HiFi tisztogatás, nyáron rángató Escort

2001.05.30. 10:09

Megfigyelésem szerint 3.-ban 60 fölött, 4.-ben 80 fölött, 5.-ben 90 fölött nem rángat. Kénytelen vagyok 100-zal járni, de sokszor muszáj konvojban közlekedni alacsonyabb állandó sebességgel, na meg rendőrök is vannak, és olyankor együtt kell élni ezzel a rángatással, ami határozottan kényelmetlenné, kellemetlenné teszi az autózást.

Tisztelt Autódoki!
Egy 97-es Rover 214 Si-vel rendelkezem, amelyik közel 115 ezer km-t futott. Igazán rosszat még ha akarnék se tudnék írni róla (attól eltekintve, hogy négy év után a gyári immobiliser teljesen indíthatatlanná tette az autót, úgyhogy vontatás volt műsoron), viszont már pár hónapos (!) kora óta jelentkezett nála egy igen kellemetlen zaj.
Abban az esetben, ha 90 fokban parkoltam és teljesen alászedtem neki, az utolsó egynegyed kormánytekerésnél egy igen ijesztő, mély és hangos fémes súrlódó hang jelentkezett. Kb. úgy, mintha egy fémasztalt egy betonpadlón tolnak.
A budapesti szaxszervizben természetesen nem sikerült prezentálni a fenti produkciót, ami később egyre ritkábban jelentkezett, később teljesen megszűnt magától.

Később viszont (kb. 1 éve) szintén bizonyos időszakonként jelentkeznek furcsa zajok. Menet közben (70-80 km/óra felett) ha a kormányt középállásból enyhén balra vagy jobbra kimozdítom, akkor vékony, nagyon magas ciripelő hangot hallok. Ha a kormányt visszatekerem egyenesbe, akkor ez megszűnik. Ez főleg nagy ívű kanyarokban jön elő. A fent leirt problémák egyébként semmilyen műszaki problémát nem okoztak eddig, csupán aggasztanak. Egyébként első tulajdonos vagyok, betartom a 20 ezres kötelező olajcserét, az autót pedig apróbb (csak) karosszériás baleseteken kívül nem érte nagyobb trauma (motor, futómű sértetlen).
Amennyiben van tipped szivesen venném, hogy hol kellene a hibát keresni.

2. Szívesen venném a tanácsot, hogy maradjak-e a gyári klímaberendezésnél, vagy esetleg érdemes mást beépíttetni. Netalán egy korábbi válaszodban említett Kovács Kálmán kollégádnál lehetne érdeklődnöm?
Válaszodat előre is köszönöm.
Üdv, Szabolcs
(2001. 05. 09.)

Az egyszerűbbel kezdem. A gyári klímánál hatásosabb, üzembiztosabb és komolyabb nem nagyon létezik egyetlen típushoz sem. Reális anyagiakban gondolkodva! De! A gyári klíma is igényel bizonyos szervizelést! Ajánlott évente a nyári szezon előtt, de legritkábban kétévente a gáz rendszerében a nyomást ellenőriztetni, mert ettől nagymértékben függ az élettartam mellett a hatásossága is a szerkezetnek.
A gyári klíma egy úgynevezett klímás előkészítésű karosszériába kerül beépítésre. Ez nem csak annyit tesz, hogy megvannak a kezelőszervek és az annak megfelelő elektromos hálózat is, hanem sok más vonatkozásban is eltér az ilyen autó felépítése. Szellőzőcsövek kialakítása, hőcserélő miatt a lecsapódó pára elvezetése, utastér szigetelése, stb. Persze ezek mind-mind a klímás előkészítésű kocsi javát szolgálják.
Az általam említett szakembert, vagy bárki más ilyen irányú képesítéssel rendelkező és ezzel foglalkozó szakembert megkeresve egyéb tanácsokat is kaphatsz, melyek a klímás kocsi gondozását használatát segítik és az esetleg ezeknek a munkálatoknak az elmaradásából eredő gondokat segítenek leküzdeni.
Szervo kormány. Mert hogy az említett furcsa zajok szerintem ettől erednek! Kétévente ebben az egységben is illik olajat cserélni, de ha nem muszáj, ne otthon végezd, legalább is ne úgy, hogy nincs igazán képzett segítség. Ugyanis vagy nem sikerül az egész rendszert leüríteni, vagy mire sikerül kilégteleníteni, a szivattyú nem éli túl!
Ha az olajcsere és a hajtószíj feszességének, állapotának ellenőrzése nem vezet eredményre, írj újra, és a további teendőket is felsorolom.
Egyébként, ha a kocsi álló helyzetben, de járó motornál is produkálja az említett zajokat, érdemes első lépcsőben levenni a szervo szivattyú hajtószíját és megpróbálni. Ha a "reszelőkórus" így elmarad, 100%, hogy itt kell a bibit keresni! Ha nem kussol el a hang, tovább kell bontani egyesével a hajtó szíjakat. A szíjak levételekor kézbe lehet venni azokat és ellenőrizni, milyen állapotban is vannak?


Hello Doki!
Arról szeretném megkérdezni a véleményedet - lehet, hogy nem ideillő a kérdés - hogy az autóban lévő hifi berendezést kell-e időnként tisztogatni. Gondolok itt arra, hogy például az ajtókban lévő hangszórók elég sok port kapnak, mondjuk a magnó is, esetleg ha kitisztítják őket időnként, növeli-e az élettartamukat? Egyáltalán lehet-e őket valahol tisztíttatni, vagy jók azok úgy, ahogy vannak? Ha kell néha pucoltatni, hol célszerű ezt elvégeztetni, márkakereskedő, spéci hifi szerviz?
Válaszodat előre is köszönöm, további jó munkát, és türelmet a kérdésekhez!
Leon
(2001. 05. 08.)

Na végre! Ez a kérdés a szívem csücske, mert az én verdámban is azóta szól tényleg szépen a zene, mióta időnként egy barátom, (aki ért is hozzá,) kitisztogatja a motyót. A CD-egységet és a magnót egyaránt érdemes évente kivetetni és kitakaríttatni, a mechanikus részeket megkenetni. Egy Hi-Fi szerelésben jártas szakembernek ez csak néhány órás mutatvány az áramkörök, a hangszórók és az erősítő(k) kimérésével együtt. Sajnos nekem a harmadik mélynyomóm pukkadt ki, mire eljutottam egy olyan szerelőhöz, akinek eszébe jutott kimérni, mennyire kocka jelet ad az egyik erőlködőm. (sinusos helyett!) A javítás nem egészen 4000 Ft-ba került, de a négy mélynyomó ennek a sokszorosa volt. A negyedik ma is szól, bárhogy kínzom az 1KW-os erősítővel.


Hello Doki
Most állok egy '98-as 1.3-as Swift-tel (automata+klima) 30 ezres szerviz előtt, és már csak 500 km illetve némi pénz választ el a szerviztől.

A kérdésem előre is az lenne, hogy mit lenne érdemes mondanom, hogy átnézzenek és odafigyeljenek. Nem szeretném 2-3 alkalommal visszavinni, mert maguktól nem mozdulnak rá a dolgokra.
Ami jelenleg zavaró:
- hideg motornál indítózás után (pöccre indul) csúnya kopogó, amolyan dízeles hangja van, de csak pár másodpercig.
- alapban hangosabb lett az autó az utóbbi időben, főleg alapjáraton hallani, van rajta sportkipuf, de ez a hang előről jön, és szerintem a szelepek lehetnek a ludasak. Azt hiszem 30 ezer km-nél kell szelephézagot állítani, ugye?
- az alapjárat kicsit instabil. Van, amikor tök jó, fordulatszám szerint 800-900 között van, fülre is szép lassan pörög, de van amikor (pl. a következő lámpánál) már 1000-1100-ra áll be, és nem mozdul. Hallhatóan jobban pörög, szóval nem a fordulatszámmérő hülyéskedik. Van, amikor fél perc állás után leviszi magától, de van amikor elfelejti.
Ja ezek mindig D -váltóállásban vannak, ha kiveszem üresbe, akkor általában felmegy 1100-ig majd szépen lelassul 900 köré. De így is néha elfelejt 1000 alá menni.
Lehet hogy az a hülye alapjárati motor szívat?

Ezen kívül elől Lockheed, vagy hogy írjak fékpofák vannak, a fékhatással nincs is gond, de menet közben, főleg ha fal mellett megyek és visszaverődik a hang, egy csikorgó hangot lehet hallani.
Ha picit rálépek a fékre, abbamarad, ha felengedem folytatódik. Néha kanyarodás és fékezés közben fura tompa berregő hangot ad. Azt hiszem ennyi, bocsi ha hosszúra sikeredtem :)
Koszi, Mickey
(2001. 05. 08.)

Ezeket a panaszokat tetszőleges sorrendben mind add elő a szervizben! Remélhetőleg orvosolni is fogják. A fék hangja egészen biztosan nem a betét anyagával van összefüggésben, hanem vagy a munkahengerek dugattyúit kell kitisztítani és megjáratni kellő alapossággal, vagy a féknyergek csúszkáit. Esetleg a betétek rezgés csillapítóit kell kicsit utána feszíteni! Ez egy füst alatt egy alapos első fék revízióval meg is oldható.
Mivel a gép automata váltós, a kisebb motorfék hatás miatt a fékek alaposabb gondozást igényelnek és ennek ellenére is rövidebb a kopó alkatrészek élettartama mintegy 30-50 százalékkal! Tehát ha a tárcsáknak válla van, fel kell őket szabályozni. (Egészen a megadott minimum méret határáig szabad is.)
Az általad leírt km-állásnál illik a szelep hézagokat beállítani, a gyertyákat, levegő szűrőt, olajat, olaj szűrőt, elosztó fedelet és rotort mindenképpen cserélni! Én még ezek mellé javaslom a régi üzemanyag filtert is szabadságolni! (Merthogy Magyarországon vagyunk ugye, az alternatív üzemanyagok ősi földjén.)
A motorrevízió utáni műszeres ellenőrzés és beállítás során a teszter műszer egészen biztosan ki fogja jelezni, ha más egyéb hiba is van a kocsi motorjának vezérlő rendszerében. Csak annyit kell elérni, hogy használják is a műszert a szerelők. (Na erre nem szeretnék tanácsot adni, hogy kell ezt elérni. )


Kedves Doki!
Van egy Rover 420Di típusú 96'-os járgányom. Az a problémám vele hogy 4. sebességben , ha 80-ról 100-ra gyorsítok, remeg az autó. Ha elveszem a gázt, akkor rendesen fut, ha lassítok akkor sincs problem. Mi lehet a gondja? Jártam már vele egy-két szerelőnél de egyik sem tudta.
Üdv, András
(2001. 05. 08.)

Kezdődő motor-, vagy váltó tartóbak problémára gyanakszom, esetleg a kipufogó rendszer valamelyik dobja kezd belül szétégni és ezen a bizonyos fordulaton és terhelésen aztán beremeg a "bele". A bakokat kiszerelve lehet biztosan megvizsgálni, mert ennél a típusnál sikeresen dugták el a "rizsszemű angol mérnökök" az avatatlan szemlélő elől.


Tisztelt Doki!
Az előzmények:
1992-es évjáratú Opel Vectra A 2.0I típusú személygépkocsim van. (2001.0
Egy pár hónapja hidegindítás után, amikor elindulok a jobb eleje felől enyhe kopogó (mintha a műanyag sárvédő dob fémmel összeütődne) hang hallatszik. Álló helyzetben nincs ez a kopogó hang, minden normális. Ez (az út minőségétől függetlenül) csak menet közben és csak egy pár percig tart.
- - -
Azóta megtörtént a sárvédő alatti műanyag rész vizsgálata. Nem az okozza a hanghatást. Azonban, ha az autó jobb elejét lenyomom és hirtelen felengedem, akkor ugyanaz a koppanó hang hallatszik csak sokkal csendesebben. Előre is köszönöm a segítséget.
Üdvözlettel: Laci
(2001.05.10.)

Na, innentől kezdve már csak a futómű hibája okozhatja a kopogást! Azt viszont, hogy melyik alkatrész is a bosszantó tettes, már inkább bízd szakemberre, hogy megkeresse, mert egyszerűbb megemelni a kocsi elejét és átrángatni, mint tippelni látatlanban.
Gömbfej, toronycsapágy, lengéscsillapító megmozdult dugattyúja, stabilizátor. Az elméleti tippskála széles.
Ha nem tudsz továbblépni, keress meg!


Kedves Doki !
Egy 1987-es Ford Escort benzines 1.4 L kocsit vettem tavaly februárban 97 (197, 297?) ezer km-rel. A motorkód FUC. A motor jól húz, nem eszi az olajat, csak rángat, ha már teljesen bemelegedett.
Általában úgy kezdődik, hogy amikor először megyek állandó sebességgel (pl. 50-60 ), és innen finoman vagy durván gyorsítani próbálok, betyárul rángat és nagyon nehezen gyorsul.
Ha visszakapcsolok (pl. 3.-ba) javul a helyzet, de nem szűnik meg a rángatás. Megfigyelésem szerint 3.-ban 60 fölött, 4.-ben 80 fölött, 5.-ben 90 fölött nem rángat. Kénytelen vagyok 100-zal járni, de sokszor muszáj konvojban közlekedni alacsonyabb állandó sebességgel, na meg rendőrök is vannak, és olyankor együtt kell élni ezzel a rángatással, ami határozottan kényelmetlenné, kellemetlenné teszi az autózást.
Ezt a mókát tavaly nyáron abbahagyta, aminek igen örültem, majd ősszel, télen ismét végig rángatott. Minél hidegebb volt az idő annál inkább, de csak üzemmeleg állapotban. Hideg motorral szívatóval vagy akár anélkül is jól húzott, nem rángatott. A baj az, hogy már itt a nyár és még mindig rángat. Elvittem szerelőhöz, kitisztította a karburátort, javaslatára kicseréltem a gyertyákat gyári Motorcraft típusúra, de semmi változás.
Megoldást nem tud, javaslata, hogy elkezd próbálkozni a karburátor felől, ha nem talál semmit, folytatja a gyújtással, de nem tudja biztosra mondani, hogy meg lesz a hiba oka. Én meg nem tudom mibe fog ez nekem kerülni. A bosszantó az, hogy nem állandó a jelenség, tíz használat során (távolságtól függetlenül akár 100 km-számra is bírja a rángatást, én nem annyira) hét alkalommal rángat, egyébként nem. (Persze a szerelőnél, próbaúton nem rángatott.)
Lehet ez alapján valamit javasolni a hiba megszüntetésére, vagy marad a próbálkozás?
Tisztelettel, Görömbei István
(2001. 05. 08.)

Először is az alapvető dolgokat kellene ellenőrizni a motortérben. Vákuumcsövek állapota, vákuumos szabályzó membránjának épsége a gyújtáselosztó oldalán, benzinszűrő állapota, gyertyák, elosztófedél, rotor, gyújtókábelek állapota, motor alapvető értékeinek beállítása.
Ha minden rendben van, a benzinpumpa működését sem árt kontrollálni!
Következő lépcsőben a biztosítéktáblát ajánlom kitisztítani, és a motortérben található elektromos csatlakozókat, testkábeleket.
Ha jól gondolom a leírtakból, ez a motor egy Weber DFTM típusú porlasztóval van szerelve gyárilag. Ha nem írd meg a karburátor pontos típusát! Aztán érdekelne még az is mennyire csendes a motor járása (kattogó, szelephézag csattogására emlékeztető hangja van-e?)
A fék nem lett-e ennek a hibának a jelentkezése óta keményebb kicsit? Nincs-e kirepedve a fék szervo rásegítőhöz vezető vákuumcső?
Ha mindezeket ellenőrizték a kocsin és nem vezetett eredményre, vagy fond be a szemöldököd, vagy az általam kért néhány dolgot írd meg és lesz egy-két hajmeresztő tippem is. Elsősorban, mintegy 99%-os biztonsággal az üzemanyag ellátó rendszerben kell a hibát és életed megkeserítőjét keresni! (Ha nincs anyósod is!)


Írja meg egy emailben, milyen autója van (márka, típus, évjárat), és mik a tünetek. A kérdést továbbítjuk szakértőnknek. Ha lehet, használjon ékezeteket, és ne küldje el többször a levelet! Az egy típushoz kötődő korábbi kérdéseket, illetve a Doki válaszait a katalógusban könnyen megtalálja.

A választ postafordultával AUTÓDOKTOR rovatunkban olvashatják. Természetesen csak a problémák egy része orvosolható távgyógyításos módszerrel, mindenki maga döntse el, milyen mélységig mer bemászni a motorházba.

Bizonyos esetekben nem ajánlatos házilag bogarászni, ilyenkor természetesen telefondoktorunk is azt javasolja majd: forduljon szakszervizhez.

A totalcar telefondoktora:
Dergez Attila autószerelő, általános orvos. Javít Trabanttól japán autóktól 600-as Mercedes-ig gyakorlatilag mindent. Szíve csücske a német autók, de jöhet angol, francia, olasz, orosz, vagy akár SAAB.