Olajos torokkal rángat az Avensis

2018.07.19. 11:13

Hello dokik!

Van egy 2008-as Toyota Avensis T25, benzines, 2 literes autóm nagyjából 290 ezres futással. Az utóbbi időben tűnt fel, illetve kezdett el zavarni, hogy az autó 1000-2000 fordulat között, gyorsításkor meg-megrándul, de nem a rángatás jellegű erősséggel. Hasonló rándulásokat érzek, ha beindítom és üresben jár, mintha valami kihagyna.

Az autó egyébként azon túl, hogy 2 ezrenként megeszik 1 liter olajat, rendesen karban van tartva, szervizintervallumokat tartom, gyertyák cseréje kb fél éve történt meg, kuplungszett is nemrég cserélve. Teljesen amatőr vagyok a témához, ezért még pár paraméter az autó életéből: lambdaszondák cseréjén, akkumulátor, szűrők, olajok, fékek cseréjén kívül más nem nagyon történt az autó életében, ami fennálló hibajelenség, hogy ég a p0420-as jelzés, anno a lambdaszondák cseréje után múlt el.

A hiba minden úttípuson, minden típusú gázadásnál (gyengéd vagy agresszív) jelentkezik de kizárólag 1000-2000 fordulatszám között, utána eltűnik, valamint a korábban említett alapjáraton. Ha autószerelőknek mondom csak hümmögnek, javasolják a gyertyacserét, de az megvolt. Van esetleg ötleted merre érdemes keresgélni a hibát, hogy esetlegesen tudjak orientálni egy szerelőt, hogy legalább mit nézzen meg, mit ellenőrizzen?

Krisztián

Kedves Krisztián!

A fő hümmögést az a liternyi olaj okozza számomra, amely túl hamar lecsusszan a hűséges japán torkán. Ha hosszútávú terveid vannak a T25-össel, ennek az olajzabálásnak feltétlenül a végére kell járnod. Elég nagy valószínűséggel már kék füst is mutatkozik a kipufogó végén - de az emissziómérő tuti lebuktatja a csendesen füstbe menő kenőanyagot. Továbbá a gyertyák elektródáin is látható lehet az elégett olaj maradéka: itt alapvető információként kezelendő, hogy csak egy gyertyán van lepedék vagy általánosan mindegyik szennyezett.

A tárolt hiba a katalizátor hatásfokára utal, melyet a megtett kilométerek és idő vasfogán kívül a bejutó olaj is okozhat - ezt egy átfogó lambda/emisszió teszttel pontosítani lehet. Továbbra is fenntartom, hogy egy célműszeres menetpróba alapvető teszt kell legyen egy hasonló hiba esetén, a megjeleníthető értékblokkok betekintést adnak a motorvezérlő által megfigyelt adatfolyamokról, amelyek a rángatás/kimaradás pillanatában kitűnő hiba-puzzle darabkaként segíthetnek.

Az égéskimaradás alapvetően a gyújtásrendszertől származhat - itt a trafók hibája is felmerülhet - de természetesen a főtengely szempillantásnyi lassulását a benzinellátás gondja és általános mechanikai probléma is okozhat. Hasonló autó esetében jártunk már úgy, hogy gyűrűtörése volt, melyet csak a motor megbontása után lehetett egyértelműen látni, minden működés közben mérhető értéke "zöldmezős" volt a tetemes olajfogyasztást kivéve. A tutit megmondani ebben az esetben sem lehet, az út azonban a fentiek alapján körvonalazható, remélem sikerül végigmenni rajta.

Remélem segíthettem! Gulyás Márk - www.deltamark.hu