A szélzaj mégis inkább a szigetelés, mint az aerodinamika hibája lehet: az aerodinamika jó. Az erős széllökések sem bizonytalanítják el.
És akkor meg is érkeztünk a Sandero egyik legerősebb pontjához, ami a futómű. Az úthibákon viszonylag kényelmes, mégsem dülöngél – egy normális családi autóhoz ez a tökéletes. A kormányzás is ide tartozik: nagyon nem fejlődő világos ez a kormányzás, úgy értem, nem olyan, mint a fejlődő világnak szánt autóké, mint amilyen a Logan is volt. Semmi hajóskapitány-érzet, a kormánymozdulatokra a Sandero azonnal és élénken reagál, az íveken szépen megy.
Most, hogy mindezt kiveséztük, ne tétovázzunk, nézzünk szét a beltérben! „A bazaltszürke belső harmónia és az exkluzív kárpitozás remek hangulattal veszik körbe a beülőt.” És igen, képzeljék, pont így van! Utoljára a badacsonytomaji katolikus templomban éreztem magam ekkora bazaltszürke harmóniában, márpedig mint köztudott, ez Európa egyetlen bazalttemploma. És az is mennyire harmonikus! Nehéz ám a PR-szakma, mert simán szürkét nem lehet írni, az egérszürke kicsit világosabb, de a nők egyébként is iszonyodnak az egértől.
A bazaltszürke viszont egyrészt mint árnyalat, találó, bár egy kőzetről az ember nehezen asszociál az ülések kényelmére, ugyanakkor viszont nincs ebben semmi fellengzősség. A bazalt ugyanis nem tartozik a drága építőanyagok közé, márpedig biztos nagy volt a kísértés, hogy ha már mindenképpen valami vulkanikusat akarnak, hát a gránit nagyon kínálja magát.
A nagy gránit harmóniában nincs is semmi borzalmas – az alap Sanderóhoz képest például lekályhaezüstözték a beömlők kereteit, de ezen sem fanyaloghatok, hiszen a prémium kategóriába belőtt Mazda CX-7-ben is van egy csomó ilyen.
A kormány jó kis alkatrész, a műanyagát jól eltalálták, nincs kellemetlen fogása, de a közepén az embléma is tetszik, nagyjából ilyennek kéne lenni a Daciáknak. Az index visszajelzője a Renault-kból ismert idegesítő puttyogás, ami valójában halk, és már autópályán se feltétlenül vesszük észre, ha kint felejtettük a villogót. Városban is elég ehhez a rádió, még zene se kell, elég egy kis halk hírek, és Szalóczy Pál úgy lenyomja a visszajelzőt, hogy annak esélye sincs a visszajelzésre. Nagy kreténség, hogy nem a kormányon van a duda, hanem a bal oldali bajuszkapcsoló végén. Oké, a Renault 5-ösömben is ott volt, na de disztingváljunk már, és lássuk be, hogy ez egy baromság.
„Ragadja meg a kormánykereket, és adja át magát a vezetés élvezetének! Elérhető áron öné lehet a kaland a hegyek közt, a vízparton, vagy akár a mindennapok során!” Egy 68 lóerős dízel Dacia 3,14 millió forintért elég húzósan hangzik, de ez minden viccesített kompaktnál így működik, legyen az Rover Streetwise, VW Polo Fun vagy Skoda Roomster Scout. A Dacia ráadásul kapott tényleges futóműerősítést is, már persze ha hihetünk a gyártónak, de miért is ne hinnénk.
Úgy tűnik, jól fel van ez építve: a potenciális vevőnek megtetszik a Stepway, de kicsit sokallja, és addig-addig téblábol a szalonban, míg rá nem beszéli magát egy sima Sanderóra klímával, meg még néhány extrával, még mindig 2 és fél millió alatt.
Kellett néhány év, de a román al-márka örvendetes módon kezdi megtalálni az arcát. Csikós még tavaly decemberben azt írta, hogy a Dacia a Sanderóval megérett az emblémacserére – értem, mire gondolt, de nem vagyok benne biztos, hogy érdemes lenne az egész márkát átkeresztelni.
