Törzskönyv pótlása

2002.11.18. 16:09

Kérdésem a következő: az átíraskor készített törzskönyv fellelhető-e akár az önkormányzatnál, akár a BM-nél: Bevasalhatom-e rajtuk, vagy - ha egyáltalán lehetséges - kérjek új törzskönyvet?

Tisztelt Autójogász !

"Elveszett" törzskönyvvel kapcsolatosan érdeklődnék : A több mint 2 évvel ezelőtt vásárolt autó átírása oly módon történt, hogy az eredetvizsgálat után (mely "A" kategoriara értékelte az autót) megbíztam egy céget, amely autok átírásának lebonyolításaval foglalkozott, igy az átírás folyamata közben is hasznalhattam az autót. Ekkor már az autók átírasa tudomásom szerint az önkormányzatnál történt.

Annak rendje-módja szerint meg is történt az átírás, megkaptam a forgalmit (az új típusút) korrekten kitöltve, és azt az infot kaptam, hogy a törzskönyvet majd a BM postazza ki az önkormányzat által adott adatok alapján, néhány héten belül, mégpedig ajánlott szelvénnyel, csak a tulaj veheti at (igy elméletileg nem kallódhat el).
Nos, most az autó eladását elhatározván tűnt csak fel, hogy a törzskönyvet azóta sem kaptam meg, s így az autó egyelőre nem is adható el.

Kérdésem a következő: az átíraskor készített törzskönyv fellelhető-e akár az önkormányzatnál, akár a BM-nél, bevasalhatom-e rajtuk, vagy - ha egyáltalán lehetséges - kérjek új törzskönyvet?

Ez utóbbi esetben új eredetvizsga is kell?
Segítségét előre is köszönve :
K. Péter

Tisztelt Uram!

Az át nem vett törzskönyvet a BM Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatalt egy évig orzi meg, ezt követoen megsemmisíti. A vonatkozo jogszabályt értelmezve amennyiben a törzskönyvre vonatkozó jogosultságát igazolni tudja, akkor újra kiállítják önnek.

Ha elveszett, akkor az alábbi jogszabály szerint lehet eljárni. Javaslom, hogy próbáljon minden vonatkozó okiratot beszerezni, és kérvényezze újra a törzskönyvkiállítását. Ha szerencséje van, akkor a Hivatal semmisítette meg, és ennek nyoma kell, hogy legyen.

Tisztelettel:
Dr. Bodolai László

35/2000. (XI. 30.) BM rendelet 74. § (1) szerint
A törzskönyvet a közlekedési igazgatási hatóság adatfelvételezése alapján a Hivatal állítja ki, és postai úton továbbítja a jogosult részére.
(2) Az át nem vett törzskönyvet az értesítési cím szerint illetékes közlekedési igazgatási hatóság az okmány kiállításától számított egy évig megőrzi, ezt követoen a Hivatalnak megsemmisítés céljából megküldi.
Ugyanezen rendelet 73. § (1) szerint törzskönyv elvesztésekor, megsemmisülésekor annak sorszámát a közlekedési igazgatási hatóság írásbeli értesítése alapján a Magyar Közlönyben és a Belügyminisztérium hivatalos lapjában (a Belügyi Közlönyben) a Hivatal közzéteszi.
(2) Az elveszett, megsemmisült törzskönyv csak a sorszámának Magyar Közlönyben való közzétételét követő 15. nap eltelte után pótolható.