Éppencsak eladtam, máris jöttek a pótdíjak. Sejtem, hogy miért nekem küldik

2020.07.30. 12:15 Módosítva: 2020.07.30. 12:15

das header

Tisztelt Autójogász!

Eladtam az autómat. Az adásvételi szerződésen a tulajdonjog átruházás kelte 2020.07.05. 13 óra 06 perc. Vasárnapi nap volt, így a helyi okmányirodában másnap tudtam bemutatni az adásvételi szerződést, amit 10-11 óra között tettem meg.

Ma kaptam a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltatótól 2 levelet miszerint a járművel jogosulatlanul használtak fizetős utakat, ezért pótdíj fizetésére köteleznek. Az út használat ideje 2020.07.05. 13 óra 35 perc, illetve 2020.07.06. 18 óra 21 perc.

Természetesen felvettem a szolgáltatóval a kapcsolatot, kérték, hogy e-mailben küldjem el nekik az adásvételi szerződésről készült fotót. Ennek eleget tettem.

Mire számíthatok? Melyik időpont a mérvadó, a szerződésben szereplő, vagy az okmányirodában történt megjelenés?

Előre is köszönöm válaszát!

Tisztelettel! Norbert!

Kedves Norbert!

Álláspontom szerint a pótdíjazási eljárás megszüntetésére számíthat az ügyben. Az adásvételi ügylet hatálya és az adatváltozás elvégzésének időpontja szükségképpen elválik egymástól, ön mindent szabályosan csinált.

A vételár megfizetésével és a gépjármű átadásával megszűnt az addigi tulajdonosi és üzembentartói minősége, a pótdíjazásra okot adó szabálytalanságért az új üzembentartónak kell helytállnia.

Üdvözlettel:

Autójogász

Az Autójogász nem bíróság, és a fenti írás egy általános jellegű tájékoztatás, amely a kérdező által megadott információkon alapul. Vagyis hivatalosan fogalmazva: nem lehet teljes körű, és nem minősül egyedi jogi tanácsnak, mert nem biztos, hogy ismerjük az ügy összes részletét, és lehetnek olyan apróságok, amelyek ismeretében az itt közölt választól gyökeresen eltérő vagy akár teljesen ellentétes véleményt fogalmaznánk meg. Ezért ha bírósághoz fordulna, a konkrét ügyével kapcsolatban mindig keressen meg előtte egy hasonló ügyekben jártas jogászt, és kérje ki a tanácsát, mert nem szeretnénk, ha egy rosszul értelmezett Autójogász-válasz miatt kellene bíróságra szaladgálnunk.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.