hirdetés

Ha egy kínai robogó árából szeretnénk autót venni, bizony minden
józanságunkra szükségünk lesz. Ha nem számolunk további kiadásokkal,
tehát nem hobbiautó-felújításról, hanem használati tárgy
megvásárlásáról van szó, azt is végig kell gondolni, mennyi lesz az
autó fenntartási költsége. Ha nem akarjuk, hogy szegényke pénzhiány
miatt idő előtt valami eldugott műhely udvarán végezze kerti törpeként,
tilos az álmodozás. Sok száz, sőt, sok ezer régi rom várja, hogy
hazavigyük, van sportos, van lenyitható tetejű, van turbómotoros, sőt
V8-as autó is ezen az áron, de aki elcsábul, idővel egészen biztosan
ráfizet.

Miután mindezt végiggondoltuk, és szomorúan letettünk a szétrohadt
kabriókról, meg az ezeréves
Pontiacokról,
elkezdhetjük nyálazni az újságokat régi VW-k, Opelek, Toyoták után.
Kicsit azért elléphetünk az álmodozás felé, van ennyiért Honda
is, megbízható, de a lehetőségek közül valószínűleg a
legrozsdásabb.

De legalább biztos nem lesz lomha. Kézenfekvő megoldás lehet
például a harmadik generációs Civic, amelyet '84-től '87-ig gyártottak.
Nem ritka jelenség: az utakon is sok szaladgál még, és az újságban is
hirdetnek jó párat, áruk egy- és háromszázezer forint között mozog. Van
belőle 1,3-as, meg kétféle 1,5-ös, közülük mi az erősebbik, 101 lovas
változatot próbáltuk ki.

Ennek a nyolcszáz kilós kisautónak a motor az erőssége, szó szerint
és képletesen. A kipróbált példányt a tulajdonos, Ferenc, 1992-ben
vásárolta 130 ezer kilométerrel, azóta ment vele közel 160-at anélkül,
hogy a motorhoz hozzá kellett volna nyúlni.
A kis ezerötös olajcserén kívül soha semmit nem igényelt, még a
generátor, az önindító is gyári, és ez nagy dolog, hiszen nem holmi
benzinspórolós, végtelenségig butított konstrukcióról beszélünk, hanem
egy pörgős, a maga idejében kifejezetten sportosnak számító 101 lovas
motorról.

A kis Civic még mai szemmel is elég jól megy. Alul normálisan húz,
4000-es fordulattól pedig kifejezetten élénk. Nagyjából hét liter
benzint kér 100 kilométerenként, függetlenül attól, hogy városban,
autóúton, vagy autópályán használjuk. Ferenc azt mondja,
még akkor sem sikerült 9,5 liter fölé vinni a fogyasztást, amikor
huzamosabb ideig trepniig nyomott gázpedállal közlekedett. A Civic
városban fürge, autópályán gond nélkül utazhatunk vele 150-160-nal, és
alig kér inni. Kívánatosabb gépezetről ennyiért nem is
álmodhatnánk.

Kompromisszum azonban minden autóval jár, természetesen a Civickel
is lehetnek problémák. Műszakilag
tökéletesen megbízható - majdnem. A majdnem a
nyelestengely-csapágy miatt került a mondatba. Ferenc 160 ezer
kilométer alatt háromszor cserélte ki a váltót az apró alkatrész miatt.
A Civicben az említett csapágyból kettő van, darabja több mint tízezer
forint. Ha a váltót szétszedik, az további sok ezer forintba kerül,
arról nem is beszélve, hogy ha már darabokban van, a szerelők elkezdik
kihajigálni a kopott alkatrészeket, így a javítás összege gyorsan
felkúszhat százezer forint fölé. Ebben az esetben ez az autó
vételárának egyharmada, vagy még annál is több.

Még szerencse, hogy elég olcsón jutni komplett, bontott váltóhoz,
kis szerencsével akár egész autót is potom áron kaphatunk.
Ha találunk Svájcban vagy Németországban egy jó állapotú régi
Civicet, érdemes megvenni, valószínűleg még így is jobban járunk,
mint a váltójavítással. Vagy próbálkozhatunk hazai bontóknál is, egy
komplett váltó ára itthon kábé harmincezer.

Más műszaki problémával már nem szembesülhetünk, a váltót leszámítva
a harmadik generációs Civic nagyon megbízható. Viszont a kasztnijára
oda kell figyelni, különben az atomtámadást is túlélő motor egyszer
csak kiesik. Régi Civic vásárlásakor
a legfontosabb, hogy a lemezek rendben legyenek. Ha nem
hanyagolták el, netán még üregvédelmet is elkövettek rajta, sokáig
húzhatja, de folyamatos karbantartást igényel. Ha a kasztni oké és a
motor szépen jár, nagy baj nem lehet.

A Civic tehát elméletileg jó választásnak tűnik, de félő, hogy egy
ilyen régi japán kocsiban nem lehet eléggé hátratolni az ülést. Ma már
ez a kérdés fel sem merülne, hiszen az autók akkorát nőttek, hogy egy
Golf-kategóriás autóban normális, vagy normálisan túlméretes embernek
nem lehet helyhiánya, ez az autó azonban több mint húszéves, ráadásul
Japánban készült:
kicsi emberek tervezték kicsi embereknek.

Ennek ellenére nem voltak problémák sem a láb-, sem a fejtérrel. A
tesztautóban Saab-ülések voltak, amik magasabbak a gyáriaknál, de még
így is el lehetett férni. Körülbelül 180 centis testmagasságig elöl a
fejtér elég, 180-195-ig már gond lehet egy-egy nagyobb bukkanó, 195
felett pedig egyértelműen nem ajánlott.
Hátul meg annyi hely van, amennyi. Nem sok, de azért nem kispolszki.
És a hátsó üléssor tologatható! Vicces, hogy a gyártók még az új
autóknál is büszkén verik a mellüket a tologatható hátsó ülések miatt,
közben már húsz éve is készítettek kocsikat ilyen megoldással.

Boldog az élet egy ilyen Civickel. Sportos, fürge autó,
kívül-belül kicsi, de nem annyira, hogy ne lehessen elférni benne. És
igénytelen, alig kell rá költeni. És keveset fogyaszt. És még jól is
megy. És alapjában véve egyáltalán nem csúnya, pedig azóta nagyot
fordult a világ. Csak ne lenne ennyire ütött-kopott. Két kiló körül
talán van olyan is, amin épebbek a lemezek.