Él a gyári garancia, mégis rajtam vernék le a csere árát

2020.06.25. 13:17

das header

Üdvözlöm!

Az alábbi ügyben szeretném állásfoglalását kérni. Van egy 2015.12 havi 1.6-os benzines Nissan Juke-unk, amire a vásárláskor Nissan Garancia 5* szolgáltatást vásároltunk. Az autóra még 1/2 év garancia van ebből, és most szükség is lenne rá.

Az autó fordulatszámmérője rettenetesen zörög, valószínűleg egy fogaskerék okozhatja. Bejelentettem hibára annál a márkaszerviznél ahová az autót egyébként is hordom, hogy vizsgálják meg a problémát. Először azt mondták, ez a kerregés teljesen normális, és ne mondjam, hogy ez eddig nem volt ilyen. Mivel tudom, hogy korábban nem zörgött, bejelentettem ismét hibára, de elutasították azzal, hogy az autó mérőműszereire vonatkozik a garancia, de a kilométerórára nem, és mivel az egész műszeregység csak a kilométerórával együtt cserélhető, ezért az egész műszeregység kivételt képez a garancia alól.

Ez nem állja így meg a helyét, ezért az importőrhöz fordultam, aki szintén ki akar bújni a javítás alól, ugyan erre a pontra hivatkozva, amely így szól: Mérőműszerek garanciális alkatrészek, „kivéve a sebességmérőt / kilométerórát„. A kilométer óra egyben rendelhető külön alkatrészekre nem bontható, ezért a „kivétel” részbe tartozik.” Ez utóbbi a garanciális szerződésben már nem szerepel. Ezek szerint, ha a kijelző romlik el benne, amiről minden adat leolvasható, és az üzemeltetés nem valósulhat meg nélküle, arra sem vonatkozik a garancia?

Létezik, hogy azért, mert bizonyos dolgok egybe vannak építve, okod adhat arra, hogy kibújjanak a kötelezettségük alól?

Köszönettel.

István

Tisztelt István!

Az ön Nissan kereskedője, és ezek szerint az importőr is remek példáját szolgáltatja annak, hogyan is gondolkodik sok kereskedő a jótállás körébe tartozó javításról, különösen, ha a hiba a jótállási időszak végén jelentkezik.

Nem ismerem részletesen a vonatkozó jótállási feltételeket, ezért most arra hagyatkozok, amit leírt a bejelentésében. Amennyiben a mérőműszerekre kiterjed a jótállás 5 évig, és jelen esetben egy mérőműszer hibásodott meg, akkor nincs helye semmiféle mellébeszélésnek, ki kell javítani a hibát. Ha ehhez cserélni kell egy komplett egységet, akkor cseréljék ki. Ha ehhez a fél autót kell kicserélni, akkor cseréljék ki a fél autót. A Ptk. külön szabályozza a jótállási (és kellékszavatossági) költségviselést, és elég egyszerűen: a szavatossági kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a kötelezettet terhelik.

Jogilag elfogadhatatlan tehát a jótállási igény teljesítésének elutasítása azzal az indokolással, hogy az aránytalan és részben felesleges költséget okoz a jótállás kötelezettjének.

Nagyon figyeljen a határidő lejártára, mert szükség esetén ezen belül kell elindítani a jogi eljárást a jótállás kötelezettjével szemben, ha a határidő végéig nem oldódik meg az ügy. Ön választhat, hogy kijavíttatja saját költségen és ezt utóbb kifizetteti vagy bírósági kötelezést kér arra, a kötelezett tegyen eleget kijavítási kötelezettségének.

Üdvözlettel:

Autójogász

Az Autójogász nem bíróság, és a fenti írás egy általános jellegű tájékoztatás, amely a kérdező által megadott információkon alapul. Vagyis hivatalosan fogalmazva: nem lehet teljes körű, és nem minősül egyedi jogi tanácsnak, mert nem biztos, hogy ismerjük az ügy összes részletét, és lehetnek olyan apróságok, amelyek ismeretében az itt közölt választól gyökeresen eltérő vagy akár teljesen ellentétes véleményt fogalmaznánk meg. Ezért ha bírósághoz fordulna, a konkrét ügyével kapcsolatban mindig keressen meg előtte egy hasonló ügyekben jártas jogászt, és kérje ki a tanácsát, mert nem szeretnénk, ha egy rosszul értelmezett Autójogász-válasz miatt kellene bíróságra szaladgálnunk.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.