Teszt: Chevrolet Cruze LT 2.0 VCDi 16V

Nem új srác a partiban, járt már nálunk pár hónapja, de annyi ízt sem hagyott a szájban, mint egy korty csapvíz. Akkor fapad plusz, azaz LS Plus felszereltséggel érkezett, ez a mostani viszont a vadonatúj, kétliteres, 150 lóerős VCDi turbódízelt, az über-szintet (LT) és a létező összes feláras extrát megkapta.

GM-ék fia jókora dög, ennek ellenére nem néz ki rosszul. Az eredetiség stigmáját ugyan nem süthetjük még rá, hiszen a Cruze-nak sincs olyan nézete, amiről ne jutna eszünkbe valami más. Oldalról kicsinyített ötös BMW, elölről Saab, hátulról pedig bármi Civic Sedanon innen, Corollán túl. Javára válik, hogy ügyesen ötvözte az egyes stílusjegyeket, egy egész formát alkot, van arca, teste, segge. Jókora, illetve kategóriájában mindennél nagyobb. 4597x1788 milliméterével túlnőtt a Jettán (4554x1786), de a négyajtós Astrát is lenyomja kicsivel (4587x1753). Utóbbi következő generációja használja majd ugyanezt a platformot, azonban míg nem jön, addig – méretben legalábbis – a Cruze lesz a király.

Ennyi. A méret oké, húzza is a vevő szemét a tekintélyt parancsoló, nagy maszk és az arany Chevy-embléma; lehet pörgetni a kulcsot egy-egy FIA GT futam után, elvégre ott nyomulnak a Corvette-ek, de a külcsín nem minden. Sőt, ez a kategória sokkal inkább a használhatóságról, a ki-mennyit-ad-a-pénzért-ről és nem kis mértékben a presztízsről szól. Első blikkre nem tűnik fel, hogy a Cruze még mindig csak egy költséghatékony koreai, hiszen a beltérbe nézve nem riasztó a látvány.

A standard techno középkonzol megvan, az ezüst borítás messziről nem bánt, pár óra után azonban már tudjuk, hogy valójában egy karbonszállal megvadított alumínium sajtreszelőről modellezték a matricát. A szürke bőr (persze kevés helyen használnak már valódi bőrt) elég puha, duplán varrott, szépen eldolgozott. Valójában nyáron nem több egy 405 000 forintos istencsapásánál, és elhihetik, annyi pénzért már jókora adag verés jár. A napon állva pillanatok alatt felmelegszik, csatakosra izzadt hátunk és a támla közé pedig nem fúj az amúgy remek klíma.

Ellenben reggel olyan hideg, hogy a vesénk vitustáncot jár a gerincünk körül, szerencsére az ülésfűtés segít, hamar túl lehetünk a dolgon, de ez lenne az utolsó, amire szükségem lenne a családi autóba. Szellőztetéskor jól jöhet a 156 000 forintos elektromos napfénytető, igaz ugyan, hogy a három előre definiált álláshoz (nyitva, csukva, szellőző) két nyomógombra van szüksége, de késő nyári estéken jól esett elhúzott tetővel krúzolni a városban. Illetve majdnem, erre később visszatérünk.

A kényelmes és jól beállítható ülésekben eltespedve már-már elönt minket az endorfin, hogy lám, milyen okosan választottunk és nem ültünk bele egy Astra-Golf konfekcióba. Aztán eszünkbe jut, hogy a bőr, a napfénytető, a navigáció és az extra fehér fényezés bőven megdobta a legerősebb dízel LT listaárát (5 814 000 ill. akciósan 5 450 000 Ft) így aztán elkezdjük keresni a 6 755 000 forintot (akc. 6 391 000). Hümmögünk, nézelődünk: a kormányt fogni jó, a középkonzol zongoralakkostul elmegy, magyarul beszél hozzánk a fedélzeti számítógép, a navi, az audió és a klímarendszer, a könyöklőben van USB és audio bemenetünk, mosolygunk, na, ez az.

Aztán elkezdünk élni az autóval, használjuk, megyünk. Rájövünk, hogy a bőrre valójában nincs szükségünk, na meg egy kicsit meg is van gyűrve a kerek légbeömlők körül. Nyugtázzuk, hogy az ajtók könyöklőjén falatnyi a puha felület és hogy az asszony karkötői csúnyán összekarcolták a fekete politúrt, mikor nyomkodni kezdte a képernyőt, mert azt hitte, érintős. Miután szóltunk neki, hogy épp egy hat és félmilliós autót tesz tönkre, duzzogva sminkelni kezdett, de este ebből is csak a vita lett, mert megvilágítás híján összemázolta magát, mint Hakapeszi Maki a Boci csokival. Már csak legyintettünk, mikor a gyors, és finom női hangon beszélő navigáció ismét offroad-ot jelentett a harmadik kerületben, azt pedig, hogy nyári reggelen is nehezen veszi az egyest, már megszoktuk.