a megfejtést az olvasóra bízom. 

LUSTASÁG, online vásárlás, indoklás nélküliségesség

Ez hányadik autó, amit megnéztek? - kérdezem a kabátban dülöngélő fószerektől. Hú, hát ez az első, de rengeteget megnéztünk már a NETEN! - válaszolják szinte kivétel nélkül. Az online autóvásárlások szép lassan begyűrűztek a használtautó-piacra is. Ülnek a fotelben, hármason a konvektor, szombaton MűhelyPRN, vasárnap Nepperűző vagy Népítélet. És készen állnak - gondolják magukban - , ahogy azt is, hogy három napon belül indoklás nélkül visszavihetik majd az Ignist, ha mégsem tetszik valami. Ez meg baromság. 

Szóval akcióba lendülnek, néhányan még a gárvertigálon is lekérik teljes áron az infót kilencezerért, aztán kiderül, hogy az ÁFA még rájön, de sebaj.  Legszívesebben az egész hercehurcát megoldanák online. 

De mégis jön, az elkerülhetetlen terepmunka!

104475499 612499412705282 9050175390518437668 n

Élőben már az összes elmélet borul. Lámpalázzal szédelegnek a nyitott géptetők alatt. Fura hangokat is hallanak, de látszik, hogy ők sem biztosak benne. Megkérdezik, hogy rozsdás-e az alja, de alánézni már senkinek sincs kedve. Próbakörön az üléssel vannak elfoglalva végig, mire visszaérünk, beállítják, épp csak az autót nem figyelték közben.

Hopp, aztán valaki feleszmél! - próbáljuk ki az ablakokat! - és már csattog is a fagyott relé, aztán a fényszórók jönnek, meg a fűtőmotor: klíma fúj! - átnézés, vége. Ennyi volt. Megveszik. Ha gond van, majd reklamálok! - teszi hozzá.

Apropó próbakör. Tízből alig két esetben kérnek próbakört a vásárlók, viszont vezetni szinte senki sem akar. A maradék nyolc alkalommal statikus a buli, vezetem majd eleget felkiáltással. Hozzáteszem, sokszor beindítás sincs. 

103077174 560588801307683 6369113461751611945 n.png

csak aláír, olvasni nem tud, ÁTNÉZÉSsel spórol

  

Egy évtizede már, hogy a vásárlás előtti átvizsgálás fontosságáról papol a teljes autós média. Komplett műsorok futottak be a témában, nincs olyan, aki ne hallott volna a milliós bukásokról. Ennek ellenére a szakszerű átnézetések száma még mindig nevetségesen alacsony. Inkább jön a papa, a mama, a haver, a tesó, a szomszéd, az ismerős, a három királyok és megnézik a gumik gyártási idejét, leszedik a műanyag motortakaró burkolatot és percekig a szelepfedelet bambulják, meg a féktárcsa vállát. Hú, de profi, ráadásul mindezt ingyen!

Nincs diagnosztika, nincs rétegmérés, vagy ha van, akkor azt sem tudják értelmezni, szóval inkább egy kabaré az egész. Az is előfordul, hogy tudatlanságból lehordanak egy jó autót és nem veszik meg, pedig a kocsi tényleg rendben van, de arra is alkalmatlanok, hogy ezt lássák.  

Körülbelül 80 autót adunk el egy hónapban, ebből jó, ha a 10 százalékát vizsgáltatják át a vásárlók egy szervizben, vagy egy hivatásos állapotfelmérővel. Nyolcat. A maradék 90 százalék vakrepülés a milliókkal. 

De nincs ez másképp a papírozással sem.

Az autóvásárlás az elsődleges cél, vagyis ha megvan a paripa, a papírozás már csak unalmas és kötelező formalitás. Gondolják néhányan. A helyzet viszont az, hogy még mindig  kétféleképpen lehet rácseszni egy autóval: az egyik a műszaki állapot, a másik a papírok. A vevők egy része pedig mindent aláír. Bármit. Aztán csodálkozik. Van, aki aláírja saját maga szavatosságból való kizárását, és akad, aki foglalóra várja, hogy az autó átíródjon. Sőt, van aki maga diktálja a szerződésbe az autó hibáit, hogy utána véletlenül se legyen esélye reklamálni miattuk. Az ügyvédeket leszámítva senki nem olvas el semmit. 

De olyan is akad, aki még mindig a külföldi ember nevéről veszi a járgányt, aztán csodálkozik, ha baj van, és nincs kinél kopogtatni. Soroljam még? A papíron született átcseszések tárháza végtelen. Olvasni kéne, csak ugye az a két oldal a TikTok világában már Egri Csillagoknak tűnik, pedig milliók múlhatnak rajta. 

a nepperek is retkek, de a vásárlókat sem kell félteni

Oké, aláírom, az autókereskedők java/egy része tróger állat, aki gátlástalanul átver, lehúz, meglop embereket a hazugságaival, a társadalom alja valahol a stricik és drogdílerek után. De a vevőket sem kell félteni, hiszen készségesen asszisztálnak a saját átverésükhöz azzal, hogy:

- bármit elhisznek, ha az megegyezik azzal, amit hallani akarnak
- elolvasás nélkül aláírnak mindent, amit eléjük tesznek
- jogból előbb készülnek fel, mint az autóból bármennyire
- a profi átvizsgáláson is spórolni akarnak, jó lesz a haver, a koma ingyen
- lusták megnézni többet is, eleve hómofiszból intéznék az egészet 
- azt hiszik, utólag egyszerűbb lesz jogászkodni, ha gond van
- drágább autóra vágynak, mint amennyi pénzük van
- elhiszik, hogy ők lesznek majd a kivételek, akik nem csesznek rá

Jön a mikulás, a karácsony, az adóév vége. Ilyenkor felpörög az autócsere, a csalók pedig csak erre várnak, szóval legyetek résen, ne kergessetek álmokat, vegyetek biztos helyről és mindenképp nézessétek át előtte. A felelősséget pedig ne toljátok másra, ti vesztek autót, a saját pénzeteket teszitek kockára!

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, vizsgáltassa át szakemberrel!
Ismerje meg TotalCheck használtautó-átvizsgálási szolgáltatásunkat.