Hogy lehet egy Skoda ilyen szép? – kérdezte anyám, miután alaposan megnézte, és beült a Dacia Sandero Stepway-be. Na persze, sejtettem, hogy kedvelni fogja, hiszen a mamáknak minden új autó szép. Akárcsak a marketingeseknek.
„A Sandero Stepway-t nézve Önt is megcsapja a szabadság és a kaland szele. Speciális formatervével, amelyet tartós védőelemek, tetőrudak, vagy akár a krómozott kipufogó tesz hangsúlyosabbá mindenkinek a figyelmét felkelti. Természetesen, ha Ön még többre vágyik, a tartozékként kapható karosszéria-díszekkel még inkább személyre szabhatja az autót.” Végül is ugyanazt mondja a prospektus, mint anyám, csak kicsit bővebben és lelkesebben, hiszen a marketingeseknek az autó nem egészen érdek nélkül tetszik.
A Sanderót nevezik mini SUV-nek is, amiben hatalmas adag igazság van, bár nem feltétlenül úgy, ahogy a gyártó gondolta. A Sandero Stepway valóban úgy néz ki, mint egy hobbiterepjáró-szerűség, és elvileg 2 centivel növelték a hasmagasságot (és valamennyire megerősítették a futóművet). Magas még így sem lett: a Sandero Stepway-ből nem látunk át egy autó fölött sem. Oké, egy ültetett Murciélago fölött biztosan, de a normál forgalomban nem élvezhetjük a szokásos SUV-előnyt, a panorámát.
A váltó az nem olyan, hogy egyszerűen csak rossz a váltási érzet, és ha megfogjuk, érezzük rajta a vibrációt, meg kapcsolás közben némi roszogást, nem: minden egyes kapcsolásnak olyan hangja van, mint amikor egy pulykacombot a forgónál törünk ketté. Reccs-ropp, jó napot, Dacia-váltó vagyok. Szerkezetileg Renault, csak ebből kispóroltak egy kis hangszigetelést, meg néhány közérzetjavító luxusalkatrészt. Hát ezért is olcsóbb egy Dacia - nem a Renault embléma kerül önmagában többe. De ezt a porcogóropogtatást akkor is érdemesebb lenne tompítani, kerül, amibe kerül, mert egyébként a váltóval nincs baj.
A gyengébbik 1,5-ös Renault dízelnek iszonyú a hangja. Amikor a Mazda CX-7 dízeléről azt írtam, 3500-4000 között egészen benzines hangja lesz, már szinte el is felejtettem, milyen megpróbáltatások várnak még rám az életben. Ennek ugyanis épp 3500-4000 között van a legbüntetőbb üvöltő hangja. Ami alapján az ember rögtön azt gondolná, mindjárt meg is döglik, és azonnal feladja, de az az érdekes, hogy majdnem ötezerig elforog és nem is igazán megy rosszul. Ez az 1,5 dCi azért nagy találmány.
Persze ez se lesz az autópályák ördöge. Ha nagyon empatikusak vagyunk, 120-nál gyorsabban nem hajszoljuk, mert ilyenkor forog 3000-et, és elég hangos is. Persze az autózás nem arról szól, hogy az autó jól érezze magát, és ha nem vagyunk rá tekintettel, akár a 140-et is kényelmesen tartja, vagy akár a 150-et: ilyenkor forog olyan 3700 körül. Csak ugye lassítani és visszagyorsítani ne kelljen.
Városban is teljesen jó a dízel, sztrádán is, a veszélyes az országút: enyhe emelkedőn, esetleg enyhe szembeszélben teherautót előzni félelmetes. Itt már nagyon kijön, hogy az autópályán volt időnk felgyorsulni, országúton már nincs, és ez az 1,5 dCi nem igazán megy jól, gyakorlatilag sehol. Alul is igen komótos, a teljesítménygörbét nevezhetnénk kulturáltnak is, mert nyoma nincs bántóan, minden finomság nélkül hirtelen tölteni kezdő ostoba turbónak – ez úgy megy, mint egy kelletlen, de azért nem kifejezetten gyenge benzines; kell neki az idő. A gyengébbik dízel ugyanakkor nyilván tartósabb, de azért is ezt ajánlom a Stepway-be, mert csak ez van hozzá.
Országúti jelenléte persze nincsen. A road presence léte, illetve nemléte az autópályán mérhető le a legegyszerűbben, amikor megyünk a belső sávban, előzzük a kamionokat, és közben kíváncsian figyeljük, vajon az utolsó pillanatban kijön-e még elénk az a világoskék Yaris. És mindig kijön. Hátulról letúrnak, elöl kijönnek – hiába néz ki pofásan a Sandero, hiába extra morcos a Stepway, a road presence-teszten, én annak kontrollvizsgálatán csúnyán elvérzik.
Utóbbi annyit jelent, hogy ugyanazon a sztrádán sötétedés után már egyáltalán nem jönnek ki elénk, mert akkor csak a lámpánk látszik. Hiába, olyan ez, mint a legjobb pszichológiai ösztön-tesztek, a Szondi vagy a Rorschach; egy elénk kivánszorgó kisautó sofőrje nem sznobságból vánszorog ki elénk, hiszen a tükörben nem betűzheti ki az emblémát, hogy mink csak egy Dacia vagyunk, hanem tudat alatt a megjelenésünket értékeli azzal, hogy bár ott vagyunk, mégis inkább előz egyet a nulla teljesítményével.
A hangszigetelés közepesen tűrhető. Autópályán megjön a szélzaj, de abból a fajtából, aminél az ember elkezdi ellenőrizgetni, fel van-e húzva minden ablak (igen). Még a szélcsatornán is spórolhattak egy kicsit, persze a motor azért próbál hangerőben lépést tartani.
Kimondottan szép a megjelenése, mondta anyám, de ez már nem afféle ösztönös reakció volt, inkább segíteni akart a cikkírásban.
