Használtteszt: Volvo 850 T-5 (1995)

Ez az az autó, amiről 1995-ben minden velem egykorú autós ökör úgy gondolta, hogy hasonlója lesz majd ötvenévesen – ha akkor még lesznek effélék újonnan. A 850-es az egyik legkétszínűbb autó a földkerekségen: ósdi Volvo high-tech elsőkerék-hajtással, biedermeier szekrény lóerők százaival, komfortos, hosszú távú utazógép, sprintbajnok a Róbert Károly körúti lámpák között. Nincs benne az Audi S-szériák kiművelt kvázi-porschéssége, az M-es BMW-k vékony kultúrhéjba bújtatott versenyautóssága. Egyszerűen csak egy brutális erejű, dögunalmasságában még szépnek is mondható, végtelenül célszerű, univerzális szerszám. Persze a turbós benzinesekről beszélek, hiszen a 850-es töltött pacik nélkül, uram bocsá', dízelfüsttel, nos az a fajta szomorúság a kultautó-lista legalján hentereg, valahol a Daihatsu Sirion és a Morris Marina között.

Összehordtak(-tunk) újságírók mindenfélét ezekről a kocsikról újkorukban, például, hogy szuperkényelmesek, borzasztó erősek, fárasztó a vezetésük, meg hogy praktikusak, skandinávosan letisztultak. És mindenki, de mindenki dicsérte az üléseiket. Erre majd vissza kell még térnem.

Tizensok év alatt bőséges tapasztalati bázis gyűlik össze, de érdemes egy Cray szuperszámítógép adatbeviteli nyílásánál dekkolnia annak, aki értelmezhető összegzést szeretne szintetizálni az ellentmondó véleményekből. A Népítéletben van, aki élete legpocsékabb pénztemetőjének tartja, más meg költött rá rendesen, de a nagy kényelem miatt megenyhülve gondol vissza rá, aztán akadnak jó páran, akik a 850-esben is felcsillanni vélik a volvós megbízhatóság őrlángját. Úgy tűnik, azért az elégedett ajnározók többségben vannak, tehát körültekintéssel ma is ki lehet fogni használhatót a típusból. Mindenesetre ismétlődő problémának tűnik a turbó széthullása (amit nem okvetlenül derít ki a márkaszervizes átvizsgáltatás vétel előtt), az elektronika nyűgjei, a motortéri műanyagok gyors öregedése, az első lengőkarok meghibásodása (gyári alkatrésszel 100 ezer fölötti tétel a cseréjük, de okosban meg lehet úszni a negyedéért). All-in-all a 850-es nagyjából a középmezőnyben helyezkedik el a volvós listán, nagyon aggódni nem kell, de a vaktában vásárlás azért vakmerőség.

Releváns exit pollhoz elegendő mennyiségű Volvo 850-est nem áll módunkban tesztelni, az egydarabos mintavétel is feszegeti határainkat, ezért aki komolyan fontolgatja a vételt, forduljon a Népítélethez. Mindenki másnak meg itt a teszt.

Még szerencse, hogy a felajánlott 850-es a legjobb kombináció, legalábbis, amennyire a személyes emlékeimre hagyatkozni tudok. Először is kombi, és mindenféle ilyen átlagos formájú autóból a kombi a legjobb verzió, erre remélem, rövidesen az egész világ rájön. Másrészt nem a nagyobb, gyilkos erejű és – aludttej ipari előállítására alkalmasan hosszú – turbólyukkal rendelkező motor van benne, hanem a mindössze 211 lóerős kétliteres. A tüzes 850-esek legkezesebbike, legtakarékosabbika, de attól még benne van az őserő és a lüktetés.

1995-ös az autó, olasz, Magyarországra 2002-ben került, 125 ezer kilométerrel az órájában. Az orvos édesapa vette, pár évvel ezelőtt onnan vándorolt tovább fiához, Dr. Gál Déneshez (aki szintén orvos). A mechanikus kilométer-számláló – mint sok más 850-esen – itt is rég bedöglött, de szerencsére van szervizintervallum-kijelző is a fedélzeti számítógépben, az elektronikus, onnan tudni, hogy 250 ezer kilométernél járunk. Egy kombi Volvónak elméletben ez semmi, de egy 211 lóerős, öthengeres turbómotorral hajtott aszfaltszaggatónak azért sok.

Tizenéves használtautó és tizenéves használtautó között óriási különbségek lehetnek. Kedvencem, amikor a hirdetésben a "korának megfelelő állapot" szerepel. Ez vajon mi a rossebet takar? Magyarországon tizenkét év az autók átlagéletkora (pár évvel ezelőtt legalábbis ennyi volt), ez a Volvo tehát már simán szétrohadva heverhetne egy bontó mélyén. De mivel megbecsült, elegáns, bizonyos fokig különlegesnek mondható típus volt, ráadásul ritkán vették cégautónak az ilyet, ezért akár sokkal jobb állapotban is lehet, mint egy hasonló korú Audi, Ford, vagy Opel. Szinte újszerű is akár, kevés zörgéssel, egy-két elromlott mellékfunkcióval. Örüljünk, emez inkább az utóbbi.

Alig pár méteres távolságból szinte el lehetne adni makulátlan gépnek. Csillog a zöldmetál, korrektek a gyári felnik, minden kis terelő, gumicsík, egyéb dekor fent a helyén, szépen áll. Közelebbről aztán már látszik, hol harapott a vasfogú. Például erősen mattulnak a hátsó lámpaburák – szériahiba, polírozással tökéletesen helyrehozható. Nagyobb a baj a díszlécekkel. A tetőn végigfutó két fekete csík még csak hagyján, azokon a festékhiány precízen illesztett szigszalaggal jól fedhető (mint itt is), de a csomagtérajtó üvege alatti, gumival kombinált fémcsík egyszerűen szétrohad, nem lehet tákolni, csúnya.

A bőr is kétélű fegyver: amíg új, boldogan hentereg az ülep a sikamlós illatfelhőben, aztán ha nem kezelik, ápolják, repedezni kezd, zsírosodik, büdösödik. No meg a túlzottan sok UV sem tesz jót neki, és az az első hét Olaszországban töltött év itt meg is látszik. Repedések, három árnyalattal sötétebb szín, Volvo-illat már csak nyomokban – bizony, elfáradt. Magyarországon sajnos a legtöbb autó ilyen, nálunk ugyanis semmiféle kultúrája nincs a bőrápolásnak, hiszen még Kádár apánk is szövetbelsős Merciből éltette a szocializmust. Bezzeg Angliában, ahol a zöldfülű bőrbelsősnek elég átcsöngetnie a szomszéd bácsihoz – akinek 1965-ben biztosan volt full bőrös Humber Super Snipe-ja – hogy megtudja, mit kell tenni az ilyennel. Mindegy, Magyarország, elhasználós-ország, törődjünk bele.

Műszakilag azonban sok baj nincs az autóval. Rozsda egy szál se, abszolút. A mechanika eddig két első lengőkart, egy garnitúra féktárcsát, egy rugótorony-gumibetétet emésztett fel, mást nem. A motor még nem volt megbontva, csodák-csodája a turbó sem. A legkomolyabb hiba, hogy kettesből hajlamos néha kiugrani a váltó – Dénes szerint ez is jellemző a típusra. Én a tesztút alatt próbálkoztam a kidobásos trükk előidézésével, de hirtelen gázadás-gázelvételre sem sikerült, ezért annyira talán nem nagy még a baj.

Mint minden benzines turbónál, itt is szélsőséges a fogyasztás. Dénes kihozott már 7,9 litert is – "a régi 3-as úton, tudod, 90-100 között, inkább motorfékezve, nyugiban" -, Egerben eljár tíz literrel, de pályán, Budapesten inkább 12-13 a kocsi étvágya. Teszem hozzá, saját emlékeim sűrűjében kotorászva, hogy a 15-16 liter is kihajszolható ebből a motorból. Nem a takarékosság tótumfaktuma, ám ha kell, és az ember nagyon odafigyel, nem is gatyalezabálós típus. De könyörgöm, ha valakinek a takarékosság az első szempont, ne T-5-ös Volvók háza táján csöngessen, jobban jár egy Suzukival, Saxóval, még egy Astra 1.7 D-vel is. Ez nem erről szól, cipőt a cipőboltból, bitte.

Ugye hogy csavarja? Ugye milyen jó? Pedig ez hiba ám, lapozzanak csak, megtudják, miért.