Nem csak pofára megy

Hiába vagyok alapvetően egy odúlakó, elmaradott szörny, aki a rozsdás roncsait kendácsolja a penészes pincében, és csak akkor fog ráébredni, hogy a világ elszáguldott mellette, amikor az utolsó marmonkannájából is elfogyott a romlott benzin, és a felszínre pislogva magát csak azt látja, hogy eltűntek a benzinkutak. Mert ilyen shoppingizébe azért járok én is. Centerbe, vagy mi. Kajára, nitrofestékre, borra azért néha szükség van. Corailag, Tescóilag, madaras Tecsóilag viszonylag képzett vagyok.

Karácsonyi akció, csak most megveheti az akciós távirányítós darut a gyereknek négyezer forintért, amíg a készlet tart, ez negyven százalékos kedvezmény a régi árhoz képest. Csakhogy nincs régi ár. Te, huncut Teszkókoraosánn, azt hiszed, hogy nincs szemem? Hiszen ilyen darut nem is árultál 2005 óta, tehát nem árkedvezmény van, hanem ennyibe kerül. Nettó csúsztatsz, beírok egy zöld rókát az ellenőrződbe, menj a helyedre. Mindig csak ez a népszerűség-hajhászás, ejnye...

A Fiat is ugyanezt a trükköt veti be autóbevezetésről autóbevezetésre, amióta csak az eszemet tudom. Már az első Puntót is – amiről fenntartom, hogy a világ valaha készített legjobb tíz kiskocsija között van, pláne 86 lóerős, 1.2 16V kivitelben (a GT Turbo szerintem béna volt) – árengedménnyel kezdte árulni, aztán az akció évekig tartott. És keringett a szóbeszéd bennfentes körökben, hogy minden eladott alapkivitelű Puntón bukik a magyar importőr.

Akár bukott, akár nem, legalább sok boldog Punto-tulajt fialt ez a nagyvonalúság. Én láttam, mit bír egy ilyen autó. Jó alapom van, a nővérem is ilyet használt évekig, Mengele nem kínzott így embert. A nővérem, mint autó-Mengele, ez jó... Remélem, nem olvassa a cikket. Szóval Puntócska agyonüthetetlen volt, mint az extra-size thaiföldi svábbogár, alias kokrocs, amit, ha mégis leütünk, az egész cipőtalpunk bogárbeles lesz, meg a szoba fala is. Szóval a Punto I jó kis dög, vegyék, amíg van.

És most itt ez az új Punto, az Evo, ami az eddigi Grande nevűt váltja le, és ahhoz képest féllel frissebb széria. Nem sok a változás, csak mint Cher eggyel korábbi és a mostani arca között – nagyjából három év fiatalodás. Eddig bonsai-Maseratinak akart látszani a Punto, most negyven atmoszférával megnyomott régi Fiat 600-asnak, pedig az alapforma ugyanaz. Vagy a hivatalos nézetek szerint 500-asnak, de annak azért sokkal tagoltabbak voltak a vonásai. Ez az egybeháj, krómbajszos stílus inkább az 500-asnál két évvel öregebb 600-ast juttatja eszembe, bár kötve hiszem, hogy sokan fel tudnák idézni, mi volt a különbség a két öreg izé között. Tudják egyáltalán, mi is az a 600-as Fiat? Segítek: a bogárhátú Zastava a dubrovniki utcáról, na az. És nem a Siena sikátoraiban parkoló aszfaltpattanás, mert az az 500-as.

Állítólag mostantól minden Fiat ilyen lesz, 500-as (csakazértis 600-as)-szerű, ornamentikus elejű, hatvanas évek elejét idéző. Nekem személy szerint nem tetszik, ami jó hír a Fiatnak, mert az egyik nagy autókedvencem például az eredeti Fiat Multipla, az 507-es BMW pedig nem jön be, pedig az egy über-klasszikus. Tehát ami nekem nem tetszik, az feltehetőleg fog a tömegeknek, a Fiat pedig ezzel egyetlen vevőt se vesztett el, mert én még az életben nem vettem új autót, és valószínűleg nem is fogok. Kecske, káposzta, büfi, evribádi heppi.

A típus magyarországi bevezetője csütörtök reggel volt a Normafa Hotelben, nem sokat vezettünk, de azért eleget nézegettem a kiállított kocsikat ahhoz, hogy úgy érezzem: ezt a látványt az én szemem soha nem fogja megszokni. Aztán az egész esemény után toltam a melóhely felé a fekvőlámpás orrán a csillagot, és a Komjádi előtt beúszott a célkeresztbe egy Grande Punto. Hirtelen öregnek és kopárnak láttam. Ennyit az újságíró befolyásolhatatlanságáról. Tetszeni továbbra sem tetszik az új, de annyit elértek, hogy réginek érzem a régit, márpedig marketinges szempontból ennél többre nincs is szükség. De fenntartom, hogy ez a mostani csúnyábban fog öregedni, mint az eredeti Grande.