Nem vagyok orákulum, nem ismerek minden autót, a véleményem szubjektív, személyes tapasztalataim, érzelmeim alapján alakul ki. Rossznak mondott autóból is van jó, jónak tartottból is akad elhanyagolt vacak. Csak egy nepper vagyok, nem próféta, én is tévedhetek.
Tisztelt Totalcar!
Második autóként egy német limuzint szeretnék venni. Részemről nem az a kérdés, hogy dízel vagy benzines, egyértelműen tudom, hogy dízelt szeretnék. Lehetőleg jól felszerelt, nagy motoros példányokat néztem ki. A kérdésem hozzátok és az olvasókhoz, hogy a három márka közül melyik lenne ebben az esetben a jobb választás? Tapasztalatok érdekelnének, és hogy melyikben találom meg azt, amit keresek: elegáns megjelenés, limuzin forma, sportos vezetés, olcsó fenntarthatóság és viszonylagos megbízhatóság. Maximum egymilliót szánok rá, azon felül még maximum kétszázezret az esetleg a korból fakadó hibák kijavítására:
Az első: BMW 325 TDS
A második: Mercedes C220
A harmadik: Audi A4 1.9 TDI
Hangsúlyoznám, hogy nagyjából tudom, hogy mit vállalok! Tisztában vagyok vele, hogy ezek nem szalonállapotú autók, és lesznek dolgok, amiket javítani kell! Kérlek, ne győzzetek meg arról, hogy benzines jobb lenne, vagy hogy egy újabb, kisebb autót kéne venni. Engem az érdekel, hogy a három közül melyiket válasszam!
Köszönöm,
T. Ferenc
Kedves Ferenc!
Hagyjuk ki a fölösleges köröket, ha valóban csak ez a három típus érdekli - nem kifejezetten bölcs döntés öreg presztízsautót venni, de ha ezek állnak közel a szívéhez, talán könnyebben költi majd rá a százezreket. A boldogság kulcsa nem feltétlenül a költségminimalizálás. Úgyhogy az olcsó fenntarthatóság és a javításra szánt keretösszeg realitásának kérdését nem is firtatnám - túlságosan képlékeny, mi számít olcsónak, illetve ki milyen állapottal elégszik meg.
A többi kritérium alapján viszont elég egyértelműnek tűnik, mi a helyes választás.
A BMW 325 tds hatására a kilencvenes években sok dízelhurrogó tért meg. Veszettül ment, talán az első igazán sportosnak mondható dízel volt, igen kulturált hanghatással, és a márkától megszokott körítéssel a bivaly motor körül. Idővel sajnos kiderült, hogy a 143 lóerős hathengerest gyárilag kicsit túlhúzták. Kétszázezer kilométeren túl sorra fáradtak el a hengerfejek; a turbók és az adagolók sem problémamentesek. Mára a legtöbb BMW-s is belátja, hogy nem a tartósságáról híres ez a tds - nem állítom, hogy nincsenek kivételek, de tizenöt év alatt vajon mennyit fut egy dízel? Keresgélni lehet, de minek tizenkilencre lapot húzni?
A sportosságot a szívódízel Mercedes C220-assal egy mondatban említeni merészség. Ez a Benz óriási bravúrral mentette át a 200-as állólámpások beszívott tetű-mentalitását a kilencvenes évekbe, majd szép csendben átadta a helyét a kényszeres ásítási rohamot már nem okozó CDI-knek. De ha erre a változatra gondolt, arról is lebeszélném. A Mercedes a kilencvenes évek közepén-végén járta meg minőségi válságának legmélyebb bugyrait. Leginkább a pápaszemesnek becézett E osztály hírnevének kárára ment ez a mélyrepülés, de C sem a tartósságáról híres. Legsúlyosabb problémája a korrózió, ami ilyen korban már ijesztő helyeken tud csámcsogni a karosszérián, de az apró-cseprő nyűgjei is megkeserítik a hétköznapokat. Mellesleg motortól függetlenül inkább a kényelemre helyezték a hangsúlyt a a W202-esnél.
Marad az A4-es. Magamtól nem beszélném rá erre sem, de még mindig a legkisebb kockázatot jelenti ebből a trióból. Az 1,9-es TDI a modern dízeltörténelem egyik legtartósabb, legmegbízhatóbb motorja, főleg a gyengébb, 90 lóerős változat. Az adagolóval ugyan lehetnek gondok, de ezt még mindig egyszerűbb és olcsóbb javítani, mint egy repedt hengerfejet. A kilencven lóval bemondásra nem lehet villogni, mégis sokkal jobban mozog vele az A4-es, mint például a hasonló katalógusadattal rendelkező C220D. A 130 lóerős PD-ről az ilyen korban várható futásteljesítmény miatt lebeszélném - bár a hírénél jobb ez a motor, háromszázezer valós kilométer után azért szeret elcsattanni.
Most, hogy végignéztük a három németet, amelyek újonnan mind remek gépek voltak, nem bírom visszatartani a véleményemet: racionális elvek mentén egyiket sem okos dolog megvenni. Igaz, tizenöt éves korukra lecsúszott az áruk az egymillió alatti kategóriába, de aki használja őket, hosszú távon a fenntartási költségekkel fizeti meg a presztízsfelárat. Természetesen mindig vannak kivételes példányok, amelyekben benne van még egy-kétszázezer problémamentes kilométer, de naiv dolog abban hinni, hogy pont mi fogjuk lehalászni azt az egyet a százból.
Ha ezt a hármast nézzük, mai mércével egyedül a BMW mondható sportosnak, de tds-t venni igazi vakmerőség. A Mercedesből a jó CDI-k elég ritkák, egymillió alá nemigen férnek be. Az Audi tűnik az egyetlen vállalható kompromisszumnak - bár mérsékelten sportos, legalább tartós, és mellesleg igen takarékos a motorja. Ha úgy gondolja, szívesebben költ erre többet, mint például egy öt-hat éves Thaliára, egy A4-essel jól járhat.
Üdv:
Stump András
Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.
