Iszákos Mondeo és Hyundai, kopott bütyök

2001.10.15. 21:53

A 2. és 4. hengernél a baloldali vezerműtengely-bütykök kopasa a csúcsoknál kb. 4-5mm volt (nem tévedés, megmértem). A bütykökön berágódás nyomai is láthatóak. A többi bütykön szemmel sem berágódás, sem kopás nem látszott. A motor egyébként pöccintésre indul, jól húz, bár a fogyasztás az utóbbi 1,5-2 évben folyamatosan emelkedett városban 8 literről 9-9,5-re.

Hello doki!
Lenne egy 1.6, 75 LE Octavia 2000-ből. Ami nem tetszik benne a váltó hangja tolatáskor: bent nem hallatszik, de múltkor meghallgattam kívülről (a húgom tolatott fel-le az utcában) és elég szörnyű volt.
Legalább 3x olyan hangos mint vártam. Tolatásnál ugye alapból hangosabb, de ez szerintem túl hangos és egy "nagy" kattanással lehet kapcsolni.
A járművet a 30 ezres szerviz után vettem. Én váltóolaj elégtelenségre tippelnék, várom tanácsod.
köszi, rizo
(2001. 09. 22.)

Mindenképpen érdemes a váltóolajat lecserélni. Mielőtt leengednéd, mindig a betöltő csavart kell meglazítani és kivenni, mert ha ez problémás, akkor jobban rá lehet készülni. Ezen kívül ez a szintjelző is, ha kevés volt az olaj, azt egyből látod is.
Castrol EP 70W-90-es olajat javaslok, ezt szereti téli és nyári üzemben is.
Azért elképzelhető ám az is, hogy csak neked tűnik ez a dolog túl zajosnak. A hátramenet kapcsolása is mindig zajosabb, mint az előre meneti fokozatoké, mert ez az egyetlen tolókerekes fokozat.


Szia Doki!
Van egy 1989-es 120L-es Skodám. A problémám az autóval, hogy a gyújtáselosztóban az alaplap mintha nem állna központosan. Így csak egy típusú megszakítóval tudok hézagot állítani. Olyat viszont már nem kapok. Új megszakítóm van otthon több típusú is, de ezekkel nem lehet hézagot állítani. Tehát nem a megszakító a hibás. Kérlek segíts mert már nagyon időszerű a csere.
Koszi, Csaba
(2001. 09. 24.)

Gondolom, eléggé kopott és elhasználódott már az a gyújtáselosztó. Ki kell szerelni és megnézni, mennyire lóg a tengely perselyezése, illetve az alaplap csapágya? Utóbbi azért van, hogy a vákuumos szabályzó hirtelen gázadáskor növelni tudja az előgyújtás értékét az egész alaplap forgásiránnyal szemben történő elforgatásával.
Ha csak az alaplap csapágya kopott, és a tengely nem lóg, kapható külön alaplap is nem túl drágán. Ha a tengely perselyének is vége, érdemes egy jó állapotú bontott elosztót venni valamelyik bontóban és azt kitisztítva, új megszakítóval és kondival beszerelni! Az új cucc ára 15 ezer Ft körül mozog.
Beszerelés előtt könnyebb beállítani a megszakító hézagot, és ne felejtsd el a megszakító bütyköt kenő kis filclapot KICSIT (!) megolajozni! Ellenőrizd a vákuumszabályzó membránját is, hogy működik-e?


T. Autódoki!
Van egy 92-es Opel Vectrám (190 ezer km futásteljesítménnyel, 1.6i), ami ritkán, de a legrosszabb pillanatokban (külföld, teljes család utazik, stb.) megijeszt, és megállásra kényszerít a motorhibát visszajelző lámpa kigyulladása miatt, bár még sohase okozozott végzetes megállást.
A legutóbbi eset ma történt: az egyik osztrák autópályán kb. 1 órányi 140-150 km/h "száguldozás" után kigyulladt a lámpa, megálltam a leállósávban, néhány perc szünet után teljesen normálisan tovább lehetett vele menni, kb. 5 km után újra kigyulladt, ismét szünet, indulás néhány perc múlva. Ezt néhányszor eljátszottam, majd úgy döntöttem, hogy bármilyen alsóbbrendu úton is, de leglább Magyarországra visszaérek (legalább ne kelljen a horribilis osztrák javítási számlát állnom). Ezután minden gond nélkül (és további lámpa visszajelzés nélkül) Bp-re értünk, foúton-autópályán (igaz 120 fölé nem mertem hajtani).
Vagyis látszólag semmi végzetes nem történt, de azért ez biztos nem természetes a jelenség.
Ha elviszem egy (hazai) szervizbe, akkor már rég törlődik a hibatároló, és még hülyének is néznek, vagy rosszabb esetben jó pénzért a komplett motorvezérlést kicseréltetnék.
Én a magam módján a motor túlterhelésére gondolnék, bár ennek ellentmond, hogy a hűtővíz homérséklete a visszajelző műszer szerint a 90 Celsius fok felé járt csak. (A műszer valószínűleg jó, mert városban illetve hegymenetben 90 fok körül mutat).
Tisztában vagyok vele, hogy az autók diagnosztikája nem e-mail műfaj, azonban kérem, hogy segítsen, milyen módon lehetne analizálni és javítani a fenti hibát.
Igazából már azzal is sokat segítene, ha tudna egy olyan autószerelő műhelyt ajánlani, ahol tisztességesen ki tudnák deríteni (és javítani) a leírt jelenséget.
Üdvözlettel:
Vég László
(2001. 09. 24.)

Nem túl pontos a megfogalmazás. A motor hőmérséklete 90 fok fele körül volt? Ez azt jelenti, hogy messze az üzemi hőmérsékletet jelentő 90 Celsius alatt? Ha igen, a termosztátot ki kell cserélni!
A computer a jegyzett hiba kódot nem felejti el, mert azt a memojában elraktározza, ha 4 sec. időtartamot meghaladó ideig állt fent.
Tehát érdemes egy TEC-mérést végeztetni a kocsin. Itthon sem ennyire hülyék ám a szervizek ehhez a nem éppen tegnapi fejlesztésű motorhoz, aminek ráadásul sűrűn jelentkező típushibája a jelzett tünet!
És nem is kell feltétlenül a javítást kérni, hogy a műszeres mérést elvégezzék. Azt sem hiszem, hogy komplett vezérlő computert akarnának cserélni bárhol emiatt.


Üdv, Doktor Úr!
Éppen autóvásárlás előtt állok, a jövendőbeli valószínűleg Peugeot 205, vagy Ford Escort lesz, 1.3-as, 1.6-os motorral. Tanácsot szeretnék kérni, ezeknél a típusoknál mire kell figyelni a vásárláskor? Mennyi az a futott km, amennyivel még érdemes ezeket a típusokat megvenni (évi 10-12 ezer km-t használnám)?
Előre is köszönöm, FluID
(2001. 09. 24.)

Nem értem. Elég sokszor leírtam már mire is érdemes és kell figyelni egy kocsi vásárlásakor. Elég egy kicsit visszakeresni ugyanitt. Nem kevésszer azt is kifejtettem részletesen, miért nem kimondottan a kilométer számláló állása domináló tényező egy kocsi műszaki állapotának szempontjából. Leírtál két típust.
Ezekből néhány évjárat jöhet szóba. Escortból több. Minden évjáratban vannak változtatások, fejlesztések, (javított technika).
Ekkora átfogó képet nem tudok, és nem is akarok nyújtani, mert olyan napi gondokkal küzdő autósok elől venném el az időt, akik tényleg várják a szükséges segítséget, hogy kocsijuk talpra állhasson, esetleg olyan gondokból is, amihez még a szervizben sem tudtak segítséget nyújtani.
Ez pedig ennek a rovatnak a valódi célja első sorban.
De ha kiválasztod jelöltedet, és esetleg kételyeid vannak vele szemben, vagy konkrét kérdéseid, mielőtt döntenél, írj, segítek amennyit így levelezőn lehet!


Kedves Doki!
Nemrég vettem egy Ford Mondeo 2,0 Ghia-t (1998. évjárat). Ha hosszú úton használom, a fogyasztás 7-8 l között megáll, de ha csak a városban, akkor 15-16 l közötti fogyasztást produkál. Mi lehet ennek az oka? Tudnak-e ezen szervizben állítani?
Köszi, kardos
(2001. 09. 24.)

Persze. Egészen biztosan található oka a városi túl fogyasztásnak. De azért remélem nem a Rákóczi úton méred a városi fogyasztást csúcsban oda-vissza.
Ha írtál volna egy motor kódot is(ami a motorszám eleje), lenne egy-két tippem is, mitől lehet városi forgalomban ilyen kis torkos a darab!


Helló doki!
Nekem egy Excellem van, ami az amerikai verziója a Hyunday Ponynak. Szeretem mert klímás és automata, bár előnyei ebben ki is merülnek. A kérdésem és problémám a következő:
A fogyasztása tetemes 13 liter/100 km a CO-ja pedig fordulaton 6 százalék fölött van, ami igen meglepő mert az autó lambda szondás, és mikuni karburátoros. Egy ismerősöm szerint a szonda jó, de valamilyen okból kifolyólag nem tudja beállítani a karburátort, hogy a helyes értékeket produkálja. Mi a teendő ilyen esetben? Még talán annyi, hogy a Hyundai Hungary nem ismeri ezt a modellt mert "amerikai verzió".
Tisztelettel, O Csaba
(2001. 09. 24.)

Mire alapozza az ismerősöd, hogy a szonda jó?
Egyébként nem ártana egy alapos motor revíziót végezni a kocsidon, amiben legyen benne egy porlasztó tisztítás és beállítás is!
Ami öreg a szerelvények közt, (gyertya, légszűrő, fedél, rotor, stb.) azt ki kell cserélni, és a szelephézagokat is be kell állítani. Ha ez sem hoz sikert, azonnal lehet tovább lépni, és ellenőrizni a vezérlő elektronika és a lambda szonda működését összehangoltságát. Nem hiszem egyébként, hogy komoly gondja lenne, mert inkább a megfelelő szervizelés, és a karbantartás hiánya miatt szokott ez a típus torkoskodni. Betudható ez a javítási hálózat elégtelenségének, és a tulajdonosok hanyagságának egyaránt.


Tisztelt Autódoktor!
Problémám a következő: van egy 1984-es Opel Corsám, 1.2S motorral. A hétvégén vezerműhaz-fedél tömítést kellett cserélnem a pár héttel ezelőtt jelentkezett erős olajszivárgás miatt. Amikor a vezerműház fedelét levettem, megdöbbentem: a 2. és 4. hengernél a baloldali vezerműtengely-bütykök kopasa a csúcsoknál kb. 4-5mm volt (nem tévedés, megmértem). A bütykökön berágódás nyomai is láthatóak. A többi bütykön szemmel sem berágódás, sem kopás nem látszott. A motor egyébként pöccintésre indul, jól húz, bár a fogyasztás az utóbbi 1,5-2 évben folyamatosan emelkedett városban 8 literről 9-9,5-re (lehet, hogy nem emiatt).
Kérdésem az lenne, hogy mi okozhatta (okozhatja) ezt a jelenséget, károsodhat-e a motor, ha nem azonnal javíttatom? Lehet-e, illetve érdemes-e felújíttatni a régi vezérmű-tengelyt?
Előre is köszönöm válaszát, Molnár Zsolt
(2001. 09. 24.)

A fogyasztás emelkedést észrevetted, mert húzza a zsebedet. A teljesítmény és a nyomaték alacsony fordulati csökkenését már nehezebb észrevenni, de azért már jó ideje nem lehetett valami csendes az a motor! Igaz? Alapjáraton szép kövér kattogó hangja volt, mint egy rissz-rossz, elhanyagolt Zsigulinak.
Általában a nem megfelelő időben cserélt, és nem megfelelő minőségű motorolaj okozza a tengely kopását. Első lépcsőben a himbákat támasztó hidraulikus tőkék dugulnak el, ragadnak meg a bennük lerakódó olajsár miatt. Amelyik előbb dugul el, ott komolyabb a kopás mértéke. Nem is ritka a 4-5 mm-es kopás. Mivel ilyenkor a kopás miatt csökken a szelep nyitási ideje és mélysége, annak a hengernek az öblítettsége és ezzel együtt teljesítménye is csökken.
Ennyire kopott tengelyt már nem szabad felújíttatni, mert heggesztés nélkül nem lehet köszörülni, a felrakott anyag meg nem kopásálló kellő mértékben! Tehát mindenképpen a tengely és a himbák, valamint a szelepvég pogácsák mihamarabbi cseréje szükséges a motor megfelelő működéséhez. Ugyanis a himbák bizony ugyanolyan kopottak mint a tengely, csak ezt szétszerelve látni.


Írja meg egy emailben, milyen autója van (márka, típus, évjárat, és ha olyan a hiba akkor motor- és alvázszám), és mik a tünetek. A kérdést továbbítjuk szakértőnknek. Ha lehet, használjon ékezeteket, és ne küldje el többször a levelet! Az egy típushoz kötődő korábbi kérdéseket, illetve a Doki válaszait a katalógusban könnyen megtalálja. Korábbi esetre visszautalva kérjük írja meg, melyik válaszban volt róla szó.

A választ postafordultával AUTÓDOKTOR rovatunkban olvashatják. Természetesen csak a problémák egy része orvosolható távgyógyításos módszerrel, mindenki maga döntse el, milyen mélységig mer bemászni a motorházba.

Bizonyos esetekben nem ajánlatos házilag bogarászni, ilyenkor természetesen telefondoktorunk is azt javasolja majd: forduljon szakszervizhez.

A Totalcar telefondoktora:
Dergez Attila autószerelő, általános orvos. Javít Trabanttól japán autóktól 600-as Mercedes-ig gyakorlatilag mindent. Szíve csücske a német autók, de jöhet angol, francia, olasz, orosz, vagy akár SAAB.