Piros lámpás baleset

2001.04.18. 10:00

Pár hete balesetet szenvedtünk, aminek az oka piroson való áthajtás. Szerintünk - mivel többen ültünk az autóban - a másik fél hajtott át pirosra váltó sárgán, szerinte mi piroson. A rendőrség kiérkezéséig a másik fél szerzett egy tanút (érdekes módon, telefonon).

Tisztelt Mándi Úr!

Az alábbi esettel kapcsolatban szeretném az ön tanácsát kérni. Pár hete balesetet szenvedtünk, aminek az oka piroson való áthajtás. Szerintünk - mivel többen ültünk az autóban - a másik fél hajtott át pirosra váltó sárgán, szerinte mi piroson. A rendőrség kiérkezéséig a másik fél szerzett egy tanút (érdekes módon, telefonon).

A kiérkező rendőrök nem adtak semmilyen papírt nekünk, azt mondták, hogy a tanú véleménye a döntő. Az esetet követően megnéztük az adott kereszteződés lámpáinak a működését, ami azt mutatta, hogy autónknak vagy 80 km/h feletti sebességgel kellett haladnia (derékszögű kanyarban), vagy 2 piros lámpán kellett, hogy áthajtsunk.

Ezzel szemben a kárfelvevő azt mondta, hogy a sérülésekből úgy veszi észre, mi kb. 20-30 körül mentünk (épp zöldre váltó lámpán át), míg a másik autó elég nagy (70-80 körül) sebességgel haladt, egyenes szakaszon, az ütközés után kidöntve egy oszlopot. Persze féknyom nincs.

Kérdésem arra vonatkozna, milyen lehetőségek vannak igazunkat bizonyítani, ami sem a kárrendezés, sem pedig a szabálysértés szempontjából nem mindegy.
Válaszát előre is megköszönve: Gyuri
(2001. 03. 22.)

Kedves Gyuri!

Az ilyen helyzetek megítélése nem könnyű, de nem is reménytelen. Úgy gondolom, hogy amennyiben az ön által leírtak jól tükrözik a valóságot, az ügy megnyerhető.
Javaslom keressen föl egy közlekedési kérdésekben jártas ügyvédet, mivel a stabil jogi támogatás jelen helyzetben elengedhetetlennek látszik.

Tisztelettel Autójogász



Dr. Mándi Sándor
Mi van, ha vásárlás után derül ki, hogy lopott az autó? Milyen szerződést írasson, ha külföldre megy a szomszédo autójával? Mikor kell PÁV? Mi van, ha műszaki vizsgán nem látszik a motorszám, és szigorúan néznek a vizsgabiztosok? Megbüntette a rendőr, ön szerint jogtalanul?

Dr. Mándi Sándor jogász a Közlekedési Igazgatás országos vezetője volt, most váltott magánpraxisra. Szakmai tanácsait a TotalCar olvasóinak természetesen ingyen adja. A rendszer hasonló az Autódoktor és a Kárszakértő rovathoz: küldjön egy levelet a autojogasz@totalcar.hu címre a probléma rövid leírásával. Ha lehet, használjon ékezeteket, és ne küldje el többször a levelet! A választ Autójogász rovatunkban olvashatják.