Magas az ülés, még magasabb a tető, a Yeti utastere mégsem tűnik a sziksztuszi kápolna vetélytársának - sem cizelláltságban, sem helykínálatban. A vezetőülésben kicsit fehérfurgonos az üléspozíció, a pedálokon úgy orgonál a sofőr, mint Varnus Xavér. Fura, de legalábbis megszokást igényel, hogy ehhez a kormány nem áll béna, teherautókra emlékeztető lapos szögben. A műszerfal magas, igazi falként meredezik előttünk, a berendezése, tipográfiája megszokott škodás.
A Yeti is a nullás évek végének modern autóira jellemző belsőépítészeti csökevénnyel, a szükségtelenül széles középkonzollal született. Jó, ott a színes, szélesvásznú központi kijelző, de akkor sem kéne ezt a középső műanyag tornyot olyan szélesre venni, hogy átlagos sofőr térde ne férjen el mellette.
Hátul már jobb a helyzet, legalábbis a térdet érő inzultusokat illetően, bár a kollégák rövid ülőlapra panaszkodtak. Ahelyett, hogy a dönthető háttámlának, és a könyöklőnek örültek volna. Ez a sor ráadásul ügyesen variálható is, ülései tologathatók, dönthetők, kivehetők, a középső nélkül pedig a két szélső közelebb csúsztatható egymáshoz. Láttunk már ilyesmit kis buszlimuzinokban is, de mivel praktikus részlet, mindig örülünk neki.
Ahogy a tulajdonosjelöltek is örülhetnek a tágas csomagtartó ígéretének: alaphelyzetben 405, előretolt ülésekkel 510 literes a tér - bár közel sem látszik akkorának. Hátsó ülések nélkül több mint másfél köbméter pakolható ide, ami már hihetőbb adat.
Rövid próbánkon a Yeti kínálat egyik legkomolyabb tagját, az összkerekes 1.8 TSI-t próbáltuk ki. A Fáy utca-Lepencei út oda-vissza kevés egy valódi teszthez (hamarosan jön az is), de legalább nagyjából képet kaphattam arról, hogy ezzel a 160 lóerős motorral hogy megy a Yeti.
Röviden: jól. Bővebben: nagyon jól. 2000 alatt erőt gyűjt, de onnan egész lelkesen, vehemensen ragadja magával a másfél tonnás, üvegtetős karosszériát. Hiába a 4x4, a Yeti kifejezetten lendületesen gyorsított ki az Pilis kanyarjait összekötő rövid egyenesekre. A váltó elég pontos, és határozott megvezetésű, a kormányzás kicsit döglött, de legalább pontos, és a fék is egészen fickós.
Ami nem tetszett, az a futóműhangolás. Kátyúkban, rövid kereszthibákon zavaróan nagyon üt a felfüggesztés. A szerpentinen sportosabban hajtva viszont bizonytalanul lebeg az egész kocsi, a magas felépítményt nem tartja eléggé kontroll alatt a futómű. Persze ez az átlag felhasználót nem zavarja majd, csak úgy megörültem a motor egészséges erejének, és az egyébként egész jó körítésnek, hogy nem tudtam ellenállni egy kis hajszolásnak.
Persze ingyenbenzinnel könnyű vagánykodni, de a Yetit akkor sem bűn meghajtani, ha saját zsebből tankoljuk. A fedélzeti számítógép 12 liter körüli átlagot mutatott, ami igen jó érték, különösen, hogy a gázpedált csak kétállású kapcsolóként használtam.
Igaz ugyan, hogy kisebb motorral is ki kéne próbálni, de azért azt hiszem, nem nagy merészség szép karriert jósolni a Yetinek. Kedves a formája, okosan átgondolt, jó minőségű az utastere, az átlagos szabadidőautóknál barátságosabb és sokkal jobb vezetni, plusz az ára sem rossz. Ráadásul az üresben gyorsítással még egy kisebb csodát is tud.
