Vegyek Volvo 460-ast?

2002.10.31. 16:36

Véleményem szerint minden autóvásárláskor célszerű körültekintően eljárni.

Nem vagyok orákulum, nem ismerek minden autót, a véleményem szubjektív, személyes tapasztalataim, érzelmeim alapján alakul ki. Rossznak mondott autóból is van jó, jónak tartottból is akad elhanyagolt vacak. Csak egy nepper vagyok, nem próféta, én is tévedhetek.

Kedves Totalcar!

A közeljövőben használt autót tervezek vásárolni kb. 1,8-2,3 mFt-ért.
Igencsak meglepődtem, amikor a különböző katalógusok áttanulmányozása során láttam, hogy 5-7 éves Volvo 460-asok (nekem speciel ez tetszik a Volvók között a legjobban) is kaphatóak már ennyiért. Igaz ugyan, hogy ezeknek az autóknak jellemzően viszonylag magas a futásteljesítményük (valószínűleg többségük cégautóként szolgálhatott), de úgy gondolom, hogy 100-120.000 km megtétele után azért ebben a típusban még jelentős tartalékok vannak.
Sajnos sem a márkával, sem a szervizhálózattal kapcsolatosan nem rendelkezem tapasztalatokkal, ezért könnyen elképzelhetőnek tartom, hogy ebben a korban ezeknél az autóknál jelentős költséggel járó alkatrészcserékre lehet számítani, amit a magas szervizóradíjak még tovább emelnek (hozzáteszem, hogy magam az Opel szervizdíjaihoz és alkatrészáraihoz vagyok szokva - már az sem túl alacsony).
Tudnátok írni nekem valamit ennek a típusnak (mint használtautónak) a tipikus gondjairól, illetve a meglepően alacsony árak okáról? Sajnos nem vagyok abban az anyagi helyzetben, hogy súlyos százezreket tudjak hagyni egy szervízben, de ezeknek az autóknak a biztonságossága legendás és ehhez egy ideje saját tapasztalatok alapján ragaszkodom!!!
A segítségeteket előre is köszönöm, és várom a többi Totalcar-rajongó mail-jeit is, mert bár nem vagyok teljesen idegen az autó-témában, de a Volvókkal ingoványos talajra tévedtem...
Sok sikert a munkátokhoz, a Totalcar a többi kolléga munkáját is igencsak fel szokta dobni ködös délutánokon!

Üdv,
Balázs, a tanácstalan

Kedves Balázs!

Az autózás biztonságának fontosságát ma már egyre többen igénylik, melyet a Volvo már a múltban is szívügyének tekintett, és örülök, ha ezt Te is így látod.
A 460-as modell presztízs értéke viszont mérsékelt szinten van, míg szerviz- és alkatrészköltségei igen magasak. Ráadásul kevés az igazán jó és hozzáértő szerviz hazánkban. Ezek a körülmények felelősek az egyébként jó összhatású gépkocsi valóban alacsony beszerzési áráért. Az már csak a sors különös fintora, hogy ez a típus a maga idejében nyugat-európában sem hódított igazán, ezzel is rombolva a nagy hagyományokkal rendelkező autógyár tekintélyét. A Volvo 460 típus, mint prémium modell nem tartozott az olcsó gépkocsik kategóriájához újkorában, így vásárlói inkább a módosabb vagy céges vásárlók köréből kerültek ki, ezért viszonylag ritka a keveset futott példány.
Az autó valóban tartós és jó anyagokból készült, így az általad írt 100-120 ezer km futás még messze van a gépkocsi "halálától". Azonban a 2,3 millió Ft, mely az általad jelölt felső árhatár, már az S40 vásárlásához is belépő lehet, melynek presztízs értéke lényegesen nagyobb, igaz a lopási statisztikákban is előkelőbb helyet foglal el, viszont az értéktartása is jobb.
Véleményem szerint minden autóvásárláskor célszerű körültekintően eljárni, és ha valaki nem igazi szakértő ebben a szakmában, mindig azt javasolom, hogy a vásárlást előzze meg egy műszaki felülvizsgálat, mely mindenre és nem csak a típushibákra terjed ki. Igaz ez költségekkel jár, de sok felesleges problémától kímélhetjük meg magunkat.
Ha az eladó elzárkózik a vizsgálat lehetőségétől érdemes azonnal tovább állni. A kereséshez sok sikert kívánunk!

Üdvözlettel:
OptiCar


1994-ben tettem szert egy 1.8-as automata Volvo 460-asra. 4 éves volt, de sajnos a váltójában, mint utóbb kiderült, egy 20 ATS értékű nyomásszabályozó sapka elrepedt, ahol kifolyt az olaj (nem tudta a szükséges nyomást előállítani), így hektikusan kapcsolgatott fel és le, emiatt egy éven belül meg kellett válnom tőle.
Az biztos, hogy volt tekintélye az utakon, ha egy előzni kívánó kibújt körülnézni, azonnal visszahúzódott, ha meglátta, hogy a Volvo jön vele szemben. Sajnos utángyártott alkatrészek elvétve találhatók hozzá, hiszen nem egy I-es Golf, de nem is II-es.
A hátsó futóműve gyorsan vett, hepehupás kanyarban többször megtréfált, elkezdett a külső ív felé pattogni. A strapabírás a Volvo jellemzője, de nem csak az övé, normál használat esetén más autók is elmehetnek 350-400 ezer kilométert különösebb probléma nélkül.
Egyetértek OptiCarral, inkább S40, még ha egy kicsit többe is kerül, inkább várjon még egy kicsit.

Üdv:
Tibor

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.