Gyorshajtási bírság Ausztriából – hihetek a büntetésnek?

2020.04.13. 08:18

das header

Kedves Autójogász!

2019 Decemberében céges kiküldetésben voltam, céges autóval, Ausztrián keresztül. Február végén a céghez jött egy értesítés, miszerint az autóval (rendszámot adtak meg) egy adott időpontban szabálysértést követtek el. Az első levélben kizárólag ennyi volt. Se az hogy mit, az sem hogy hol, és hogy mekkora büntetésről lesz szó.

Az akkori levélben csatolt mellékletben válaszként a sofőrnek (nekem) igazolnia kellett az osztrák hatóság felé, hogy az adott időpontban ki vezette az autót. Recepciósunk szerint ez normális, így szokták küldeni. Itt nekem az sem tetszett, hogy látatlanban a nevemet és aláírásomat adom egy szabálysértéshez, amiről semmi információt nem tudok.

Aztán továbbléptem azzal, hogy 50-60 €-ba nem halok bele.

Majd ezután, mai napon kaptam meg a fizetési felszólítást, miszerint gyorshajtás volt az a bizonyos szabálysértés. 80-as korlátozásnál mentem 122-vel. Mindez autópályán történt, mert végig azon haladtunk. Gondolom osztottak, szoroztak, majd kijött egy 240 €-s büntetés. Amit egy kicsit sokallok a várthoz képest, ezért írok Önnek, mielőtt fizetnék.

A mai levélben leírták a szabálysértés helyszínét, valamint a szabálysértést magát, és a konkrét összeget. A levélben szerepel a számlaszám, és minden utaláshoz szükséges adat, valamint leírás az ellenvetésről. 3 oldal magyar, és ugyan ez németül.

25 éves vagyok, 18 éves korom óta vezetek aktívan, ez az első büntetésem, ezért nem tudom, mi az ami normális, és mi az ami nem, főleg nem osztrák viszonylatokban

A kérdéseim az alábbiak lennének:

- A levélhez nem járt fotó. Csak leírják, hogy mennyi helyett mennyivel mentem. (Gyakorlatilag pl. 157-et is ráírhattak volna). Vagy itt el kell hinni, amit állítanak, és ennyi? Egy ilyen papírt bárkire kiállítok fél óra alatt, bármekkora sebességtúllépésre...

Fotót lehet / szoktak kérni? Vagy bármi olyant, amivel bizonyítani tudják, hogy tényleg annyival haladtam amennyit leírtak, és tényleg 80-as korlátozás volt az adott útszakaszra?

- A büntetést mi alapján kalkulálják? Reális ez a 240€? Próbáltam utánanézni, nem tudom mennyire hivatalosak azok az információk, amiket itt találtam. Autópályán (ha 130 a korlátozás) 30 km/h-s túllépés (tehát 160-nal megyünk), arra ~60€-t írnak. Tudom, ez arányaiban nem annyi, mint a 80 as korlátozásnál 122, de azért na...

A másik amit találtam, az a településen kívüli túllépés 50 km/h-ig bezárólag. 150-300€-t írnak rá. Tudom, autópálya más kategória, de ha ebből indulunk ki (itt a sebesség arányok hasonlók), ahhoz képest hogy épp meghaladtam a 40 km/h-s sebességtúllépést, a 240€ erőteljesen a felső határ fele lett belőve, mint sem az alsóhoz.

A levélben, annak átvételétől 2 hetet adtak meg, mint fizetési határidő, amennyiben nincs ellenvetésem. Az a sanda gyanúm, hogy ígyis úgyis fizetnem kell, és nem nagyon lehet vitatkozni ez ügyben. De mielőtt ezt megteszem, gondoltam megkeresem Önt, és kikérem a véleményét, hogy ez az eljárás normális-e, valamint a meghatározott büntetés realitásáról.

Válaszát köszönöm előre is!

Kedves Kérdező!

Ausztriában nincs egységes bírságkatalógusa a gyorshajtásoknak, gyakorlatilag tartományonként más (habár hasonló) az adott szabálytalanság bírságszankciója.

A gyorshajtást nem csak úgy kitalálják, hanem hitelesített kamerákkal ugyanúgy lefotózzák, mint idehaza. Nagy különbség azonban, hogy ezeket a felvételeket az eljárás kezdeti szakaszában – eltérően az e téren fejlettebb magyar rendszertől – nem teszik elérhetővé az eljárás alá vont személynek. A jogorvoslati eljárás során a képeket a hatóság megküldi az eljárás alá vont személynek, de előtte nem. Azért remélem Ön sem gondolja, hogy hivatalos eljárás indul az alapul fekvő bizonyíték nélkül Ausztriában. A rendszámot a fényképről nyeri ki az automatizált rendszer, ez alapján a két ország hatóságai között hivatalos adatcserére kerül sor, és csak ez után érkezik az első levél az üzembentartónak.

Mivel itt egy cég az üzembentartó, teljesen normálisnak tekinthető, hogy rákérdeznek arra a személyre, aki a megjelölt időpontban a járművet vezette, majd az így kapott információ alapján jut el Önhöz a bírsághatározat.

A bírság összegét az elkövetés helye (autópálya, kül- vagy belterület) és a túllépés mértéke is befolyásolja, illetve az sem mindegy, melyik tartományban regisztrálták a szabályszegést. Összességében az 50%-ot meghaladó sebességtúllépés esetén minden további nélkül életszerű a 240 EUR bírságösszeg, különösen, ha ez már az eljárási költséget is magában foglalja.

Üdvözlettel:

Autójogász

Az Autójogász nem bíróság, és a fenti írás egy általános jellegű tájékoztatás, amely a kérdező által megadott információkon alapul. Vagyis hivatalosan fogalmazva: nem lehet teljes körű, és nem minősül egyedi jogi tanácsnak, mert nem biztos, hogy ismerjük az ügy összes részletét, és lehetnek olyan apróságok, amelyek ismeretében az itt közölt választól gyökeresen eltérő vagy akár teljesen ellentétes véleményt fogalmaznánk meg. Ezért ha bírósághoz fordulna, a konkrét ügyével kapcsolatban mindig keressen meg előtte egy hasonló ügyekben jártas jogászt, és kérje ki a tanácsát, mert nem szeretnénk, ha egy rosszul értelmezett Autójogász-válasz miatt kellene bíróságra szaladgálnunk.