Csordaszellem kontra 4000 évnyi civilizáció

A megalázott kisember konokságával nem adja fel. Ő ül a masszív acélbódéban, mi baja lehet, csak azért is visszaelőz mingyá'. Próbálkozik. Ezt észreveszi a vérellátós motoros, és minden adandó alkalommal, amikor kicsit üres a szembejövő sáv, kimegy, és csak akkor jön vissza, amikor szemből méterekre van a jövő autós. Ebből a suzukis tisztán láthatja, hogy nem érdemes erőlködnie. Ezeknek a swifteseknek néha nehéz a felfogásuk – gondolja mercis, és közben örül, hogy az alvó gyerekek meg a lóerőhiány miatt gondolni sem mer előzésre. A béna technika olykor kultúrembert farag abból is, aki épp nem lenne az.

Aztán megint lassul a tempó. Ötven, harminc, húsz, tíz – aztán megáll mindenki. A 21-es út közepén. Szerv csatlakozik jobbról, két keréken, naná, kék villogóval. Innentől fogva szájbaverten hivatalossá válik a formáció, láthassa mindenki, hogy ez itten szervezett, hivatalos konvojban ragasztózás.

Immár villogóval fűszerezve csordogál a banda, a tempó több mint szabályos, valójában olyan hetven lehet, óra szerint megvan hetvenhét is. A traktormajális lassan lezajlik, a többi autóban szülnek a várandós kismamák, Athénból hetven órája Poprádra tartó autósok alszanak el, mennek fának és robbannak fel, mások csak az eljegyzésüket késik le életük szerelmével, kicsivel később kirúgódnak, és töltik emiatt skizoid hajléktalanként hátralevő két évüket a Lágymányosi híd alatt. Az élet vidáman zajlik, a motorosok is jól érzik magukat, kicsit szinte a rendőr is közéjük tartozónak érzi magát, bár övé a hatalom, a tudás, meg minden, annyira azért mégse alacsonyodik le, csak majdnem.

Végre kétsávossá válik az út. Pest megyétől kábé Szlovákiáig 73-mal megy ekkor éppen mindenki a környéken, motoros a felvonulás, nem is lehetne máshogy. De a két sáv új dimenziókat nyit. Először a polós kezd előzni, nem is hisz a szerencséjének. Persze ott a rendőr a konvoj végén, azt le kell lépnie, az viszont látja, mennyivel megy, és ki tudja, ezeknek a fiatal zsaruknak talán a szemében is benne a radar. Tolja tehát legális tempóban, mögötte mercisünk, a lassan egyetemistává érő, már pelyhedző állú kölkeivel. Nincs retorzió, kulturált a motoros csapat, senki nem szivárog át, hadd előzzön a sok türelmetlen autós.

Igen ám, de alig egy kilométer a kétsávos rész, ezt senki se tudhatta előre. A motorosok között sehol egy fél féktávnyi hely, indexkitételre pedig nemhogy tágulnának, hanem egyenesen szűkülnek a helyek. Ide nem fér be autó, hát még kettő, pláne nem három. Igazából egy légy se. Ismét előáll az M3-lehajtós helyzet, mit lehet ilyenkor tenni? Polós halálos gázt tapos, elfedi a szemét, kormányt ránt, beveti magát a motorosok közé. Mercis egyszer már pórul járt ugyanezzel korábban, nem próbálkozik, de a sáv fogy, egyszerűen nem tudja megoldani a szitut. Mögötte a mondeós is összezavarodik.

Még jó, hogy van rendőr, ehhez az ő esze kell, a többiek mind képtelenek feldolgozni a rettenetes káoszt – autósok-motorosok egyaránt.

Rendőr átlépi a záróvonalat, villog, vijjú-vijjú szól a sziréna, jelez – kövesse a mercis, meg az utána jövő mondeós. Elöl a motoros zsaru, utána a két autó, Mercedes és a Mondeo immár a szembesávban robog nem kis sebességgel. Igen ám, de felbukkan szemből egy másik autós. Egy fabiás. Ő a soha nem látott hosszúságú motoros konvojt bámulta addig, de most, itt hirtelen egy fehér motorral találja magát szemben, még valami fura hangja is van – tán csak nem a Gázművek?, fut át az agyán – de nincs hova mennie.

Ekkor mindenki improvizál, mint Ella Fitzgerald az 1963-as montreux-i fesztiválon. Rendőrmotoros az övéi közé szivárog, elfér. Mondeós leszarja, hány motorost öl meg, de jobbra rántja a kormányt – a konvoj tagjai látják, hogy kivételesen éles a helyzet, valahogy szétrebbennek, csodával határosan senki se hal meg. Mercis balra húzza a kormányt, megáll a szemközti útpadkán, fájna neki a motoroshalál, tudja, milyen nehéz kétkerekűn hirtelen elkapni a kormányt. Üvöltve káromkodik, már leszarja a gyerekei neveltetését. Hirtelen nagyon is autóssá válik, pedig úgy gondolta, sose lesz már ilyen. Szembejövő autós sokkos állapotban továbbveret, a gödöllői klinikán élesztik újra repülősó igénybevételével.

Szóvalhogyhát. Az a konvojba befurakodó mercis én voltam. Nem keveset motorozok, mi több, nap mint nap a Yamaha XJ900-asommal járok. Imádok motorozni mellesleg, és tényleg tizenhárom motorral voltunk nemrégiben Ausztriában. Azt sem merném garantálni, hogy soha, egyetlenegy szabályt sem szegtünk meg. De alapvetően nem, a legrosszabb, ami történhetett, hogy hetvennel estünk be az ötvenes faluba, de a helységnévjelző tábla után pár tíz méterrel már előírt tempón voltunk – lehet akár gyávaságnak is nevezni. Ja, és Sipos Zolinak elment a lámpája valahol a hegyekben, nem tudtuk megcsinálni, ezért masszív szendvicsben kísértük be Kremsbe éjjel. És utána az étteremnél 11-kor szétparkoltuk a járdát, nagyon éhesek voltunk, de tényleg, nem kellett volna, bocsánat.

De tizenhárom motorral sem jutott eszünkbe ilyen összeragadósat művelni, nemhogy tíz-hússzor annyival. Tizenhárom motornál már alaposan működik a csordaszellem, ráadásul ekkora társaságból mindenki ismer mindenkit, meg messze is mentünk, ismeretlen tájakon, ésszerű lett volna összetömörülnünk, nehogy elvesszünk. Nem tettük, mert úgy gondoltuk, hogy néhány általunk feltartott autós (mi se mentünk gyorsan, konvojban nehéz) esetleg más tempóban menne, lekanyarodna, jobban ismeri az utat, haldoklik a nagynénje, szül a tengerimalaca, rosseb tudja, de hagytuk őket beszivárogni, ha kellett, lekanyarodni. Nem árkot ásni mentünk, kirekesztősdit játszani, hanem vendégnek egy másik országba, magyar rendszámmal, gondolva arra, hogy mi, magukat kulturáltnak tartó, mégis motorozó magyarok talán most nem mélyítjük tovább az osztrákokkal azt a jogosan képződött szakadékot, amit az áruházból fizetés nélkül távozó honfitársaink kezdtek el ásni éppen húsz évvel ezelőtt.

Élni és élni hagyni, live and let live, leben und leben lassen, ez még angolul és németül is szépen hangzik. Nehéz felülkerekedni a "mi kutyánk kölyke"-effektuson, pláne ekkora tömeggel, pláne egy autós-motoros felszíni súrlódáson.

De.

1) Ekkora galerit összelapátolni eleve baromság, senki se tud jót motorozni így.
2) Ekkora galeri megkerülhetetlen örvényeket vet a forgalomban, ilyenre sem a KRESZ, sem az autósok nincsenek felkészülve, csoda, ha nem történik súlyos baleset. Ami egyébként szokott.
3) Lehet panaszkodni motorosként arra, hogy milyen köcsögök az autósok, de kilométerek százain át lábbal tiporni a közlekedési szabályokat, főutak forgalmát feltartani – csak mert bulizunk, és sokan vagyunk – nos, ez nem módi. Ezek után mi, motorosok ne csodáljuk, ha az autósok hörögve gyűlölnek bennünket, és leszorítanak, ha meglátnak a tükörben. Ahhoz, hogy működjenek a dolgok a civilizációban, mindenkinek hozzá kellene tennie a maga kis részét a kultúrából. Máshogy marad belőlünk az életképtelen állat.
4) Civil autókkal, motorokkal, privát, sárga mellényes önjelöltekkel forgalmat terelni, irányítani nem szabad, már csak azért sem, mert nem veszik komolyan az embert, és elütik, ordibálnak vele, viszont-leszorítják, egyáltalán, a világ kellemetlenné válik ilyen szituációkban. Felismerhető céges autóval pedig még ciki is, másrészt butaság, mert esetleg megjelenik az ember autója a sajtóban, és a főnökénél a szőnyeg szélére kell állnia a hétfői tetemre híváson. Ha már, akkor inkább ne spóroljon az ebadta a saját benzinjével, és vegye elő a metálszürke Astrát, legalább egy méregfogat ki tud húzni ezzel. Ha pedig tényleg a TetraPak Hungary adta a nevét, kollégáit, autóját ehhez a kiváló madmaxes sztorihoz, ahhoz csak gratulálni tudok. Inkább maradjanak a siós baracklénél.
5) Alulméretezett rendőri apparátusra bízni egy ekkora tömeg változó forgalmi körülmények közötti dirigálását nagyjából egyenlő a sárga cédulára jogosító, súlyosan veszélyes elmebetegséggel. Két rendőr nem tud megoldani ilyen helyzeteket, de négy sem.
6) Ha már valamilyen idióta, lelkes, megalomán, avagy a rendezésből súlyosat szakító szervező mégis össze akar trombitálni ennyi motorost, akkor ne egy tömbben vigye őket Záhonytól Hegyeshalomig. Szedje őket göbökre. Egy ekkora, a tömeghatástól súlyosan bebutuló és empátiát vesztő, bulizó massza megoldhatatlan helyzeteket teremt a forgalomban. Tudom, ez ismétlés volt, bocs.

– Ne legyünk buták.
– Ne keressünk felesleges feszültségeket, van belőlük elég hét közben, hétvégén pihenjünk inkább.
– Viszont keressünk egy minimum nyolcvanas IQ-jú embert, aki legalább három-négy megközelítésben felfog egy olyan feladatot, mint sok száz motoros mozgatása.

És köszönöm annak a sok motorosnak a jóindulatát a csapatból, akik ebben az eszement konvojban hajlandóak voltak vészhelyzetben mégis széthúzódni, és láthatóan a problémák megoldására törekedtek. Miattuk nem lett baleset, jó, hogy mindig van értelmes góc is ennyi ember között. Egyébként mi odaértünk Bokorba, a traktormajális kiváló volt, mint mindig, és remélem, ők, a motorosok is hasonlóan jól érezték magukat. Písz, kultúra, szebb jövő, éljenek a motorosok! Még ezek után is. Csakazértis.