„Megálmodták, összerakták, értenek hozzá”

2012.10.16. 18:16

mge-1.jpg

A mai napon sajtótájékoztató keretében indította el átfogó kampányát a márkaszervizek előnyösebb megítélése érdekében a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete. Ennek központi eleme az egyesület, és az akcióban résztvevők által közösen indított weboldal, az ertunkhozza.hu, mely a márkaszervizek, független szervizek és a feketén működő műhelyek közti különbségekre hívja fel a figyelmet, illetve ad iránymutatást a megfelelő szervizeltetés és karbantartás fontosságáról.

mge (2 of 1).jpg

Erdélyi Péter, az MGE elnökének elmondása szerint a kampány több hónapig fog tartani, és a tervek szerint a már meglévő tizenhat márka nem végleges, hanem további gyártók is csatlakozni fognak. Az MGE sajtóközleményét alább olvashatják.

A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete legtöbb tagvállalata összefogott a márkaszervizek valós értékeinek bemutatására

„Megálmodták, összerakták, értenek hozzá”

 

Tizenegy MGE tagvállalat (16 márka képviseletében) úgy gondolta, hogy a 2009. évben bekövetkezett piaci összeomlás és négy év új gépjármű értékesítésének alacsony volumene, valamint a vásárlóerő csökkenésének következtében jelentősen visszaesett márkaszerviz forgalom miatt szakmai összefogásra van szükség annak érdekében, hogy végre valós értékek kerüljenek a köztudatba a gépjármű javítói szakmával kapcsolatban, és végre minden közlekedő megértse, hogy nem csak mozgásszabadságot jelent az autózás, hanem súlyos üzemeltetői felelősséget is.

Helyre kell tenni azt a tévhitet, hogy a márkaszervizek minden esetben drágán és a független szervizeknél nem jobb minőségben dolgoznak. Meg kell változtatni azt a tévhitet is, hogy az illegális, olcsó szervizekben történt javítás után az autó korának és futásteljesítményének megfelelő állapotban van, illetve a közlekedésbiztonsági követelményeknek mindenben megfelel. Ahhoz, hogy az autóval minden szempontból biztonságosan lehessen az utakon közlekedni a nélkül, hogy a bent ülőket és a többi közlekedőt veszélyeztetnénk, olyan szervizben kell javíttatni, amely rendelkezik képzett szakemberrel, megfelelő javítási technológiával, diagnosztikai és beállító műszerekkel és frissített javítási software-el és gyári, vagy igazoltan azzal egyenértékű alkatrészekkel.

Sajnálatos, hogy a márkaszervizekből kiesett munka nem a legális független szervizek felé áramlott első sorban, hanem a dinamikusan fejlődő fekete javítókat részesítette előnyben. Tudatában vagyunk annak, hogy minden legális javítónak helye van a piacon, azonban a feketegazdaságban működő, kétes alkatrész beszerzési forrásokra alapuló, bért, járulékot és adót nem fizető, a környezetre és a közlekedés biztonságára fittyet hányó „vállalkozóknak” nem lehet helyük ebben az ágazatban sem.

Célunk az, hogy bemutassuk azokat a valós és hiteles értékeket, amelyeket a márkaszervizek képviselnek, és amelyek fontosak valamennyi autós számára. 

A márkaszervizek gyárilag rögzített normaidőkkel, azaz óradíj korláttal, gyári szerszámokkal, műszerekkel, naprakészen frissített software-ekkel, a gyár által kiképzett szerelőkkel olyan javítási minőséget garantálnak, amely a gépkocsi korának és futásteljesítményének megfelelő eredeti állapot helyreállítását jelenti. A részletes számla egyben az elvégzett munka és a beépített alkatrészek garanciáját is megtestesíti. A gyári javítási technológia és alkatrészek garantálják, hogy a gépjármű a közlekedésben biztonsággal vehet részt és a benne ülők, illetve az útvonalon érintett többi közlekedő nem kell, hogy osztozzon annak a kétezer embernek a sorsában, akik Európa útjain évente műszaki hiba miatt halnak meg, vagy annak a 128 ezer embernek a sorsában, akik kórházba kerülnek e miatt.

Egy működő és hatékony gazdaságban nem kell megmagyarázni, hogy miért a legális gazdaság az, ahol a kereskedelemnek és szolgáltatásnak folynia kell.  A gépjárművet üzemeltetőknek, vezetőknek nem csupán szabad mozgási lehetőséget biztosít az autó, de kötelezettséget is ró rájuk. Az üzemeltető felel gépjárműve műszaki állapotáért, biztonsági berendezéseinek működéséért a mellett, hogy a vonatkozó, és a gépjármű teljes életútjára hatályos jogszabályokat is be kell tartania. A javításról kapott számla az üzemeltető, tulajdonos garanciája pénzügyi és jogi szempontból egyaránt. 

Amikor valaki gépjárművet vásárol, konkrét elképzelése van arról, hogy miért az adott teljesítményű, méretű, márkájú autót választotta. A javításokat követően ez az igény változatlan marad, aminek teljesülését a márkaszerviz tudja egyértelműen garantálni.

Az autóban, amit vezetünk szeretteink, kollégáink, barátaink, ismerőseink ülnek. Az ő biztonságuk a legfontosabb. Meggyőződésünk, és ezt nemzetközi kutatási eredmények is igazolják, hogy ezt a biztonságot a márkaszervizekben végzett javítás garantálja legjobban.

A gyár megálmodta és összerakta az autókat, a márkaszervizeket pedig kiképezte és minden tudással, eszközzel ellátta, hogy értsenek hozzá.

További információval, készséggel rendelkezésre állok.

 

Erdélyi Péter

*********

Ugye Ön sem akar közéjük kerülni!

 

Az Európai Unió területén, az utakon minden évben mintegy 2000 ember szenved halálos balesetet a gépjármű műszaki hibája miatt. Az Európai Unió területén, az utakon minden évben mintegy 128 000 ember szenved súlyos személyi sérüléssel járó balesetet a gépjármű műszaki hibája miatt. Magyarországon (azonos arányt figyelembe véve), az utakon minden évben mintegy 70 ember szenved halálos balesetet a gépjármű műszaki hibája miatt.

Magyarországon (azonos arányt figyelembe véve), az utakon mintegy 5000 ember szenved súlyos személyi sérüléssel járó balesetet a gépjármű műszaki hibája miatt.

 

Ugye Ön sem akar közéjük kerülni!

 

Ha a balesetet műszaki hiba okozta, akkor a balesetet okozó jármű vezetője az elsődlegesen felelős,akár büntető jogilag is. Ha Ön ezt a felelősséget nem akarja magára húzni, akkor gépjárművét, különösen annak világítási rendszerét, futóművét, fék- és kormány rendszerét mindig olyan műhelyben javíttassa, amely biztosan rendelkezik a megfelelő szakmai tudással, szerszámokkal, műszerekkel és alkatrészforrással, az elvégzett munkáról és a beépített alkatrészekről részletes számlát ad. Ez az egyetlen dokumentum, amely kihúzhatja Önt a bajból, amelybe került. Ön, mint a gépjármű üzemeltetője, tulajdonosa, vezetője felelősséggel tartozik azért, hogy a járműve a biztonságos közlekedésre alkalmas legyen minden közúton töltött pillanatban. Ezt a felelősségét megszüntetni nem tudja, de a saját biztonságát szolgálja, ha részletes számlán tudja igazolni az elvégzett javítási munkákat. Őrizze meg számláit!

A javítási munkák elvégzésére keresse fel a jármű márkájának megfelelő márkaszervizt. Ha független szervizbe viszi járművét, előtte győződjön meg róla, hogy az adott javító rendelkezik a javítás elvégzéséhez szükséges műszerekkel, szerszámokkal, és szakmai tudással.

 

Mindig kérjen olyan számlát gépjárműve szervizéről, javításáról, amelyen a

beépített alkatrészek és az elvégzett munkák világosan láthatók.

 

A számla = garancia = biztonság.

 

Ne mondjon le róla!