Mit tehet egy vétkes?

2004.08.26. 13:19

Tisztelt Autójogász!

Kérem szépen adjon tanácsot, mit kérhet egy "vétkes"?

2004.08.10-én este 6 órakor Mezőkövesd belterületén (egyedül) haladtam (cégautóval munkaügyben) az M3 autópálya felé, amikor a vasúti átjáró után megállított a rendőr, az irataimat elkérte, és közölte, hogy a megengedett 30 km/h helyett 45 km/h-val mentem. (Nem vagyok egy száguldozós "típus", és miután a munkám végzéséhez szükség van autóra, igyekszem betartani a KRESZ szabályait. Itt is a belterületen 50 km/h sebességgel közlekedtem, és a vasúti átjáróhoz érve - amit ismerek hiszen majdnem minden nap itt járok, és tudva, hogy nagyon rossz állapotú fékeztem - de mivel nem úgy vezetek, hogy állandóan az autó km óráját nézem, így nem tudom, hogy pontosan milyen sebességgel haladtam át a síneken, de azt azért kétlem, hogy egy fékezést követően 50 km/h-ról, csak 45 km/h-ra lassítottam volna.) A rendőrnek elmondtam (fenti okok miatt), hogy én lassan és körültekintően mentem át a vasúti átjárón. Ő erre közölte, hogy választhatok, vagy 7.000 Ft helyszíni bírság és 3 büntető pont, vagy feljelentés, mivel fénykép van róla. (Amit nem nézhettem meg!!!) És egyébként is mit akarok én, amikor ők ketten vannak én meg csak egyedül.

Én miután nem néztem rá az autó km órájára a vasúti átjáróban nem tudtam biztosan, hogy a 30 km/h alatt maradtam-e, elképzelhető, hogy túlléptem, de azt vitatom, hogy 45 km/h-val mentem volna. Ezért "belementem" a helyszíni bírságba. A rendőr elvitte az irataimat (személyi igazolvány, forgalmi, jogosítvány) beült a Lada Nivájukba (úgy, hogy az irataimat nem is láttam) ,és kitöltötte a bírsági nyomtatványt, amelyet aláíratott velem, és átadta a másolatot, amelyen szinte egyáltalán nem látszik semmi, de az igen, hogy a jelvény szám át van írva (az intézkedő rendőr neve viszont "láthatatlan").

Tudom, hogyha 31 km/h sebességgel közlekedek, akkor is szabálytalan vagyok, és nem tudom bizonyítani az ellenkezőjét, de miért nincs lehetőségem (és jogom) ahhoz, hogy megnézhessem a gyorshajtást igazoló fényképet, és miért kell lekezelő és megalázó módon végrehajtani a rendőri intézkedést, éreztetve az ő "mindenhatóságukat", és miért nem lehet megjegyezni (vagy legalább jól lemásolni a jelvényszámot, és a "vétkes" számára is olvashatóan kitölteni a nyomtatványt)? Miért "bűn" az, ha az ember egyedül utazik (és nő), és tehetetlen két rendőr arrogáns "állításaival" szemben? Van-e bármiféle lehetőség arra, hogy az ember a rendőri eljárással szemben panasszal éljen, hogy legközelebb nyugodtan utazhasson a rendőrök kénye-kedvének nem kiszolgáltatva, egyedül is?

(Hiszen Salgó Úr is polgárbarát rendőrséget ígért. Én szeretnék hinni neki!)

Előre is köszönöm a válaszát, és kérem nézze el nekem a hosszú levelet, de az eset teljesen feldúlt!

Köszönettel:

D. Mária

Tisztelt D. Mária!

Az intézkedő rendőrök hangvétele, arroganciája gyakran lehet panasz tárgya, Ön is megteheti, hogy a jelvényszám birtokában az illetékes rendőrkapitányságon bepanaszolja az elöljárójuknál az intézkedő rendőröket, azonban mivel bizonyítani nem nagyon tudja a történteket, valószínűleg nem fog eredménnyel járni. Egyébként ha a helyszínen Ön elismeri a felelősségét, akkor a rendőrnek nem kell bizonyítania a szabálysértés megtörténtét, tehát nem kell a fényképet sem bemutatni. Ha Ön a szabálysértés elkövetését vitatja, szabálysértési eljárás indul, ennek során már a rendőrnek be kell mutatnia a bizonyítékait. Annyit még jó tudnia, hogy a helyszínen megírt és átadott nyomtatvány másolat eredeti példányát ott a helyszínen joga van megtekinteni.

Tisztelettel:

Dr. Bodolai László