Próba: Embraer Phenom 100 business jet

Reggel, ahogy kiértem a repülőtérre, a Phenom már ott állt a hangár előtt, néhányan körülötte tébláboltak. Nagyon szép kis gép, állapította meg mindenki, aki elment mellette. Hát igen, szép, impozánsan letisztult. Nem sűrűn lát az ember hasonlót kis magyar reptéren - nincs az embernek túl sok milliárdos ismerőse, másrészt aki ilyennel repül, Ferihegyen kívül nemigen száll le máshol.

Kettő sugárhajtómű, kicsi szárnyak, hegyes orr. Az óriási vízszintes vezérsíknak köszönhetően sovány kis delfin benyomását kelti. Az egyenként 7,2 kN tolóerejű Pratt and Whitney hajtóművével, a 700 km/h-s maximális sebességével és a 12 ezer méteres utazó magasságával nagyjából ugyanazt tudja, mint a kategória többi gépe. Legközelebbi versenytársa a Cessna Citation CJ1+, a Mustangnál és az Eclipse 500-nál határozottan többet tud .

Elég hideg volt, így hamar a gép belseje iránt kezdtem érdeklődni. A teljes egészében lenyíló lépcső egyedi a kategóriában: ilyet csak a nagyobb gépeknél alkalmaznak, az ehhez hasonló kisgépeknél a gyártók általában megelégszenek az oldalra kihajtható ajtóval és két lehajló lépcsőfokkal. A gépbe lépve a 150 cm-es belmagasságú kabinban, ami a legnagyobb a kategóriájában, fejünket kissé lehúzva tudunk eljutni valamelyik ülésig, ahol aztán kényelembe helyezhetjük magunkat. Az egész belsőnek elég erős biznisz kisugárzása van, lágy bézs színek, finom bőrök, fabetétek, asztalkák - nem is értem, hogy mit keresek én itt. Valahogy csak öltönyös, nyakkendős üzletemberekkel tudom elképzelni, de ilyen egy sem volt jelen, leszámítva a gép két, egyenként négy csíkos kapitányát.

Tegyük hozzá, engem nem nehéz a komfort terén lenyűgözni: az ülések nélküli C-152-höz, a katonai deszantüléses helikopterhez vagy a mezőgazdasági Turbó Smelákhoz képest még egy átlag Cessna is maga a mennyország; a Phenomra pedig egyszerűen nem találtam szavakat. Eddig a képzeletbeli kényelmességi dobogóm legfelső fokán a Li-2 állt, most azt hiszem a Phenom is felkapaszkodott mellé. A négy egymással szembe fordított ülés, a kellemes tapintású bőr, a nagy ablakok kellemessé teszik az utazást, ráadásul azt a jellegzetes kerozin-bőr-műanyag keverékszagot sem lehet érezni, amit a kisrepülőkben annyira utálok.

Egyedül a vécémegoldás mondható kevésbé szerencsésnek: csak egy függöny választja el a dolgát végző embert az utastértől. Nem épp a legkellemesebb, de néhány tízezer dollár felárért kaphatunk kemény klozetajtókat. Meg egyébként is, aki nem bír ki három órát, magára vessen; ennyi a maximális repülhető idő, le kell szállni tankolni. A belső teret egyébként az a BMW Group Designworks USA tervezte, amelyik részt vett a Z4, az X5 vagy a Rolls-Royce Phantom tervezésében is.

Komfortban és repülési tulajdonságokban nem marad el a többi hasonló kisgéptől. Ami különbség, és amire a forgalmazó is a hangsúlyt helyezi, az az ára, az alacsony fenntartási költségek és az egyszerű üzemeltethetőség. A gép ára, ha most rendelnénk meg, 3,7 millió USD, vagyis kb. 655 millió Ft. Nettó. Soknak tűnik, egyetlen hajtóműve árából kastélyt vehetnénk, de még így is kb. egymillió dollárral alatta van a CJ1 árának. Eddig 800 darabot adtak el a világon, és annyi a megrendelés, hogy a ma megrendelt gépet 2013-ban tudnák csak szállítani. A típus leginkább Amerikában és Európában népszerű. Érdekes, hogy például az orosz milliárdosok nemigen választják a Phenomot, mert nem elég fényűző.

Aki ilyen repülővel szeretne a tárgyalásaira megérkezni, nem csak ezt a 6-700 millió Ft-ot kell előkotornia a zsebéből, hanem alkalmaznia kell egy vagy két pilótát, műszaki személyzetet, hangárt bérelnie, és még sok más járulékos költséggel kell számolnia: a forgalmazó számításai szerint egy repült óra költsége mindenestől kb. 1200 euróra jön ki. Ez a menetrend szerinti járatok árához képest nem is olyan vészes. Az pedig egyenesen megfizethetetlen, hogy így nem kell a szorosan mellénk passzírozódott szomszédunk fokhagymaszagú leheletét és fertelmes lábszagát elviselnünk. Jó annak, aki ezt megteheti.

Magyarországon a következő fél évben kb. 3 darabot terveznek eladni.

Ahogy benn üldögéltem és nézelődtem, egyszer csak szólt Gábor, a magyarországi értékesítő, hogy kössem be magam, mert felszállunk. Beszállt mellém még két fotós, a párizsi értékesítő és a két pilóta előre. Erre nem is számítottam, nem tudtam, hogy repülni is fogunk. A gépet egyébként egy pilóta is elvezeti, csak kereskedelmi repülésnél kötelező a két pilóta. A felszállás és az egész repülés nagyon sima, nagyon kellemes volt, mintha nem is repülnénk, hanem luxusbuszon utaznánk. Ha az ember nem néz ki az ablakon, észre sem veszi, hogy már 500 méter magasan járunk a Duna felett. Semmi rázás, semmi dobálás, zaj is alig. Szerintem a repüléstől rettegőknek sem lehetett volna egy szavuk sem, annyira nem történt semmi félelmetes, semmi hirtelen. 15-20 perces sétarepülés után ugyanolyan simán visszatértünk a tököli betonra.

Valószínűleg most repültem először és utoljára ilyen kategóriájú géppel. Nem ez volt életem legizgalmasabb repülése, de nem is ez a cél. Nagyon kényelmes, nagyon luxus, nagyon sima repülés volt. Hiába, nem lehet mindig kiugrani. Az izgalmakat kerülő, nagyon gazdag menedzsereknek pedig maga a tökély.