Még mindig nézik. És még mindig a csajoknak tetszik a legjobban.
A csajok egyszerűen odavannak érte. A formaterv önmagában jó, hiszen a nők nem járkálnak márkabuzi-találkozóra, nem bújnak autótörténeti szakirodalmat és nem nézegetnek napi szinten két-három órán át használtautós oldalakat. Nem a finom utalások fogják meg őket, amik a 480-as Volvóra vonatkoznak, hanem a C30 úgy, ahogy van. Jelen esetben enyhe modellfrissítéssel, ami nagyjából a szabályos téglalap alakú első lámpák kicsit szabálytalanabbakra történő cseréjét jelenti. Nincs is ezzel mit variálni, úgy jó, ahogy van, ilyen a Mini is meg a PT Cruiser, és még az a pár autó, amelyeket változtatásokkal csak elrontani lehet.
A felszereltségi listát végigolvasva meg valósággal összefut az ember szájában a nyál. A vérnarancs metál új szín, felára 195 ezer forint, de a bőrkárpithoz is elkél a savlekötő: az 5DQM kódot viselő színkombináció neve vörös áfonya (265 ezer Ft.) A véres-savas színárnyalatokhoz olyan apró finomságok is járnak, mint például a külső, elsőre feketének látszó műanyagok, amelyek valójában mély lilák. A C30 tehát dizájnban még egy fél modellciklus elmúltával is nagyon erős. A baj csak az, hogy a dizájnhoz kapunk rengeteg apró, de annál bosszantóbb marhaságot.
A vezetőoldali ülés egy előrehajtás után nem talál vissza az eredeti helyére. A jobb oldali igen, a bal oldali nem, mert más gyártókhoz hasonlóan a Volvo is úgy véli, ezen az oldalon kevesebben ülnek be hátra. Ááááááááá! Az ember egyetlen nap alatt képes meggyűlölni az egész, nyolcmilliós hóbelevancot, ha bedob a hátsó ülésre egy sporttáskát, ezért előrehajtotta a támlát, visszacsukná, de az ülés, ami előbbre is csúszott, nem talál vissza az eredeti helyére.
Nagyszerű dolog toronyiránt nekimenni a fának és túlélni, de az aktív biztonság épp arról szól, hogy eleve neki se menjünk a fának, mert ki tudjuk kerülni. Az aktív biztonság fontos része, hogy jól be legyen állítva az ülésünk.
Néhány perc alatt szépen be is lehet állítani, de hadd ne kelljen már minden egyes támlahajtás után keresgélni a megfelelő pozíciót.
És persze ha valaki kiszáll a jobb oldalon hátulról, de nem hajtja vissza a támlát, a vezetőnek elég kemény birkózásába kerül majd visszadönteni. Mennyit lehet ezen spórolni? Az öv egy olyan kis acélrúdon van, amin más autókban, mármint kupékban is lenni szokott. Azon csúszkál alul az öv, attól függően, hogy ül-e hátul valaki, akit odaengednénk, legalábbis erősen gyanakszom, hogy a műanyag kampónak az ülés alján valami ilyesfajta értelme van. Tologattam egy kicsit, ami nem könnyű, mert csak döntött támlával lehet csúsztatni, hátrafelé viszont logikusan hátradöntött támlával nyomnám, így viszont gyakorlatilag két kezet igényel. Két kézzel egész autókat szokás tologatni, nem ülést. Jó reggelt.
Úgy érzem, valahogy nem határozták meg elég keményen a célcsoportot - most akkor vagy a szellemi gyógyegerek vagy a logikai játékokkal percek alatt megbirkózó zsenik, a kettő együtt nem jó. Lényeg, hogy bármennyire ki van is találva, vesződni kell vele. Márpedig tegye fel a kezét, aki egy nyolcmilliós autóban olyasmikkel akar szerencsétlenkedni, mint az ülés és a biztonsági öv?
A hátsó, mármint a csomagtérajtó egyetlen darab üveg. Ez egyfelől szép, volvós hagyomány, másfelől egy tiszta üveg ajtót az ember szívesebben csuk le óvatosan. Főleg, akinek egy Citroen AX tulajdonosa korábban ordította már le a fejét üvegcsapkodás miatt. Először lecsuktam óvatosan. Beültem, elindultam, a számítógép jelzett, hogy a hátsó ajtó nyitva maradt, hallottam is, hogy egy kicsit zörög. Kiszálltam, és most már határozott mozdulattal, de még mindig óvatosan csuktam. Visszaültem, elindultam, a kijelző megint szólt, hogy nyitva maradt. Hát jó, ha nekik ez kell, izomból becsaptam. Jobb lenne egy minőségi zárszerkezet, ha szabad javasolnom.
A slusszkulcsot hogyan képzelték? Áll a C30-tulajdonos a svéd rónaság közepén a hóviharban, előveszi a kulcsot és szája elégedett mosolyra húzódik: de jó, hogy dupla bundakesztyűben is meg tudja nyomni az ajtónyitó gombot! Valami pozicionálási malőrt sejtek: ezt az autót nem az aranyásók veszik. Tesztautónkban szerencsére kulcs nélküli indítás volt – nem gombos, tekerős –, ennek fényében különös figyelmesség a slusszkulcsból kinövő csonkocska, ami kiválóan beakadhat valahová.
És nyilván a paranoid amerikaiak miatt, de ha ki akarjuk nyitni az ajtót, kétszer kell meghúznunk a kilincset – alaposan gondoljuk meg, mielőtt kilépünk ebbe a vad, veszélyes világba. Ez is tönkreteszi az embert – mekkora egy bénaság!
Ráadásul tudjuk, hogy a volvós nem olyan, mint a bmw-s, nem üldögél az autóban órákig a használati utasítással, hogy minden részfunkciót megismerjen, és adott esetben villoghasson vele, mint egy rossz iPhone-térítő. A volvóst nem érdeklik a részletek: szervizesek a megmondhatói, hogy a kötelezőre vitt autók túlnyomó többségének még a klímáját se állítgatták soha. Mert a volvósnak jó az, ahogy van.
