10 litert eszik a Trabantom

2011.02.13. 13:11

Tisztelt Autódoktor!

Nemrég vettem egy 90-es Trabant 1.1-et és sajnálattal kellett rájönnöm, hogy a kocsi 10 liter körül fogyaszt, valamint visszakapcsolás utáni kigyorsításkor torpan az autó. Kérdeztem autószalonban dolgozó szerelőt, ő azt mondta, nem biztos, hogy beállítható, cserére is gondolni kell, mert nem ez lenne az első ilyen eset, amivel találkozott. Egy korábbi tanácsban olvastam, hogy az 1.3-as wartburg karbik nem liszenszesek, hanem gyári weberek és megízhatóbbak mint a gyári trabant karbik. (tudomásom szerint kissé nagyobbak is, és ezért egy 7 liter körüli fogyasztás melletti + teljesítményt sem vetnék meg:)) A kérdésem az lenne, hogy érdemes-e bontottan 5-7 ezer forinti ár körül ilyen karbit venni, mire kell figyelni ezeknél a daraboknál és igényel-e valami + alkatrészvásárlást( pl.szívócsonk, vagy ilyesmikre gondolok), vagy átalakítás nélkül felszerelhető? köszönettel: B. Dániel

Kedves Dániel!

Nincs igazán jó megoldás.

A négyütemű Trabant karburátorából egészséges, jól működő darabot találni nagyon nehéz. A Wartburgé kicsit jobb, de mint ön is említette, nagyobb, tehát igazából nem erre a motorra való. Kompromisszumos megoldásként elfogadható, de ameddig alapos méricskéléssel be nem lövi a megfelelő fúvókaméreteket, addig a szükségesnél dúsabb keverékkel fog járni.

Szóba jöhet még más, 1.05-ös VW-motor karburátora. Bevált megoldás a Solex karbik felszerelése, ehhez azonban a szívócsövet is cserélni kell. Ráadásul ezek kézi szívatóval rendelkeznek, tehát a bovdent is fel kell szerelni, be kell vezeni.

A legelegánsabb megoldás pedig a Golf vagy Polo Digijet hengerenkénti injektorának beépítése, ám ez jóval komolyabb munka, plusz jelenleg Magyarországon átalakítási engedélyre kötelezett művelet.

Azt javaslom, mielőtt a fentiekből kiválasztaná az önnek leginkább megfelelőt, próbálja meg a karbi körüli elektromos rendszert rendbeszedni, a karbit magát kitisztítani, majd beállítani – korántsem biztos, hogy sikertelen műtét lesz.

Üdvözlettel:
Autódoktor

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.