Törött autó szalonból

2002.04.25. 22:01

Akkor elkezdtem bontogatni az autót és bizony a kárpit alatt is és a hátsó ülés alatt is találtam üvegszilánkokat. Sőt a hátsó ajtóból a csavarok már legalább egyszer ki lettek lazítva (az összes), ugyanis a fejek el vannak egy kicsit nyírva és a festés is megkopott. Az üveges szerint az autó hátsó ajtaját nem kell megbontani, ha csak egy hátsó szélvédőt cseréltek, és főleg nem kell csavarozgatni.

Tisztelt Mándi Sándor,

Az ügyben írok Önnek levelet, hogy körülbelül 1,5 hete vettem egy autót (Fiat Seicento Sporting MS limited edition) szalonból. Az autó 5 hónapos és előttem egy női tulajdonosa volt. A gondom ott kezdődött, hogy édesapám, amikor megmutattam neki az autót (jó apukához híven) körbejárta 25-ször és
alaposan átnézte. Akkor azt mondta, hogy ez az autó át lett festve, mert a hátsó ajtónak más fényezése van, mint az autó többi részének.
Elhajtottam az öreget, hogy még a kákán is csomót keres, de csak beültette a bogarat a fülembe. Az ügynek akkor lett további fejleménye, amikor nagyon sajnálatos módon öt napja ellopták mind a 4 gyári könnyűfém kerekemet (összkár kb. 400 ezer HUF lesz) és elő kellett, hogy vegyem a pótkereket. Namost a pótkerék alatt tiszta üvegszilánk volt minden, ami laikusoknak is egyből elárulta, hogy itt bizony autóüveg tört. Akkor elkezdtem bontogatni az autót és bizony a kárpit alatt is és a hátsó ülés alatt is találtam üvegszilánkokat. Sőt a hátsó ajtóból a csavarok már legalább egyszer ki lettek lazítva (az összes), ugyanis a fejek el vannak egy kicsit nyírva és a festés is megkopott. Az üveges szerint az autó hátsó ajtaját nem kell megbontani, ha csak egy hátsó szélvédőt cseréltek, és főleg nem kell csavarozgatni.
A bizonyítékok mindenesetre magukért beszélnek. Az üvegszilánk valamiért ott van.
Átnéztem a szervizkönyvet, de nincs bejegyezve kár. Az adás-vételi szerződésben, amit az autószalonnal kötöttem (Fiat márkakereskedő) benne van, hogy az autónak NINCS eltitkolt hibája illetve ha van, akkor arról tudomásom van, és ami még ennél is fontosabb, hogy NINCS és NEM IS VOLT sérülése illetve ha volt, akkor arról tudomásom van. Ez után a szöveg után ott van egy kis hely, ahová a volt sérüléseket kellene írni, de nincs odaírva semmi.
A kérdésem az lenne, hogy ilyenkor én mit tehetek? Miután részletre vettem az autót, ezért az árból se nem kérhetek vissza se nem alkudhatok, mert az már a bank dolga lenne, de nekik semmi közük ehhez. Nagyon átverve érzem magam és főleg úgy, hogy most kerekeim sincsenek.
A limited edition miatt ráadásul speciális felniket tettek rá nyomtávszélesítőkkel, ezért most csak olyan felnit tudok rárakni amin van nyomtávszélesítő, tehát rendelnem kell a gyárból - és még ilyen rejtett problémák is előfordulhatnak.
Ha járóképes lesz az autó, akkor elviszem eredetiségvizsgálatra, mert ki tudja még mi fog kiderülni?
Szóval tudna esetleg nekem tanácsot adni abban, hogy ilyenkor milyen kárigényeim lehetnek az autószalon felé?

Köszönettel: Mark
(2002. 04. 15.)


Kedves Mark!

Két dolognak soha nem lehet az előéletét teljes egészében megismerni. Az egyik a használt gépjármű, a másik az éppen aktuális barátnő. Mind a kettőnél jól eltüntethetőek a korábbi kisebb balesetek nyomai. Általában nem katasztrófa, ha a gépjármű balesetet szenvedett. A szakszervizben történt javítás megközelíti a gyári minőséget. Alkatrész csere esetén még az értékcsökkenés is kizárható. Más a helyzet ha a korábbi sérülés a biztonsági megoldások gyengülését hozza. A merevítő elemek megroppanása akár balesetveszélyt is jelenthet, illetve csökkentheti a következő baleset idején a bent ülők védelmét. Az ügyben igazságügyi szakértő tud kellőképpen állást foglalni, és meghatározni a jármű vásárláskori valós értékét.
Az eredetvizsgálat abból a szempontból lehet érdekes, hogy a festékréteg vastagságmérő kimutatja az utólagos javítást, illetve azt, hogy ennek során elemek cseréje, vagy pedig glettelés történt. Az ügy részleteinek ismerése nélkül is indokoltnak tartom a márkaszerviz megkeresését és az értékcsökkenés visszafizetésének követelését.

Tisztelettel Autójogász


Dr. Mándi Sándor
Mi van, ha vásárlás után derül ki, hogy lopott az autó? Milyen szerződést írasson, ha külföldre megy a szomszéd autójával? Mikor kell PÁV? Mi van, ha műszaki vizsgán nem látszik a motorszám, és szigorúan néznek a vizsgabiztosok? Megbüntette a rendőr, ön szerint jogtalanul?

Dr. Mándi Sándor jogász a Közlekedési Igazgatás országos vezetője volt, nemrégen váltott magánpraxisra. Szakmai tanácsait a TotalCar olvasóinak természetesen ingyen adja. A rendszer hasonló az Autódoktor és a Kárszakértő rovathoz: küldjön egy levelet a autojogasz@totalcar.hu címre a probléma rövid leírásával. Ha lehet, használjon ékezeteket, és ne küldje el többször a levelet! A választ Autójogász rovatunkban olvashatják.