Lényegében változatlan

Hátulról a legszebb. A hatalmas kerekeken magasan, de laposan terpeszkedik az ugrásra kész test. Oldalról is erőteljes, dinamikus állat a kis Alfa, a külső tükrök remekbe szabott formája még teljesen autórezisztens kedvesem lelkét is meglágyította. Elölről viszont már nem ilyen egyértelmű a kép.

Szerkesztőségünkben akadt, aki megkérdezte: mi ez a rondaság. Nekem azért nincs ilyen radikális ellenérzésem az új szemekkel szemben, ha 2000-ben így jön ki az autó, nem lett volna rá egy szavam se. Azért az előző dizájnt jobban szerettem, de ezzel is együtt bírnék élni. A mérleget egy benzinkutas srác hozta ismét egyensúlyba, szerinte az új arc szebb, a régi kancsalítós meg fúj.

Úgy hozta a sors és a Fiat Magyarország, hogy amint visszavittem a nálunk járt 156 Crosswagont, mindjárt át is ülhettem ebbe a 147-esbe. Hát, emberek: aki 156-ost szeretne venni, de mégsem olyan nagyon fontos neki a nagyobb kasztni, a nagyobb csomagtér, előbb feltétlenül próbálja ki a kisebb testvért is. A bal egy sokkal kényelmesebb a kis Alfában.

A helykínálat, ha nem is bőséges, a kategóriában elmegy, én például sokkal jobban feszengtem az új Astra hátsó ülésén. A csomagtartóban már nem ilyen rózsás a helyzet, 292 liternél még a C3 csomagtere is nagyobb 13 literrel. Hangulatjavító intézkedésként az Alfa megoldotta, hogy a kalaptartó a hátsó ülések támlája mögé pattintható, ha épp nincs rá szükség. Okos megoldás.

Nem csak a kényelem, meg az ergonómia van rendben a 147-es belterében. Ennél szebb belvilágot a kategóriában el sem tudok képzelni, és punktum. A klímakonzolt már ellopta a Mazda, a háromküllős, egyszerűségében is tökéletes kormányt a Mazda is, meg a Suzuki is az új Swifttel, és biztosan sokan sok mindent kicsórtak még az autóból. Én azt mondom, hadd vigyék. Úgyis rögtön látszik, hogy ez volt az eredeti, a többi csak elnagyolt másolat.

Biztosan van drágább, bíborral, bársonnyal, gyöngyös koszorúval díszített alsóközép is a világon, de a világos, kéttónusú műszerfallal szerelt 147-belső az Alfatex nevű egyedi szövettel és a zseniálisan kárpitozott ajtókkal untig elég a gyönyörhöz. A Distinctive kivitelben a biztonsági övek és a középkonzol is illeszkedik a kárpitozás színéhez. Még azok az apró hibák is eltűntek, amiket az előző szériában kifogásoltam: nincs lógó vezeték, kilógó tömítés, csak összerakottság és szépség van. (Rosszmájú énem nem bír nyugodni: persze ki tudja, meddig.)

Még a könyöktámaszt is imádtam. Ha akarom, lehajtom, és békésen, csuklóból váltogatok, keveset, csak ha muszáj. Ha azonban kikívánkozik az állat, és gyakran akarok a váltókar, netán a kézifék felé kapkodni, egy mozdulattal hátravágom az egészet a francba, csak semmi finomkodás - meggyőződésem, hogy ilyen szellemben tervezték.

Azért a rádióval csak sikerült egy kis idegességet lopni az alfázók életébe. Ez a Fiat-féle egyen-Blaupunkt nagyon könnyen kezelhető, nagyon sokat tud, épp csak a ki-be kapcsolás, a hangosítás-halkítás és a hangolás nehézkes a buta kialakítású gombkompozícióval. A kormányra vitt kezelőszervek segítenek valamit a gondon, ha meg már nagyon utálnánk a rádiót, tekerjünk egyet potméter helyett a klasszikusan olasz oldalsó légrostélyok keretén, és máris helyreáll a béke a szívünkben.

A műszeregységen nem változtattak a frissítés során, nagyon jól tették. A fehér számlapú, vörösen világító, függő mutatókkal induló órák látványa a lelkesítően latinos Acqua, Giri X 1000 feliratokkal éjjel is, nappal is megkapó és elragadó.