Erőtlen és iszákos nagypolák

2002.01.10. 11:04

A legérdekesebb, hogy néha (melegedéstől csaknem függetlenül) mintha megtáltosodna, egész jól megy. Megjegyzem, ez nagyon ritka.

Doki úr!
Szerencsétlen autómnak (Polski FSO) bizony több - lehet hogy egymással összefüggő - hibajelensége is van.
1. Rettenetesen erőtlen, ez alatt azt értem, hogy 3-4 emberrel már egy gyengébb emelkedőn komolyan is vissza kell kapcsolni, akar teljesen üzemmeleg motor esetén is, de ha egyedül ülok benne, akkor sem húz úgy ahogy egy 1500-ös motornak illene. (Volt már Polskim korábban is, több is, meg másét is vezettem, és mindegyik játszva megette volna ezt)
2. Hideg állapotban egy bizonyos fordulaton (3-ban pl. 50km/h körül) nagyon hangosan berezonál a motor, ez a motor melegedésével apránként csökken, teljesen üzemmeleg motornál már alig hallható. Addig viszont olyan mintha a végét járná szegény. A zaj nem csak gyorsításkor, motorfékkel való lassításkor is jelentkezik azon a fordulaton. (E felett a fordulat felett megint jó a hangja, és 3-ban 100-ig simán ki lehet húzatni)
3. Iszonyat sokat fogyaszt. Városban ha egyedül ülök bent és nagyon rövid lábbal vezetek, az átlag 12-13 liter, de nemrég egy hosszabb uton (150 km) 15 literre jött ki, 5 emberrel a fedélzeten. Ez Polskinak baromi sok, nekem volt korábban olyan is amelyik 9-ből megállt városban.
4. Nagy hidegekben előfordul hogy 1, rosszabb esetben 2 henger el sem indul, csak pár száz méter megtétele után.
5. A legérdekesebb hogy néha (melegedéstől csaknem függetlenül) mintha megtáltosodna, egész jól megy. Megjegyzem, ez nagyon ritka.
6. A végsebessége legjobb esetben sem ment 130 fölé, ami megintcsak nem illik a nagypolskihoz.
Megjegyzések:
A szennyezőanyag-kibocsátása ezek ellenére nagyon jó, a zöldkártyám friss és nagyon simán megkaptam, szóval talán a kompresszióval nincs nagy gond, bár még nem mérettem.
A levegő es benzin szűrőket ősz elején cseréltem, hasonlóképp a gyertyákat és a gyújtáselosztót is, a karburátort teljesen szétszedtem és kipucoltam, kifujattam. 120 főfúvóka és 135 gyorsító, az előgyújtást csak fülre tudtam beállítani, de nagyjából jó az is. Próbálkoztam vele egy darabig, úgy tűnik a mostani beállítással megy a legkellemesebben.
Előre is kösz
Péter
(2001. 12. 14.)

Neked sem ártana konkrét dolgokat mérni a motoron. Kompresszió! (Ez utal arra, hogy a vezérműlánc valóban megfelelő pozicióban köti-e össze a főtengelyt a vezérmű tengellyel? Beállítani a szelep hézagokat. (Természetesen a kompressziómérés előtt!)
A megszakító hézagot és az előgyújtást pontosan beállítani, az előbbit zárásszögmérővel kontrollálni, az utóbbit pedig stroboszkóppal pontosítani! Előtte természetesen ellenőrizni a vákuumos és a röpsúlyos előgyújtás szabályzó működését!
A porlasztót szétszerelni, kitisztítani és beállítani a megfelelő úszó szintet. A két torokban kicserélni a benzin- és a levegő fúvókákat az előírt méretre! (Amit itt leírtál az nem az!)
Ezek után beindítani a motort és bemelegíteni, üzemmeleg állapotban beállítani a megfelelő CO-értéket és ellenőrizni, kinyit-e a második torok a porlasztón, aminek vákuumos nyitása megfelelő fordulaton és terheléskor történik!
De ezeket a dolgokat mindenképpen bízd olyan szerelőre, akinek megvannak a megfelelő műszerei és tapasztalata. Még es dolgot ellenőrizni kell: a szívócsonkot a fékrásegítővel összekötő vákuumcső milyen állaptban van, mert a 125-ös Polskin kicsit nehéz jól elvezetni és könnyen kirepedhet!


Írja meg egy emailben, milyen autója van (márka, típus, évjárat, és ha olyan a hiba akkor motor- és alvázszám), és mik a tünetek. A kérdést továbbítjuk szakértőnknek. Ha lehet, használjon ékezeteket, és ne küldje el többször a levelet! Az egy típushoz kötődő korábbi kérdéseket, illetve a Doki válaszait a katalógusban könnyen megtalálja. Korábbi esetre visszautalva kérjük írja meg, melyik válaszban volt róla szó.

A választ postafordultával AUTÓDOKTOR rovatunkban olvashatják. Természetesen csak a problémák egy része orvosolható távgyógyításos módszerrel, mindenki maga döntse el, milyen mélységig mer bemászni a motorházba.

Bizonyos esetekben nem ajánlatos házilag bogarászni, ilyenkor természetesen telefondoktorunk is azt javasolja majd: forduljon szakszervizhez.

A totalcar telefondoktora:
Dergez Attila autószerelő, általános orvos. Javít Trabanttól japán autóktól 600-as Mercedes-ig gyakorlatilag mindent. Szíve csücske a német autók, de jöhet angol, francia, olasz, orosz, vagy akár SAAB.