Átkelés forgalmas utakon
Ebből bizony cápáknak, halaknak és lámáknak egyaránt sok konfliktusuk adódik, a fent említett két szituációval szemben ugyanis ez tényleg nem könnyű feladat. Nem mindig vagyunk udvariasak egymással, s ezzel sokszor tolakodásra sarkalljuk embertársainkat. A forgalmas utakon való átkelés problematikájára nincs tökéletes megoldás, majdnem biztos, hogy kicsit el kell térnünk a spanyol etikettől, ha nem akarjuk a fél életünket várakozással tölteni.
Nincs abban semmi rossz, ha megmutatjuk magunkat, toljuk ki bátran az autó orrát, ameddig lehet – csak annyira, hogy ezzel ne kényszerítsük fékezésre, ne adj’ isten a sáv elhagyására a balról érkezőket, vagyis ne lógjunk be a ránk merőleges sávba. Így nagyobb esélyünk van rá, hogy valaki időben észrevegyen, lelassítson és beengedjen, és az útból, vagyis a forgalomból is többet látunk. A macisajttól méterekre álldogálni és várni a sült galambot – ahogy a körforgalom esetében – itt sem kifizetődő.
Van azonban a lónak másik oldala is. Sokszor látom, hogy egyesek úgy kidugják az autójuk orrát, hogy a sávban csak alig, vagy egyáltalán ne lehessen elférni. Ezt a módszert már nem a lámák, inkább a cápák szeretik, annak ellenére, hogy balesetveszélyes. A legszebb, amikor úgy állják el az utat, hogy a balra kanyarodó sáv, ahová be szeretnének sorolni, áll. Ilyenkor szépen megáll az élet, és mindenki arra vár, hogy a pofátlan kollégát valaki végre beengedje, és magában azt reméli, hogy a lámacápa legközelebb talán gondolkozik majd egy sort, mielőtt lenyomja a gázpedált.
Mi a teendő sárga jelzésnél?
A sárgával csak a baj van. Nem is piros, nem is zöld, franc abba, aki kitalálta. Sajnos azonban egyelőre nincs jobb megoldás, valahogy szólni kell a népnek, hogy lassan meg kell állni, és legyen sárga, vagy villogó zöld, problémák egész sorát vonja maga után.
A legfontosabb talán az, hogy előre határozzuk el, átmegyünk-e rajta vagy sem. Ha már a kereszteződés előtt tudjuk, mit akarunk, az autónk mozgása egyértelműen tudatni fogja a mögöttünk közlekedőkkel, mi a dolguk, nem fordulhat elő, hogy valaki belénk rohan, még akkor sem, ha egyébként bőven átérhetett volna a zöld lámpán. Nem az a lényeg tehát, hogy milyen jók a képességeink, mennyire tudjuk megítélni, hogy a tér, az idő és a gázpedál állásának függvényében mire lesz időnk és mire nem, csak hogy tudjuk, mit akarunk.
Az a legrosszabb, amikor meggondoljuk magunkat útközben. Ebből lesznek a balesetek. Ha a lámpa előtt pár méterrel még nyomjuk a gázt, adott esetben kénytelenek leszünk átmenni az időközben pirosra váltó jelzésen, hogy a mögöttünk haladó ne rohanjon belénk, ezért inkább mindenkinek, aki kicsit is nehezebben ítéli meg ezeket a szituációkat, azt javaslom, inkább minden alkalommal finoman lépjen a fékre, ha sárga jelzést lát, ezzel elkerülheti, hogy belerohanjanak, vagy arra kényszerítsék, hogy átmenjen a piroson.
Egyébként sem vagyok híve annak, hogy a sárgát meglátva azonnal ész nélkül tapossuk a gázpedált. Sok helyen kicsi a különbség a két irányból közlekedők piros és zöld jelzései között, így előfordulhat, hogy aki a kanyarodósávból még átpréseli magát a pirosba hajló sárga jelzésen, pont telibe csapja azt a szabályosan közlekedő motorost, aki lendületből továbbmegy a kétsávos úton, mikor meglátja, hogy vált a lámpa.
Egyetért? Vitatkozna vele? Véleményét elmondaná másoknak is?
Tegye meg a publikáció blogposztján!
Édesanyámnak sok kiváló tulajdonsága van, de vezetni, azt nagyon nem tud. Nehezen válna belőle Schumacher, megértette azonban, hogy a legtöbb esetben nem a képességein, hanem a gondolkodásmódján múlnak a szituációk. Ha azok, akiknek egy kicsit nehezebben megy a vezetés, átgondolnák a bonyolultabb helyzeteket, talán könnyebben küzdenének meg velük, kevésbé lassítanák a forgalmat, és kevesebbszer sodornák veszélybe magukat.
