Első autónak régi Coltot?

2014.10.13. 13:11

Nem vagyok orákulum, nem ismerek minden autót, a véleményem szubjektív, személyes tapasztalataim, érzelmeim alapján alakul ki. Rossznak mondott autóból is van jó, jónak tartottból is akad elhanyagolt vacak. Csak egy nepper vagyok, nem próféta, én is tévedhetek.

 

Kedves Becsületesnepper,

párommal az első saját autónk megvásárlásán gondolkodunk. Alapvetően a 8-900 ezer forintos kategóriában nézelődtünk, mert vezetési tapasztalat (10 év) már van, viszont véletlenül odakeveredtem egy Colt hirdetésre. Mivel én egyébként is a japán technika megszállottja vagyok, egyelőre semmi kifogást nem tudok az ellen találni, hogy városi rohangálásra egy 16 éves 1,3-as benzines Colt GLXi-t vásároljunk. Öreg is, 200 ezer km felett is van kicsivel, de ár/érték arányában számomra mindent üt.

80 százalékban városban használnánk, nagy ritkán 1-1 vidéki kiruccanással megfűszerezve, évi átlagosan 10-12000 kilométeres futással -- bár kicsit talán még sokat is mondtam.

A kérdésem az volna, hogy a 300 000 forint körüli ár nem gyanús? Nem kell már jövőhéten jelzálogot felvennünk, hogy meg tudjuk javíttatni? Mire érdemes figyelmi az autó megtekintésekor? Amennyiben túl rizikós vállalkozás lenne, milyen hasonló kategóriájú autót javasol?


Köszönettel,
Krisztián

Kedves Krisztián!

A Colt egy nagyon jó kis autó, nem kell tőle félni. A rozsdára kell odafigyelni. Ezek nagyjából ezen az áron kezdődnek, nem kiugróan alacsony a 300 ezres ár. Nyilván ennyi pénzért lesznek az autón horpadások, karcok, de nem fiatal autókról van szó, és ezért az összegért ne legyenek tulzó elvárásaink. Jellemzően csak a kopó alkatrészekre van szükség, ezek árairól tájékozódhat a webáruházakban, és kiderül, hogy ez sok-e önöknek.

Üdvözlettel,

-Becsületesnepper-

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.