Nagyon vártam az idei első pályanapot. Persze az egészet megelőzte a készülődés, és Sipos úr kitartó vérszívása.
Télen, tíz év óta először, nem voltam a hegyekben csapatni, ezt meg is kaptam a drága Sipos úrtól minden beszélgetésünk alakalmával. A pályanapra már be fog indulni? Megint fellocsolod a pályát benzinnel? Beindult-e már a BMW? Miért nem veszel egy jó Fordot? Majd viszlek egy kört, mert a Ford mindig beindul.
Így teltek a hetek, a szerkesztőségi levelezési listán hülyegyerek módban ment a pofázás meg a nagyképűség, ki hogyan fogja a másikat megalázni a pályán. Aztán a pályanap előtt egy héttel beindítottam a BMW-t, így már nagy arccal fel mertem hívni a Sipost, hogy durván meg leszel csinálva kistáska. Sajnos az állítható toronycsapágy, amit az e-bay-ről vettem, nem lett jó a kocsihoz, ezért visszaküldtem az eladónak. A jó darab sajnos nem érkezett meg időre, így a betervezett futóműfejlesztés elmaradt. Zárójelben megjegyezném, hogy a királyi posta azóta sem küldte el a tértivevényt, miszerint a címzett átevette a küldeményt, pedig még sürgősségi felárat is fizettem. Az összerakott autóval elmentem én is a Bandiékkal a Kakucsringre egy rövid tesztre.
A fő ok az volt, hogy a gyerek be volt sózva, mikor megyünk már a BMW-vel, és muszáj volt megautóztatni egy kicsit, mert tizenegy évesen még nem mehet föl a Hungaroringre. Szerelt egy csomót, nem lehetett neki csalódást okozni, versenypályára kellett vinni. A gólyalábakat már egyedül vette ki a kocsiból, csak a csavarokat lazítottam meg rajta, a többit már ő csinálta. Állati büszke voltam. A sok állásban a szelepszár szimmeringek kiszáradtak, ezért a kipufogóból felszálló diszkrét kék füst jelezte, hogy merre járok. Szerencsére ez később megszűnt. Kakucson úgy tűnt, minden rendben, csak Ákos fiam szólt kb. tíz kör után, hogy ki akar szállni, mert hányingere van. Hazajöttünk, felrakattam a slick gumikat, és vártam a nagy napot.
Soha nem voltam még a Hungaroringen, kíváncsi voltam milyen lesz. Magammal kapcsolatban egy érdekes jelenségre lettem figyelmes. A fülemen folyik ki ilyenkor az adrenalin. Annyira fel vagyok pörögve, hogy egy egészen furcsa eufórikus állapotba kerülök, megszűnik a világ, csak az aszfaltcsík marad, semmi másra nem tudok figyelni, semmi más nem jut az eszembe. Az első körökben a kigyorsításokon annyira nyomom spiccel a gázt, hogy szinte behorpad a tűzfal, a vádlim beleremeg, a sarkam nincs is lent a padlón. Ezt olvasva, kívülről úgy tűnhet, mintha egy őrült menne fel a pályára, pedig soha nem vagyok ennyire koncentrált.
Próbáltam végigtalálni a pályán, rájönni, mik lehetnek a jó ívek, de azért úgy, hogy közben állok a gázon. Sajnos megint jelentkezett az üzemanyag ellöttyenés problémája. A benzin minden jobb kanyarban átrendeződött a bal oldalra, és nagyon lassan tért vissza, ezért a jobb kanyarok után semmi erő nem volt az autóban, jobb kanyarból pedig elég sok van ezen a pályán. A célegyenes ráfordító után annyira nem ment a kocsi, hogy a célegyenes háromnegyed részét harmadikban fuldokló motorral tettem meg, és csak az utolsó negyedre tudtam negyediket kapcsolni. Az ötödik sebességre esélyem sem volt.
A második menet első körében finom remegés jelentkezett a kormányon, először arra gondoltam, hogy a fogasra kopott szélű gumi okozza. Keveset mentem még slicken, így rutinom sincs a viselkedésükkel kapcsolatban. A második kör elején a remegés felerősödött, el is határoztam, hogy a kör végén kimegyek a parkolóba, ránézek a kerekekre. Nem értem ki. A Mansell-kanyar előtt megelőzött a kerekem, a periférikus látásomban jelent meg, szépen végignéztem, ahogy pattog, majd beleáll a gumifalba. Láttunk már ilyet a tévében, érdekes volt élőben látni, de ezt most kihagytam volna. Megdöbbentő volt az erő, amivel a gumifalba csapódott a kerék, szinte lyukat ütött bele. Eszembe juthatott volna, hogy lelazult, volt már ilyen a praxisban, de annyira menni akartam, hogy csak a menésre koncentráltam. Szerencse a bajban, hogy jó helyen történt az eset, láttam, hogy van helyem, csak egyenesen tovább engedtem az autót, és megálltam a bukótérben.
Hogy a gumis (nem a ringen dolgozó srácok) nem húzta meg rendesen vagy csak simán lelazult a fokozott igénybevételtől, már nem fog kiderülni. Hülye voltam, benéztem. Szerencsére senkinek nem esett baja. Az összes kár az autón egy elkopott féktárcsa, a felni festése megsérült és némi gumi felkenődés a sárvédő élén. Tréleren érkeztem vissza a boxba.
Felmértem a károkat, leellenőriztem a meneteket, semmi bajuk, csak egy féktárcsa kellett. Otthon a polcon volt két garnitúra féktárcsa, Papp Tibi felajánlotta, hogy elvisz Gödöllőre. Felkaptam egy féktárcsát, és irány vissza. Gyorsan összeraktam az autót, és pont kiértem a harmadik körre. Próbáltam teletankolni, hogy ne löttyenjen el a benzin, de ez sem volt megoldás, mert nem sikerült jól a korábbi forrasztás, és igaz, hogy már nem folyt, de csöpögött a tank.
A harmadik menetben már kezdtem jobban menni, de jelentkezett a melegedés problémája. A mutató folyamatosan a piros tartomány alatt volt, a benzin továbbra is ellöttyent. Ebben a menetben tudtam először ötödiket kapcsolni, mert az autó túl volt tankolva, így viszont folyt a benzin. Sajnos még így is kihagyott a motor a jobb kanyarok után, és ez a jelenség körről körre erősödött ahogy fogyott a benzin.
2.32.108 volt a legjobb időm, ami szerintem nem is volt olyan rossz, figyelembe véve az autó és az én hiányosságaimat. Az autóé: túl magas, nincs kerékdőlése, utánfutása, kisebb kerék kell rá, pálya slickkel, hátul puha a rugó, gyenge a gátló, melegszik, jobb kanyarban ellöttyen a benzin. A melegedést meg kell oldani. Jelenleg egy nagy dízel hűtő van benne, ezért a gyári viszkó nem fér el a helyén. Télen nem is hiányzott még soha, de az első Slovakiaring előtt szereztem egy Lancia Thema td hűtőventillátort, mert egyedül az fért be a rendelkezésre álló néhány centis helyre, hátha a pályán majd kelleni fog, felkiáltással.
Dióspatonyban sem kellett a ventillátort bekapcsolnom, igaz azok a pályanapok hidegebb időben voltak, és a pályán is nagyobb volt a tempó. Most végig ment a ventillátor, de kevés volt a melegben. A boxban vettem észre, hogy a két ventillátorból az egyik időközben feladta a harcot. A benzin ellöttyenését egy puffer tartállyal tervezem megoldani, akkor nem lesz ilyen gondom a kanyarok után. Az nem megoldás, hogy csak tele tankkal megy az autó. Egyszer, ha lesz kedvem, szeretnék valami rendes futóművet az autó alá. Amúgy tökéletes, a motorban van elég akarat, nagyon imádom.
Az én hiányosságaim: egy lelkes, de közepes tehetségű hobbista vagyok, nem tudok semmit a pályázásról. Tíz éven át csak a hegyekben csapattam a hóban, zászlómon a csak keresztben - felirattal, ez pedig egészen más kávéház. Féktávokon nagyon sokat hagyok benne, szinte minden féktávom rossz volt. Néhányszor sikerült olyan rövidet venni, hogy finoman felúszott a kocsi, de túlfékeztem, és kicsi lett a bementeti sebességem. Néhány kanyarról már van sejtésem, miként kellene elrontani a végét, hogy a következő jobban kiadja, és nagyobb kanyarsebességet tudjak benne elérni. Egy-két helyen tudom, hogy sokkal több férne el, szinte csak át kellene lőnöm, de még elveszem. Nagyon látszik rajtam a rutin hiánya, sokat kell még tanulnom, figyelni, gyakorolni, beszélgetni a pályát jól ismerőkkel. Puruttya betegség ez a pályázás. Érzem, ahogy ez harc az idővel nevű ingovány kezd magába szippantani. Végem van, de nagyon élvezem.
