Használtteszt: VW Transporter 2 Münnich-felépítménnyel (1978)

Tény, hogy a farmotor púpja miatt egy Transporter 2-es sokkal rosszabb helykihasználású jármű, mint egy vele egyidős Transit vagy akár Barkas. De az is tény, hogy a jó okkal legendássá vált megbízhatóságú VW-busz (meg az elődje) volt a hasonlóan legendásan laza hippik egyik kedvenc járműve, az új-zélandiak körében pedig mind a mai napig dívik az a szokás, hogy a Nagy-Britanniában működő VW Transporter 2-kölcsönzők valamelyikénél bérelnek egy ilyen buszt, és azzal járják be Európát. És ne higgyék, hogy azok mind csitti-fitti, szuper színvonalon karbantartott autók. Csak bírják.

Most, hogy már tényleg kicsit túlságosan is körbenyaldostuk a második szériás Transporter mindenféléjét, térjünk a lényegre. Például, hogy honnan jött a Transporter ötlete?

Amikor kissrác voltam, ilyen autónk volt, igaz, nem lakóautó, hanem egy nyolcszemélyes busz – meséli Laci. Szintén kétliteres, de egy évvel fiatalabb a Dudunál (Dudu a zöld Transporter beceneve), 1979-es, már az utolsó évből a Transporter 3-ra való modellváltás előttről, fejtámlás ülésekkel elöl. Az jobban is ment a Dudunál, meg kevésbé volt érzékeny a szélre emlékeim szerint, de el kell fogadni, hogy egy mindenfélével berendezett lakóautó nehezebb, no meg az a magasított tető alaposan befolyásolja a szélérzékenységet is – folytatja.

Dudu 2006 óta van a családban, Magyarországra 1994-ben került, hétszázezer forintért vettük. A kopásai alapján nagyjából hihető a 161 ezer kilométeres futás, gondolj arra, hogy a lakóautókba viszonylag kevés kilométert tesznek, mert tavasszal, meg nyáron ugyan utaznak velük külföldre, de az évnek több mint a felét átalusszák – magyarázza Laci.

Volt rajta vizsga, folyamatosan használták, de pocsék volt a fényezése, apróságokat lakatolni is kellett rajta, például a sárvédőíveket itt-ott, meg az első szélvédő mellett, de igazából nem volt rozsdás. A kezdő állapotáról elmond valamit, hogy az egész karosszériamunka, fényezéssel együtt csupán 250 ezer forintba került.

Mivel hátul két személynek volt utazóülés, nekünk viszont három gyerekünk van, meg amúgy is jobban szerettünk volna az általunk bejáratott ágyakba feküdni, ezért a belsejét kissé átalakíttattam és újrakárpitoztattam abban a pillanatban, ahogy megvettem. A motorra ráment még valami harmincezer forint, de azt inkább karbantartásnak mondanám – olaj, szűrők, gyújtásban alkatrészek –, mint javításnak. Egy fillérrel sem költöttünk rá többet, amióta megvan, persze az évenkénti olajcserét leszámítva – vázolja Laci a Transporter-lakás fenntartási költségeit.

Egy harminckét éves, konstrukcióját tekintve pedig egy tízessel öregebb, sokfunkciós veteránautóról beszélünk, nem valami szalonból kihozott Suzuki Swiftről, ezt ne feledjük.

Az első hónapokban csak otthon, a kertben laktak benne a gyerekek, és ez a lehetőség azóta is afféle jutalomnak számít a családban. Aztán egyszer kitelepültünk valami Somogy megyei kempingbe, majd bejártuk Duduval az Őrséget, a Mátrát, Balatonra pedig rendszeresen ellátogattunk, és mostanában is ellátogatunk vele. Aztán amikor már elkezdtünk bízni benne, hogy bírja a hosszabb utakat is, tettünk vele egy horvátországi túrát. A gyerekeim addigra teljesen átvették a szenvedélyt, ezért újabb horvát túra következett – meséli lelkesen. A gyerekek pontosan érzik, mi a jó.

Hogy hogyan alszunk benne? Mi a feleségemmel az elősátorban – csoda, hogy megvan még hozzá –, a legnagyobb fiam fent, a két másik a nagy ágyon, lent. Régebben, amikor kisebbek voltak, előfordult, hogy öten aludtunk bent, de ma már ez kényelmetlen lenne. Főzni persze nem lehet Duduban – elvben adott a lehetőség, mert van gázrezsó, de szörnyen kényelmetlen, és hiába billenthetők ki lamellásan az ablakok a tűzhely előtt, akkor is nagyon büdös lesz az autóban. Inkább kint készítjük a kaját. Sok vizet sem hord – a tartályába olyan 25-30 liter fér, ami néhány kézmosásra, kis mosogatásra, a kihajtható zuhannyal két ember villámmosakodására elég. Ebben utazni lehet, meg este kártyázni, meg aludni, a többi csak szükségfunkció.

Miután készen vagyunk a külső fotókkal, jöhet a vezetés. Utoljára egy tizenhét évvel idősebb, tehát 1961-es T1-es Sambát vezettem, amelyből a feltűnő lóerőhiány, a (kulissza híján) rettenetesen pontatlan váltó, a harmatos fékek, valamint a kellemes rugózás, a csendes futás és a szuper panoráma maradt meg. A szuper panoráma, a T1-eséhez hasonló, kicsit a tankhajókéhoz hasonló, kellemes mozgás, valamint az egészen kivételesen csendes működés itt is megvan.

Csak ez megy. Két liter nem kecmecel.

Lenyomom a gázt, emeli az elejét. Váltok – hát ez sem az a Honda S2000-ből származó váltó, de azért megtalálni a fokozatokat a bableves sűrűjében a fakanállal –, jön a kettes, megint emel, aztán harmadikban ismét, még negyedikben is kicsit. Simán tartom a forgalom ritmusát, kellő vádlierővel fék is van bőven. A kormány olyan könnyű, mintha szervós lenne, az elsőre keménynek tűnő első ülés állítólag hosszú távon is kényelmes. Furcsa talán, amikor ilyet ír le az ember egy bő három évtizedes furgonról, sőt, egy még az alapverziónál is nehezebb lakóautóról, de a Transporter 2-t jó vezetni, tohonyaságnak itt nyoma sincs.

Országúton annyival utazunk, amennyivel szabad, autópályán pedig könnyedén tartjuk a 110-et, és olyankor még bőven, de tényleg bőven vannak erőtartalékok. Ez nem egy gyenge, öreg autó, Dudut valóban lehet használni. Egyvalamin érezni, milyen régi konstrukció – szélben nagyon billeg, sokat kell fűrészelni a kormányon, de úgy tudom, minden farmotoros kocsi hajlamos erre. Ja, a fogyasztás olyan 11 liter körül alakul százon, szerintem az sem vészes – fejezi be Laci a bemutatást.

Az eredeti, első Volkswagen Transporter T1-es kultuszautóvá vált, egy-egy szépen megmaradt, esetleg alaposan restaurált, avagy szépre pimpelt példány ma már simán eléri az olcsóbb Ferrarik árát az aukciókon. A Transporter 1-es pedig húzza magával a többit – a Transporter 2-esek is már évekkel ezelőtt elindultak felfelé, ezért most a kocka Transporter 3-as – Dudu utódja - a legolcsóbban megvehető VW-furgon. Minden áremelkedés ellenére a Transporter 2 még ma is viszonylag elérhető veteránautó – a cikkben szereplőhöz hasonlóan jó állapotú busz egymillió táján, egy ilyen, minden jóval felszerelt lakóautó pedig 1,2-1,3 millió forint körül beszerezhető. És jövőre már nem ennyi lesz, ezt elkezdték keresni, igyekezzenek tehát.